Mi az, hogy polgári? Mitől polgári valaki, valami, akár egy politikai közösség? A polgári mint jelző pedig alapvetően pozitív. Ha ezt a fogalmat egy képpel kellene megjeleníteni, talán nem csak nekem ugrana be az, hogy egy jól öltözött férfi vagy nő keresztbe tett lábbal ül egy karosszékben újságot olvasva, mellette a kisasztalon kávé gőzölög.
Szerző: Balczó Mátyás | Illusztráció: Maximilien Luce: Az irgalmas szamaritánus 
Magát a szót számos területen alkalmazhatjuk, például beszélhetünk egy államnak a polgárairól, történelmi távlatokban ide hozhatjuk a római polgárokat, a városi polgárjog intézményét, és érdemes elvontabb vizekre is evezni: vizsgálhatjuk a polgári viselkedést. Mégpedig azért, mert meggyőződésem szerint egy ország működése, a társadalom közérzete szempontjából nagyon is nagy jelentősége van annak, hogy az egyéni és közösségi döntések meghozatalában milyen súllyal jelenik meg a polgári attitűd.
A polgárság, a polgári eszme jellemzően az értelmiséghez kötődik, ugyanakkor bizonyos – és fontos – értelemben bárki viselkedhet polgárian. Kérdés, hogy mennyire lehet szubjektív a megítélése annak, hogy mi a polgári, mert ha lehet, akkor én azt mondom: polgárian viselkedik, aki fontos ügyekben az egyéni boldogulásának, jólétének mindenekfelettiségét háttérbe szorítva, annak figyelembevételével is hoz döntést, hogy a nála rosszabb, akár sokkal rosszabb helyzetben lévőknek hogyan lehetne jobb.
Ez persze nem egyfajta önfeláldozást jelent, nem azt, hogy „mindegy, ha nekem rossz, csak másoknak jobb legyen”, mert ez nem életszerű és nem is elvárható. Ugyanakkor a mások boldogulása, egy rosszabb helyzetben lévő réteg felemelése képes lehet mindenki javára átformálni egy nagyobb közösséget, akár egy egész társadalmat s végső soron a világot.
Ahogyan ezen a témán gondolkodtam, eszembe jutott a Horváth Gergellyel készített interjúm. A Gondolatkertészet alapítója az irgalmas samaritánus áldozatvállalására vonatkozó kérdésemre így válaszolt: „…szigorúan, racionális szempontból nézve az irgalmas samaritánusnak csak kára van a segítségnyújtásból: a saját idejét fordította egy ismeretlenre, bort és olajat pazarolt rá, két dénárt fizet a fogadósnak, hogy viselje gondját, hozzátéve, hogy ha még többet költ rá, később majd megadja neki. Ez az együttérzés és a belőle következő áldozathozatal ma is példaként kellene, hogy szolgáljon számunkra, de sajnos sokszor úgy viselkedünk, mint a pap és a lévita; elmegyünk a bajbajutott mellett, mert nem a mi ügyünk.”
Pedig de! Ez igenis a mi ügyünk! A hívő embernek különösen is, aki a Krisztus-követés útján járva bepillantást nyerhetett már abba, hogy milyen lehet az Isten országa polgárának lenni. Egy olyan országnak, amelynek nem kétharmados többséggel ide-oda változtatható alkotmánya vagy alaptörvénye van, hanem olyan parancsolata, mint az egyik abból a jézusi kettőből: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Mt 22,39)
Kicsi és nagy horderejű ügyekben is példaként állhat előttünk az irgalmas samaritánus gyakorlatiasan polgári magatartása.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
