Kötőszó

Megoldható nehézség áll előttünk? Akkor ne panaszkodjunk, hanem oldjuk meg. Megoldhatatlan a probléma? Akkor viszont ne akarjuk erőből, mindenáron, „csak azért is” megoldani, mert nem érhetünk célhoz. De az ilyen drámai helyzetekre is adhatunk olyan választ, amely hiteles, igaz és érvényes lesz. Nem szavakkal, hanem más módokon. Hogy miként, arról Pál Feri atya, római katolikus pap, mentálhigiénés szakember tartott előadást a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón.

Szerző: Vitális Judit | Fotó: Tóth Attila

Vannak helyzetek, amelyekre nem lehet, nem érdemes és nem is kell mondani valamit. Ez azonban nem jelenti azt, hogy tehetetlenül, eszköztelenül kell vergődnünk, hogy ne találhatnánk utat a túléléshez, vagy ne nyújthatnánk kapaszkodót másoknak. Pál Feri atya súlyos, tragikus élethelyzeteket mesélt el, és mutatta meg, mégis mit tehetünk, illetve hogyan segíthetünk, ha hasonló veszteségek érnek minket, vagy ha reménytelennek és kilátástalannak tűnnek a dolgok.

Megosztani az érzéseket. Pál Feri atya a szokásához híven székekkel jelenítette meg a lehetséges kapaszkodókat. Az első szék azt jelképezte, hogy a megoldhatatlan helyzetekben elképesztően nagy jelentősége van az emberi kapcsolatoknak, amelyek önmagukban is válasszá válhatnak a számunkra.

Így hozta elénk az előadó a legjobb barátait is átverő, börtönviselt, hajléktalanszállón tengődő férfi történetét, aki jogosnak találta, hogy őt senki nem szereti – pontosabban: ember nem –, de ott motoszkált benne, hogy talán Isten mégis, és éjnek évadján ezzel a kérdéssel hívta fel Pál Ferit. Pusztán az, hogy volt kivel megosztania az érzéseit, hogy nem maradt egyedül a húsba vágó dilemmájával, már segített neki. Ha tehát van mellettünk valaki, aki meghallgat minket, már az elviselhetőbbé teheti számunkra a megoldhatatlant.

Emberi méltóság. Az élet végével való szembesülés idején, a halál közelségében gyakran tapasztalható, hogy a haldokló adni akar, ha mást nem tud, akkor a befőttet, a bonbont, amit ő kapott mástól. Fogadjuk el! – helyezte a jelenlévők szívére az előadó. Ugyanis azért akar adni, mert látja, hogy már semmire se képes, de valamilyen módon mégis szeretne hozzáférni az emberi méltóságához. Ezért nagyon fontos, hogy ne úgy kapcsolódjunk hozzá, mint egy beteghez, hanem mint emberhez.

Együttérzés. A halálfélelem nem csak betegség idején vagy idős­korban érhet utol minket. „Elképesztően ijesztő, romboló belső érzés, szinte fölemészti az embert” – fogalmazott az előadó, az elalvás előtt a szoba sötétjében rémeket látó kisgyermek példáját hozva a hallgatóság elé. Ilyenkor ne a ráció, a magyarázat útján akarjuk megnyugtatni a reszketőt, hanem biztosítsuk őt az együttérzésünkről. Az empátia szintén olyan válasz, amely segíti elhordozni a megoldhatatlan helyzeteket.

Jelenlét. Egy további eszközre adott példát annak a fiatal papnak a története, aki az 1956-os forradalom idején a kórházban egy orvos kérésére a műtőben fogta a páciensek kezét, míg a sebészek gyógyszerek híján fájdalomcsillapítás nélkül operálták őket.

„Az orvostudomány ötven évvel később kikutatta, hogy ha te részvéttel, valódi segítő szándékkal ott vagy valaki mellett, és fogod a kezét, akkor fájdalomcsillapító hatású hormonok termelődnek benne. Ez is egy válasz az élet drámaiságára, ha jól bánunk egymás testével” – fogalmazott Pál Feri.

A művészet ereje. Utolsó példájában a holokauszt-túlélő Fahidi Éváról beszélt. Ő ugyan könyvet írt megpróbáltatásairól, unokájának mégsem ezen keresztül, hanem a tánc segítségével tudta elmondani, mi történt vele. A művészet is egy lehetséges válasz; van, amit nem lehet elmondani, de el lehet zenélni, le lehet írni, meg lehet festeni.

Jézus kérdez minket. „Amikor elakadok, és Istent kérdezem, akkor az ószövetségi világban élek – mutatott rá Pál Feri. – Ennek logikája, hogy az ember kicsi, és nem érti a világot, és kérdi a nagy Istent, aki vagy válaszol, vagy nem. Az Újszövetség logikája viszont az, hogy Jézus kérdez engem, hogy mi az én válaszom erre – nem szavakban, hanem cselekvésben.”

Amikor a megoldhatatlan problémákat meg akarjuk oldani, akkor elkezdjük egymást bántani, magunkat bántani, megkeseredünk, elmegy belőlünk az élet – vázolta a forgatókönyvet Pál Feri, majd idézte John M. Gottman amerikai családterapeutát, aki szerint a kapcsolatainkat egy idő után nem az teszi tönkre, hogy problémáink vannak, hanem az, ahogyan egymással bánunk, amikor problémáink vannak. „Ha a megoldhatatlan problémáink közepette jól bánunk egymással, akkor az élet élhető lesz. Nem pusztán elviselhető, hanem élhető” – húzta alá Pál Feri a Szélrózsa hallgatósága előtt tartott előadásában.