Kötőszó

Kiskamasz lányaim sokszor értetlenkednek, amikor kikapcsolódásképpen kerti munkába kezdek. A maguk részéről egészen más ötleteik vannak arra nézve, mivel érdemes eltölteni a szabadidőnket. Én viszont szívesen bogarászom a virágoskertben és az apró veteményesben, nyírom a füvet vagy locsolom a növényeket. Mivel nem hatalmas területről van szó, az udvarunk gondozása nem terhet jelent, sokkal inkább kiszakadást a napi taposómalomból.

Szöveg és fotó: Vitális Judit

Csipetnyi luxust engedhetek meg ezzel magamnak, és közben befektetek a jövőmbe: számos kutatás igazolja, hogy a zöld környezetben való időtöltés kiemelten fontos a jólléthez, a mentális egészség megőrzéséhez.

Ahogy azon gondolkodtam, honnan van a vonzódásom a kerthez, beugrott egy ökológiai fogalom, és jött a felismerés: de hiszen ez az ember természetes élőhelye!

Ahogy a Biblia első lapjain is olvashatjuk:

„Ültetett az Úristen egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált (…) hogy művelje és őrizze azt.” (1Móz 2,8.15b)

Abban a térben, a szemre kívánatos és eledelre jó fák között – ott, ahol ő is jelen volt és szívesen sétált – képzelte el saját képmására alkotott teremtményei jövőjét. A bűnbeesés után ebből a paradicsomból űzetett ki az első emberpár, és a rájuk szabott büntetés nyomán ettől kezdve a föld művelése, a mindennapi betevő előteremtése már nem „gyerekjáték”, hanem fáradságos, sok vesződséggel, bajlódással, kínlódással járó dolog.

Az évezredek alatt a megélhetésünkért vívott napi küzdelem terepe sokak számára máshová tevődött, néhányan pedig tudatosan választják az önfenntartás, önellátás útját, és vállalják önként mindazt, ami ezzel jár. Egy darabka saját föld ebben a kontextusban már nem büntetés, hanem kiváltság vagy örömforrás. Olyan ajándék, amely hálaadásért „kiált”.

Akiknek nem adatik meg a kert, azok sem kell, hogy csüggedjenek persze. Mert az ember valójában nem attól van a „természetes élőhelyén”, hogy fű, fa, virág veszi körül, hanem attól, hogy Isten közelében éli az életét!