Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

„Egyházasdi”
Balczó Mátyás jegyzete

Caramel nagyon plasztikusan sűríti egyetlen szóba azt a meggyőződését, hogy nincs szükség egyházi keretekre a hite megéléséhez. Hangsúlyozom, nem vitatom ezt a véleményt, hiszen amilyen sokfélék vagyunk, olyan sokféle lehet az istenkapcsolatunk megélése is. A hitre jutásom után nyolc évig én is jól elvoltam „egyházasdi” nélkül – fogalmaz jegyzetében Balczó Mátyás.

Szerző: Balczó Mátyás | Illusztráció: Magnific

balczo_matyas_kotoszo_jegyzet_foto_magnific_com.jpg

Egy érdekes beszélgetésrészlet jött velem szembe a Facebookon: Molnár Ferenc Caramel arról beszél Kadarkai Endre ArcKép című portréműsorában, hogy jó eséllyel ma már nem keresztelkedne meg. A kérdésre, hogy miért nem, az énekes így felelt: „Nem szeretem ezt az egyházasdit.” Mint elmondja, nagyon kritikus azzal kapcsolatban – különösen a hit és a közélet vonatkozásában –, hogy a kereszténység mint szlogen megjelenhet-e a politikában. „Dörgölőzhet-e a politika az egyházhoz?” – teszi fel a kérdést, majd kiderül, hogy az egyházi vezetéssel, az egyházzal van baja, és szerinte sokkal közvetlenebb viszonyt lehet kialakítani a Jóistennel, ha az ember személyesen áll vele kapcsolatban, mint az intézményesített közvetítő, az egyház útján.

Ha már Caramel – egyébként teljesen jogosan – kritikus ebben a kérdésben, akkor ezen a nyomvonalon járva én is idehozok néhány kritikus szempontot, észrevételt, amelyet szerintem hívőnek és nem hívőnek, templomba járónak és az Istennel való kapcsolatát a maga módján megélőnek is érdemes lehet megfontolni. Túl sok a félreértés, illetve a nem kellő mélységű információ egy olyan témával kapcsolatban, amelyről viszont mindenkinek van véleménye, akit foglalkoztat a közélet.

Először is tisztázni kell, hogy mi az egyház. Teológiai megközelítés szerint az egyház Krisztus teste, amelynek ő maga a feje. Én mint evangélikus, mások mint reformátusok, katolikusok, baptisták stb. ebben az értelemben ugyanannak az egyháznak, a Pál apostol által leírt egy testnek a tagjai vagyunk. Világi szemszögből az egyház gyűjtőfogalom, amelybe beleértenek mindent és mindenkit, aminek és akinek intézményesített kapcsolata van valamelyik keresztény felekezettel.

Ebből már adódik is az első probléma, hiszen az általános szóhasználat kifejezetten figyelmen kívül hagyja az egyes felekezetek közötti nyilvánvaló különbségeket hitvallásaik, működésük, közéleti kérdésekben, politikához, államhoz való viszonyuk tekintetében, így pedig, ha egy egyházi személyről kiderül valami csúnya dolog, akkor érkezik a felháborodás a nem hívők köréből, hogy na, már megint „az egyház”. Szerintem fontos, hogy különbséget tudjunk tenni az egyes felekezetek között, hiszen számos teológiai, de akár világi kérdésben is eltérés van köztük, sőt az egyes felekezeteken belül is, például a kegyességi irányzatok terén.

Az általánosítás praktikus lehet bizonyos jelenségek szemléltetésére, de sokszor nagyon ártalmas és bántó. Az embernek abból az alapvető viselkedéséből fakad, hogy ha valamivel szemben ellenérzése van, akkor a legrosszabb véleményét mintegy szlogenszerűen, mindenkire ráhúzva fejti ki. Jó példa erre, amikor az ateisták és hívők közti vitában előbbiek – szinte borítékolhatóan, de mára már unalmasnak mondhatóan – a keresztes háborúkat, a fényűző és parázna pápákat és a gyermekeket megrontó papokat húzzák elő érvként, mert ez kényelmesebbnek tűnik, mint megpróbálni elfogadni, hogy az egyház sokszínű, benne sokféle emberrel – nagyon sok olyannal is, akik valódi szolgálatként másokért dolgoznak, és a keresztény hitük, amelyről tanúságot tesznek, összhangban van azzal, ahogyan élnek.

Külön figyelmet érdemel a Caramel által használt egyházasdi kifejezés: nagyon plasztikusan sűríti egyetlen szóba azt a meggyőződését, hogy nincs szükség egyházi keretekre a hite megéléséhez. Hangsúlyozom, nem vitatom ezt a véleményt, hiszen amilyen sokfélék vagyunk, olyan sokféle lehet az istenkapcsolatunk megélése is.

A hitre jutásom után nyolc évig én is jól elvoltam „egyházasdi” nélkül, úgy éreztem, a személyes életem számára elég hajtóerőt ad annak a bizonyossága, hogy Isten van, létezik, felfoghatom – ez jó volt. De aztán éppen egy a Carameléhez hasonló stúdióbeszélgetést látva hívást éreztem a gyülekezeti közösségbe, ahova már a következő vasárnap meg is érkeztem. Ez is az egyház, és hálás vagyok érte Istennek, hogy előbb a szentgotthárdi, majd később az angyalföldi evangélikus gyülekezetben (és időnként máshol is vendégségben) megélhettem, megélhetem annak a valóságát, hogy ahol Jézus nevében ketten vagy hárman (vagy még sokkal többen) összejövünk, ő ott van közöttünk. Kell a közvetlen istenkapcsolat, jó bemenni a belső szobánkba a személyes imánkkal, de tudom azt is, mennyire erősítőleg hat a hitünkre, amikor a gyülekezeti közösségben egymás kezét fogva járhatunk a Krisztus-követés útján.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr7919114507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png



kevelet_t_35-36_1.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása