Kötőszó

„Az ideológia a mások feletti uralkodást magyarázó fedősztori” – két hónapja írtam fel ezt a gondolatomat a telefonom jegyzetfüzetébe. Az olvasót a szerzői kulisszáim mögé kicsit beengedve annyit elárulok: viszonylag gyakran írok úgy cikket, hogy bevillan egy-egy ilyen rövidebb megállapítás (néha az éjszaka közepén, akár félálomban is), amelyet gyorsan lejegyzek, aztán valamikor később majd kibontok. Az említett megállapításom most, ebben a politikailag túlpörgetett időszakban érett meg jól arra, hogy továbbfűzzem az ideológiákról (is) szóló következtetéseimet.

Szerző: Balczó Mátyás | Fotó: Unsplash 

A magyar nyelv értelmező szótára szerint az ideológia „egymással összefüggő eszmék, képzetek, fogalmak rendszere, amely a társadalmi tudat különféle formáiban, politikában, erkölcsben, tudományban, művészetben, vallásban fejeződik ki…”

Ez tehát a definíció, amelyet mindenképpen érdemes rögzítenünk, azonban most a szóból képzett ige, az ideologizál felől közelítek. A hétköznapi nyelvben is gyakran élünk azzal a szófordulattal, hogy valaki valamit „megideologizál”. Ebben az értelemben ez azt is jelentheti, hogy egy nem túl magasztos, nem túl szép dolgot, például egy erkölcsileg kifogásolható politikai manővert vagy éppen gazdasági visszaélést felruháznak egy olyan történettel, amelytől azt remélik, hogy ezáltal nagyobb lesz az elfogadottsága annak, ami egyébként erre nem lenne méltó.

A politika gyakran él ezzel az eszközzel, és nem is sikertelenül, hiszen akik valamilyen politikai ideológia mentén határozzák meg az önképüket s ezzel együtt a másokhoz fűződő viszonyukat, azok automatikusan sokkal több gazságot elnéznek, ha az a nekik tetsző ideológiával van átitatva. Ha valakinek az az elsődleges identitása, hogy jobboldali, akkor nem különösebben érdekli, ha az állam részéről vegzálás ér egy baloldali embert, „úgy kell neki!” – gondolhatja. Ugyanez igaz a másik irányból is, mint ahogyan ezt történelmi példák is igazolják; az ilyen ideológiavezéreltség emberiség elleni bűntettekben, népirtásokban öltött véres testet.

Álljon itt egy családi történet, amely rávilágít arra, mit értek azon, hogy az ideológia a mások feletti uralkodást magyarázó fedősztori. Anyai nagyapámat a negyvenes évek végén így invitálták a kommunisták a párt helyi szervezetébe: „Sanyikám, csatlakozz hozzánk, köztünk van a helyed!” Mire nagyapám: „Köztetek? De hát annak idején ti voltatok a nyilasok is.”

De miért mesélek én egyáltalán erről, miért foglalkozom most az ideológiákkal, az ideologizálással? Azért, mert korábban hosszú éveket töltöttem el a politika világában. Tudom, hogy a pártpolitika által meghatározott gondolkodásom miatt az ideológiai törzsi logika csapdájában voltam. Tényleg meg voltam róla győződve, hogy csak az a jó ember, aki ugyanazt gondolja, mint én, aki pedig ettől gyökeresen eltér, az biztosan rosszat akar nekem. Bár anyai nagymamám arra tanított, hogy imádni csak Istent szabad, gyűlölni pedig senkit sem, én mégis gyűlöltem azokat, akik mást gondoltak a világról, mint én.

Többek között ez volt az a csapda, a gyűlölet kelepcéje, amelyből megszabadultam a hit ajándékában részesülve. Ez nem azt jelenti, hogy hívőként ne lenne közéleti, társadalmi értelemben vett értékrendem, hanem azt, hogy egy politikai ideológia helyett Jézus Krisztus mindent megváltoztató elhívása határozza meg az életemet.

A hitre jutásommal összefüggésben miben változtam igazán, az életemben hol érhető tetten leginkább Isten jelenléte? Itt: képtelen vagyok gyűlölni. Ahogyan az ember egészségesen és pihenten szinte fel sem tudja idézni, milyen volt, amikor pár napja a fáradtságtól lépni is alig bírt, úgy nem tudom előhívni magamban azt az érzést sem, amit korábban a gyűlölet keltett bennem.

Sőt. Tudom, hogy ez furcsa lesz, de akkor is elmondom: néha megmagyarázhatatlan szeretetet érzek olyanok iránt, akiket korábban utáltam, ellenségnek tekintettem. Mintha csak ízlelgetésre kölcsönkapnék abból a szeretetből, amellyel Isten szeret minket, s amellyel azt teszi valóságossá számomra, amiről Jézus így prédikál a hegyi beszédben (Mt 5,46–48): „…ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is? És ha csak testvéreiteket köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik a pogányok is? Ti azért legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.”