Kötőszó

Sűrűn találkozom mostanában egy a ma emberét jól jellemző négybetűs szóval. Az angol TL;DR (too long; didn’t read) kifejezés szó szerint annyit tesz: „túl hosszú, nem olvastam el”. A lényege, hogy egy hosszú bejegyzést, cikket, közleményt egy-két mondatban összefoglal a szerző vagy egy hozzászóló. A rutinosak már tekernek is le a bejegyzés aljára, hogy csak a zanzát olvassák el, és máris véleményt alkotnak, ítélkeznek… Miközben kíváncsiak vagyunk a hírekre, a pletykákra, arra, kortársaink hogyan birkóznak meg az élet kihívásaival, közben gyorsan, célratörően, a végigolvasás idejét sem odaáldozva akarunk haladni.

Szerző: Stifner-Kőháti Dorottya | Fotó: Unsplash.com

Egy jóval „lassúbb” világból lehet egyébként ismerős a műfaj, ám az művészi céllal született: Karinthy Frigyes és írótársai a 20. század elején szórakoztatták egymást egy játékkal. Így írtok ti című könyvében Karinthy az irodalom és az intellektuális humor mestereként a nagy művek végtelenül mulatságos zanzáját alkotta meg. „Hajóorvos alacsony és magas emberek közé kerül, és megutálja a normális termetű embereket.” (Swift: Gulliver utazásai) „Házaspárt lopás gyanúja miatt kilakoltatnak, rossz körülmények közt álmodoznak a jövőjükről, míg végre asszony anyának érzi magát, elhatározzák, hogy nem törődve semmivel, dolgozni fognak.” (Madách Imre: Az ember tragédiája)

Még ha csak az elénk kerülő szövegek, tartalmak rövidítésére várnánk! De nincs-e másként emberi kapcsolatainkkal – beleértve a házasságot, a gyermeknevelést is? Nem váltunk-e TL;DR-emberekké? Nem mindenütt ezt a részletekre nem figyelő tempót diktáljuk? Néhány éve bejárta a sajtót egy felmérés eredménye, amely szerint „a magyar szülők naponta átlagosan hét percet beszélnek a gyerekeikkel”. Napi hét perc: hetente negyvenkilenc, havonta kétszáztíz. Három és fél óra. Nem a boltossal, a postással – a gyerekkel.

Vajon önmagunkra mennyi jut? És Istenre…? A Biblia népszerűsítéséről készült Kötőszó-podcastban – Hogyan csináljunk kedvet a Biblia olvasásához? címmel látható egyházunk YouTube-csatornáján, szövege pedig magazinunk előző, 2026/25–26. számában olvasható – Gáncs Péter nyugalmazott püspök és Pecsuk Ottó lelkész a Magyar Bibliatársulat részéről épp attól óv, hogy Isten igéjét is ugyanígy, gyors­talpalón, TL;DR módon akarjuk befogadni.

Érthető, ha a naponta minket érő sok inger között kimerül a mentális energiáink raktára. De pont azt hagyjuk elkallódni, ami minket, embereket kiemel a teremtettség többi alkotása közül? Azt, hogy beszélni, meghallgatni képes, gondolkodó lények vagyunk?!

Isten a Lelkét lehelte belénk; agyunk, szívünk működését is csodálatos precizitással alkotta meg. A Szentírásban a szív nem fizikai szerv csupán, hanem az érzelemnek, az értelemnek, az ember belső lényegének a központja. Kommunikatív kapcsolatokra készen pont arra nem szánunk időt, aki, ami végül az út végén megmarad? Nem az összegyűjtött tárgyak, nem az átpörgetett posztok, a felszínes odamondogatások nyújtják majd utolsó perceinkben a kapaszkodót, hanem a szemnek láthatatlan, de a szívben megőrzött, életen-halálon át örök kötelékek.

Mikor felismerjük, hogy nincs türelmünk egymáshoz, és elfogadjuk a kritikát, hogy mi is terhére lehetünk valakinek, ha nem jókor, nem jól közelítünk – akkor végre kimondhatjuk: az alapokig kell visszabontani és újrarakni az épületet. Fáj, amikor ráébredünk, hogy mindent az Úristen elé soroltunk, és üres kézzel, üres lélekkel nem találjuk a helyünket. Épp a rohanási kényszerünk igazolja, hogy tudjuk: az élet, az idő drága, visszahozhatatlan ajándék. Dönteni kell, kire, mire áldozzuk oda.

Hét perc figyelem és az örökkévalóság távlata között elveszünk, ha nem a szív, a lélek, az idő ajándékozójának kezébe kapaszkodunk. „Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen” – olvassuk az Ószövetségben (Jer 31,3). A Biblia tele van a legszebb isteni bizonyságtételekkel arról, hogy Atyánknak van ideje, türelme hozzánk. Neki nem vagyunk túl unalmasak, ő nem sürget: mondd el gyorsabban, haladjunk már! Öröktől fogva szeret, és nem mond le rólunk. Meghallgat, ha imádkozunk, ha az igében keressük őt, s nem taszít el, mikor bűneinkhez ragaszkodunk, hanem felkínálja kegyelmét. Hála legyen érte, hogy életünk minden perce, egyedi történetünk minden „sora” drága az Atya számára.