Kötőszó

Jézus feltámadásáról, erről a szavakba alig foglalható csodálatos történésről, amelyre nagypéntek döbbenete, nagyszombat csendes gyásza után húsvétvasárnap hajnalán ébred a világ, többféle módon tanúskodnak az evangéliumok. A húsvéti hit az a pillanat, amikor „a másik tanítvány” benézett az üres sírboltba, „látott és hitt”. Vagy amikor az asszonyok félelemmel, de nagy örömmel futottak, és vitték a hírt. Vagy amikor a zárt ajtók ellenére a tanítványok körében megjelent az Úr, és a rettegést felváltotta a viszontlátás öröme. Dr. Hafenscher Károly nyugalmazott lelkészt, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professor emeritusát a húsvéti hit teológiájáról és az új perspektíva életformáló erejéről kérdeztük.

Szerző: Stifner-Kőháti Dorottya | Fotó: Magyari Márton

Kép: Perugino: Feltámadás (The Metropolitan Museum of Art, New York)

– Ahogy az evangéliumok is egyéni történeteken keresztül szólnak a feltámadáshit születéséről, úgy mi, mai tanítványok is másként éljük meg a hit ébredését. Létezik egyáltalán más, mint húsvéti hit?

– Sokféle hit létezik! Ulrich Körtner, a méltán híres bécsi dogmatikaprofesszor háromféle hitről beszél: hiszünk abban, hogy létezik valami, hiszünk valaminek, és hiszünk valakiben. Mindhárom jelen van a keresztény hitben, ami mégis egészen sajátos, hiszen egy találkozásra épül. A hitünk alapja a semmi máshoz nem hasonlítható lelki kapcsolat Krisztussal. Pál apostol szerint a húsvéti hit a kereszténység középpontja, s egészen keményen fogalmaz: ha Krisztus nem támadt fel, akkor „hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is”, amint az Első korinthusi levél 15. fejezetében olvassuk. A feltámadt Úrban való hit nélkül csak egy jóindulatú egyesület lennénk.

– A példánál maradva: e jóindulatú egyesületből hogyan válhat egy közösség Krisztus-követővé, bizonyságtevő egyházzá?

– A Szentlélek munkája nyomán ébred a húsvéti hit. A feltámadás – abban a formában, ahogy a kereszténység erről beszél – egy illúzió, ami emberi logikával felfoghatatlan. Mi magunk nem tudjuk megalkotni a húsvéti hitet, hiszen minden ellene beszél. Persze vannak analógiák: a természet télen meghal, tavasszal újraéled. Ez azonban nem fedi le a keresztény hitet.

– Miként történik, amikor a Szentlélek által ébred a húsvéti hit?

– Egyszerű emberek a saját valóság- és igazságérzetükkel, élettapasztalataikkal szemben átéltek egy találkozást, és ez a találkozás megváltoztatta az életüket, értelmet adott mindennek. Ráadásul visszamenőlegesen is. Az evangéliumok ezért nem egyszerűéletrajzok, inkább húsvéti prédikációk: az emberek találkoztak a Feltámadottal, és ettől kezdve egészen másként értelmezték a múltjukat. A húsvéti hitnek nincsenek történeti bizonyítékai – és nem is ez a lényeg. A kérdés az, hogy létrejön-e ez a lelki találkozás a feltámadott Úrral, vagy sem. Tamás vagy János története is erről szól: János benézett az üres sírba, látott valamit, és „hitt”. Mária először kertésznek gondolta Jézust. Semmi sem illik bele egy egyszerű történeti bizonyításba.

– A rácsodálkozás, felismerés, átértékelés tehát múltat, jelent, jövőt új fénybe állít?

– A húsvéti hit egészen új kezdet. A feltámadás nem azt jelenti, hogy az ember „egy kicsit meghal”, majd jobb verzióban folytatja az életet. Ha hiszek a teremtő Istenben, akkor azt is hiszem, hogy a semmiből teremtett, és a semmiből újjá is tud teremteni. A halál nagyon kemény valóság, tiltakozunk is ellene. Azt jelenti: mindennek vége. De az az Isten, aki megteremtett a föld porából, és az élet leheletét adta, képes újrateremteni. A feltámadásnál ez történik meg újra. Húsvét történése azért fontos, mert Jézus az első. Pál apostol az említett szakaszban azt mondja: „Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje.” Vagyis a prototípus. Valóban meghalt a legfájdalmasabb halállal, de Isten feltámasztotta. A keresztény hit ezért nem pusztán azt jelenti, hogy elhiszem: van Isten. A mi hitünk találkozás Jézussal, aki nem emlék, hanem élő személy. Az istentisztelet mindig „egy kicsit húsvét”: nem csupán emlékezünk valakire, aki valaha élt, hanem találkozunk azzal, aki ma is él. Luther Márton szavai­val Jézus nemcsak a világ Ura, hanem az én Uram. Ez adja az ember reménységét. A húsvéti hit azt is jelenti, hogy új perspektívát kapunk az életre. Túróczy Zoltán püspök így kezdte egy húsvéti prédikációját: „Meghalt a halál.”

– Ma sokan úgy gondolják: aki bízik, az naiv. A keresztény hit új perspektívája visszaadja a bizalom képességét?

– Nem azért bízunk, mert jók vagyunk, hanem azért, mert Isten megbízott bennünk. A tékozló fiú, Zákeus vagy a samáriai asszony története mind a megelőlegezett bizalomról szól. Pál apostol is így fogalmaz: minden korábbi eredménye semmi ahhoz képest, amit Isten kegyelme adott neki. A keresztény ember ezért próbál nyitott lenni, rácsodálkozni az életre – nemcsak a tavaszi barkára, az aranyesőre, hanem arra is, hogy élünk, hogy feladatunk van. Nem bibliai példákat említve, olyan személyiségek állnak előttünk, mint a mártírhalált halt Dietrich Bonhoeffer vagy Albert Schweitzer lelkész, orvos, aki a leprások gyógyítására is vállalkozott. A húsvéti hit perspektívájában éltek, ezért tudtak – nem sodródva, hanem tudatos döntésből – áldozatot hozni. Aki találkozik a Feltámadottal, az küldetést kap, s ez kétezer év óta nem változik. A kiteljesedő, húsvéti gondolkodású, a húsvét titkába elmerülő élet ajándéka valóság. Ma is onnan nyer értelmet minden.