Záraink, lakataink, redőnyeink, falaink elválaszthatnak a világ zajától, a másik embertől, de Istentől nem. Ő megjelenik, megszólít: húsvét evangéliuma itt van az élő Jézus Krisztusban. Abban, aki a szerető mennyei Atyát mutatja meg, és a Krisztus-követők testvéri közösségébe hív.
Szerző: Stifner-Kőháti Dorottya | Kép: Ismeretlen mester miniatúrája a Vaux Passionaléból (részlet)
Lépjünk be egy átlagos budapesti társasházba – már ha egyáltalán bejutunk a kóddal nyitható kapun. Mit látunk? Rácsok az ajtókon, ablakokon, lehúzott redőnyök védenek a kíváncsi szemektől. Lakatok mögött, kamerákkal körülvéve – így élnek manapság a nagyvárosi lakók. Ha idegen léptek kopognak a gangon – hiszen a szeretteink lépéseit azonnal felismerjük –, csendben figyel a bent lévő. Ide ugyan ne jöjjenek, én nem várok senkit! Ha mégis ajtót nyit, óvatosan, a rácson keresztül intézi a társalgást. Vigyázunk a magunk zárt világára, hiszen a forrongó nagyvilágban kell, hogy legyen egy kis zug, ahol biztonságban érezhetjük magunkat. Félünk, de legalábbis gyanakszunk. A léptek, azok igazán titokzatosak, félelmetesek tudnak lenni!
Ha ilyenek a külsőségek, érthető, hogy még inkább zárjuk a bensőnket, lelkivilágunkat. (Más kérdés, hogy a mindenhonnan ránk zúduló információkkal és befolyásolási próbálkozásokkal kevésbé vagyunk ilyen tudatosak, sok mindent beengedünk, amit nem kellene – de ez egy másik cikk témája lehetne.) Alapvető jelenség a bizalmatlanság, aggódunk, hogy visszaélnek a bizalmunkkal. Magunk szeretnénk uralni a gondolatainkat, érzéseinket, döntéseinket és nem más kezébe, más akarata alá vetni az életünket.
De mi történik, ha ebben a zárt, biztonságosnak vélt térben megjelenik valaki? Valaki, aki hozzánk jön, személyesen; aki az életünk minden részletét ismeri, és terve van velünk… Belegondolni is furcsa, meglepő, kockázatos! Lehet, hogy az utolsó tégláig vissza kell bontani mindent és újra felépíteni? Fájdalmas lesz, munkával jár, és felismeréssel, örömmel. Lakatok, zárak, rácsok lehullásával. Világossággal, tiszta, friss levegő beáramlásával, éles fénnyel, amelyben – bár a porszemek is meglátszanak, de – sosem látott szépségben, színekben mutatkozik meg a világ.
A Feltámadott megjelenéseiről bőséges anyagot találunk az evangéliumokban. A húsvéti hit születésének történetei a békességet és üdvösséget hozó feltámadott Jézussal való találkozással kezdődnek. A Szentírás évezredek távolán át láttatja az asszonyokat a kertben, az emmausi tanítványokat, Simon Pétert és a másik tanítványt az üres sírnál, a tizenegyet és Tamást, aki először nem volt ott, és mivel nem látott, nem hitt. Élő találkozások, párbeszédek az Úrral.
Amit János az evangéliumában kétszer is megörökített – „…bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek!” (Jn 20,19.26) –, az azt a szimbólumot is hordozza, amelyben igazán magamra ismerek, s talán sokan mások is: a zárt ajtónk mögötti álbiztonságunkba, a gondosan berendezett, díszletekkel körbeépített, Isten elől is elfalazott életünkbe, magánnyal terhelt vagy a jóléttől megelégedetten senki másra nem kíváncsi világunkba belép Jézus. Életet és üdvösséget hoz, és Szentlelkét adja. Először békességet hirdet, majd küldetéssel bíz meg.
Záraink, lakataink, redőnyeink, falaink elválaszthatnak a világ zajától, a másik embertől, de Istentől nem. Ő megjelenik, megszólít: húsvét evangéliuma itt van az élő Jézus Krisztusban. Abban, aki a szerető mennyei Atyát mutatja meg, és a Krisztus-követők testvéri közösségébe hív. Ahol nem a falépítés, hanem a tárt ajtók, ablakok terei jelentik a biztonságot. Hiszen ott áll középen a feltámadott Jézus! Aki legyőzte a halált, melyet értünk szenvedett el.
Ő Isten erejével, hatalmával, életre keltő szavával burkolja be törékeny életünket. Szeretete nem ismer korlátokat, feltételeket. Ezt az életre keltő szót csak a húsvéti hitből élve kapjuk meg itt, e földön. S amit kapunk, az nem könnyű, gondtalan élet, hanem az Isten jelenlétével, Jézus üdvözítő erejével teljes élet kezdete. Ő velünk van, tenyerén visz át egykor a halálon – az örök életbe.
Mit is kérhetnék, mit kívánhatnék húsvét ünnepén? Ezt a pillanatot, amely nem földi időben múló, hanem megtartó, örök. Amiként Rónay György írja A hét első napján, amikor még sötét volt című költeményében:
Jakab egyszerre fölfigyelt: mintha lépteket hallott volna odakint.
S most mindannyian hallották a lépteket.
Ahogy elindulnak és valahonnét
a léten túlról lassan közelednek.
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2026. április 5–12-i, 91. évfolyam 13–14. számában jelent meg. Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), a Huszár Gál könyvesbolt és Insula kávézóban (Budapest V., Deák tér 4.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a kiado@lutheran.hu e-mail-címen, nyomtatott vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
