Kötőszó

„A vasárnapi istentisztelet egy alkalom, hogy végre ne én legyek a középpontban, vagy a munkám vagy a feladataim, sőt kiengedem a kezemből a gyeplőt, és nem arra figyelek, hogy mit teszek, hanem arra, hogy Isten mit tesz nélkülem. Jó ráeszmélni arra, hogy Isten nélkülem, az én állandó ügyködésem nélkül is tovább teremti a világot!” – fogalmaz publicisztikájában Hegedűs Attila.

Szerző: Hegedűs Attila | Fotó: Unsplash.com

Nyár van, tanár és diák számára a pihenés ideje. Túl vagyok a Szélrózsa feladatain, még messze a tanévkezdő tábor, most volt egy hetem, amikor a családommal nyaraltam. Semmi különös, de van tanulsága.

Pár nap a Balaton mellett – későn kelés, lebattyogunk a strandra, fürdés, alvás a pokrócon, lángos ebédre –, akárcsak a nyolcvanas években, gyerekkoromban. Aztán irány egy kis falu, feleségem hajdani nagymamájának háza: hosszúkás épület, keskeny telek – valamikor nagy gazdaság volt, ma már csak pár sor vetemény, a többi fű. És itt három napig nem csináltunk semmit. De ezt most komolyan mondom: három nap semmittevés: alvás, evés, olvasás, mobilozás, aztán ha meguntuk, ugyanez fordított sorrendben. Furcsa érzés volt.

Mindig valamit

Épp azért, mert nem ehhez vagyunk szokva: mindig csinálunk valamit. Még a pihenésünk is azt jelenti, hogy elindulunk, kirándulunk, legrosszabb esetben is lemegyünk a strandra, de van, aki túrázik, biciklizik, múzeumba jár… Mindig csinálunk valamit.

Olyan ritkán éljük meg, hogy nem csinálunk semmit. Amikor megkérdezik tőlünk, „mit csinálsz mostanában?”, komolyan tudnánk válaszolni: „semmit”. Olyan különös élmény volt semmit sem csinálni, hogy muszáj róla beszélnem.

A Biblia a teremtéstörténettel kezdődik, amelynek az a záróakkordja, hogy Isten – miután hat nap alatt megteremti a világot, végül megkoronázza azt az ember teremtésével – egy teljes napot a pihenéssel tölt. Pont annyi ideig nem csinál semmit, mint amennyi ideig, mondjuk, a harmadik napon a szárazföldet plusz a növényeket teremtette.

De ez még semmi! Ezt a napot kiemeli a többi közül, rábök: ez az enyém! A héber nyelvben nincs is nevük a hét napjainak, nincs olyan, hogy vasárnap, hétfő, kedd, csak a hét első napja, hét második napja, a hét harmadik napja. Egyedül a pihenés napjának van saját neve: sabbat – vagyis a szombat. Mintha a héber nyelv azt üzenné: a többi nap nem fontos, nem kell megnevezni se, de a pihenőnap, az más, azt meg kell nevezni! (A keresztyénség Jézus feltámadásának napját, a hét első napját ünnepli vasárnap néven. A különbségbe most nem megyek bele.)

Furcsa egy helyzet. Mi mindig találunk magunknak tennivalót. „Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra” – hangzik a népi bölcsesség, amelyet mi sokszor úgy értünk: minden napra keresd meg az aznapi teendődet. Pedig a mondat szerintem azt mondja: van, ami nem várhat – az állatok éhen halnak, ha nem eteted meg őket, a tányérra rászárad a kosz, ha nem mosod el, amikor kell. Van feladat, amely akkor és ott van az orrunk előtt, és akkor kell elvégezni. De szerintem pont ez a lényege: azt megtenni, ami ott van az orrunk előtt. Nem kell keresni. Nem kell azon görcsölni, hogy ma mit tudok még csinálni – mert lehet, hogy tudsz, de nem kell. És ez nagy különbség.

A kell van megtiltva

Pál apostol szavát is szokták idézni: „Aki nem dolgozik, ne is egyék” – és rosszul idézik, mert ő azt mondta: „…ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.” (2Thessz 3,10) Olyanoknak mondta, akik azt hitték, Jézus hamarosan visszajön, akkor meg minek kellene dolgozni, a jövőért aggódni? Pál erre válaszol kissé ironikusan: ha nem érdekel a jövő annyira, hogy dolgozol érte, akkor miért eszel? Hiszen az is a jövőről szól! Éles válasz, de semmiképpen nem az öncélú ténykedésről szól.

A Tízparancsolatban is van egy paradoxon. A teljes harmadik parancsolat így szól:

„Emlékezz meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta az Úr a nyugalom napját, és megszentelte azt.” (2Móz 20,8–11)

Szenteld meg! Legyen szentté! Micsoda fennkölt szavak! És ez mit jelent? Hogy ne dolgozz! Nem azt, hogy pihenhetsz, hanem hogy kötelességed pihenni. A megszentelés nem valamiféle feladatot jelent, hanem ellenkezőleg, mindannak a hiányát, amelynek az a neve, hogy feladat. Nem kell elmenni zsinagógába, a jeruzsálemi templomba, épp az a lényege, hogy a kell van megtiltva!

Diákjaimat olykor kérdezem: van egy kétnapos hétvégétek, szombat–vasárnap. Van-e benne egyszer olyan huszonnégy óra, amikor tényleg semmi fontosat nem tesztek, amikor nincs feladat? Mert rendben, az egyik nap a házimunkáé, az elmaradt tanulásé, a feladatoké – de még mindig lehetne egy teljes nap, amely a semmittevésé! Megrökönyödve néznek rám: hogy képzelem ezt? Egy teljes nap mindenféle feladat és munkavégzés nélkül? A szomorú az, hogy én se így élek, de képzelődni azért szabad, nem?

Lényegtelennek lenni

A vallásos zsidóság így él: nem úgy, hogy nem kell dolgozni, hanem hogy nem szabad dolgozni szombaton. Van, aki szerint ezért jó a zsidó kisgyerekeknek: ha szombaton megkérik az apukájukat, hogy „apa, játsszál velem!”, nem kaphatják azt a választ, hogy „sajnos nem megy, dolgom van…” Nincsen dolog: tilos, hogy dolgod legyen, lehet játszani.

A vasárnapi istentisztelet sem muszáj, szerintem. Inkább egy alkalom, hogy végre ne én legyek a középpontban, vagy a munkám vagy a feladataim, sőt kiengedem a kezemből a gyeplőt, és nem arra figyelek, hogy mit teszek, hanem arra, hogy Isten mit tesz nélkülem. Jó ráeszmélni arra, hogy Isten nélkülem, az én állandó ügyködésem nélkül is tovább teremti a világot!

Próbáljunk olykor lényegtelenek lenni! Olykor nem alkotni, dolgozni, feladatot megoldani. Csak hagyni, hogy nélkülünk menjen tovább az élet.

Ugye mindenki érzi és érti, hogy most nem életformáról beszélek, hanem ritka ajándékról? Ne az egész életünk szóljon arról, hogy tétlenek vagyunk – legyenek ezek különleges ünnepek, a semmittevés megszentelt napjai! És ha megkapjuk őket, ne kezdjünk el szégyenkezni, hanem merjünk a nyári szünetben pár napig nyugodtan aludni, kockulni, enni és olvasgatni, hogy aztán megfordítsuk a sorrendet. És amikor vége a nyári pihenésnek, újra álljon helyre a tevékenység rendje.

* * *

Ha nem teszek semmit sem

Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Most megnyugszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

S míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,

új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erő, győzelem…
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Túrmezei Erzsébet