Kötőszó

A téma legkiválóbb ismerőjétől kérdezte meg egyszer egy riporter, hogy van-e még mit kutatni annak a tizenhét hónapnak a történetén, amelyet az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc időszakaként tartunk számon. A hadtörténész azt válaszolta, hogy még mindig bukkannak fel új források, egyre pontosabban ismerhetjük meg egy-egy csata történetét, a honvédség működését, de az azért nem fog kiderülni, hogy a szabadságharcot mi nyertük meg. A kiváló kollégának igaza van, azt azonban érdemes hozzátenni, hogy 1848 forradalma végül győzött, a 12 pontból sokkal több valósult meg, mint amennyi a kormányprogramokból szokott.

Szerző: Kertész Botond

Miért is győzhetett a forradalom, miért nem lehetett a világosi fegyverletétel után ott folytatni, ahol 1848. március 15. előtt megszakadt a történelmünk? A válasz egyszerre egyszerű és nagyon összetett. Victor Hugóhoz kötik azt a bölcsességet, amely szerint „nincs erősebb annál a gondolatnál, amelynek eljött az ideje”. Azok az eszmék, amelyeket a márciusi 12 pont vagy az 1848-as áprilisi törvények kifejeztek, ilyen korszerű gondolatok voltak.

A polgári jogegyenlőség és szabadság – a jobbágyság eltörlése, a vallásegyenlőség, a sajtószabadság, a vállalkozás és a tulajdon szabadsága – 1848-ban nem csak egy maroknyi idealista (netán karrierista) politikusnak volt fontos. Ha így lett volna, akkor legkésőbb valamikor 1848 szeptemberében vége lett volna a szabadságharcnak, mert nem akadt volna olyan, aki fegyvert ragad a kivívott jogok védelméért. Hiába lett volna Kossuth karizmatikus politikai tehetsége vagy Görgei katonai zsenialitása, honvédek és nemzetőrök nélkül nem lehetett volna hónapokig sikerrel ellenállni a császári hadseregnek.

Nemrég jelent meg nyomtatásban a selmeci evangélikus líceum nemes magyar társaságának érdemkönyve az 1838 és 1842 közötti évekből. A selmeci érdemkönyv – mai szóval a líceum önképzőkörének vagy irodalmi szakkörének naplója – arról nevezetes, hogy ebben jelent meg Petrovics (ismertebb nevén Petőfi) Sándor első verskézirata. A hűtelenhez című költemény – a kötet sok más versével együtt – szerelmes vers; ez talán nem is olyan meglepő a tizenöt–tizenkilenc esztendős költőpalántáktól.

A selmeci érdemkönyvet azonban nem Petőfi személye köti az 1848–1849-es forradalomhoz és szabadságharchoz, hanem a benne megjelent hazafias versek és beszédek. Ezek a szövegek nem az irodalom és a retorika csúcspontjai – nagykamasz iskolás fiúktól ezt nem is lehet elvárni. Még 19. századi mértékkel mérve is dagályos pátosz uralja ezeket a szövegeket, kritikusabb 21. századunkból visszanézve inkább megmosolyogtatók, mint lelkesítők. Azt azonban hűségesen visszatükrözik, hogy a selmeci líceum törekvő és többnyire nem magyar anyanyelvű diákjai mennyire magukénak érezték a polgári és nemzeti szabadság gondolatát.

Ezek a diákok 1848-ban már fiatal tanítók, lelkészek, közhivatalnokok voltak. Meggyőződéssel tudtak odaállni a forradalom és szabadságharc ügye mellé, és tovább tudták adni a politikai üzeneteit a rájuk bízottaknak. A forradalom és szabadságharc gondolatainak ideje az ő közvetítésükkel jött el 1848-ban.

Szeberényi Andor, a Bányai Egyházkerület püspökének unokaöccse 1839-ben tizenöt esztendős selmeci diák volt. A szabadságharc előtt maglódi jegyző, 1848–1849-ben testvérével együtt a szlovák nyelvű kormánylap egyik szerkesztője, később Makón, majd Nagylakon szolgált lelkészként, ahol rendszeresen publikált szlovákul. Az érdemkönyvbe 1839. június 17-én Az anya harczba mennő fiához címmel megjelent prózai írásából idézek: „…érzem hogy nemes vér pezsg ereidben, érzem hogy lelked lobog a’ haza javáért. Menny [sic!] tehát tartsd fel őseid hírét, ’s ne távoz addig míg vagy nem futamlik meg az ellen vagy hideg tetemedre nem lebeg a’ zivatar.”

A fiú nagyapja még a napi megélhetését napszámosként biztosító, csak szlávul (szlovákul) értő, írástudatlan jobbágy volt. Szeberényi Andor mégis tudott azonosulni azzal a magyar (de nem csak magyarul beszélő) nemzettel, amely 1839-ben jogilag még csak a nemességet jelentette. 1848–1849-ben hozzá hasonlóan érezték magukat a magyar nemzethez tartozónak sok millióan, akik közül majd kétszázezren a fegyveres harcot is vállalták, származásra, vallásra, anyanyelvre való tekintet nélkül. A forradalmat ők nyerték meg utódaik számára.

A szerző történész, az Evangélikus Országos Levéltár vezetője.