Kötőszó

Egy ikonikus sorozat, melyet Magyarországon sokkal jobban szeretnek, mint saját hazájában. A sokadik tévés ismétlés és a filmsorozat színészeinek budapesti közönségtalálkozója után – a világon először Magyarországon – színdarab formájában elevenedik meg a húszas évek Londonjának kultikus családja és a személyzet. Jóleső színházi meglepetés.

 Szerző: Kézdi Beáta | Fotók: Éder Vera 

Kevés előadásra ülök be félelemmel vagy inkább a nullánál is kevesebb elvárással, de a Csengetett, Mylord? esetében ez történt. Annyira rajongok a sorozatért, hogy izgultam: az utolsó mondatig kívülről fújt szövegek és csukott szemmel is felismert jelenetek nehogy kínos formában kerüljenek elém. Kellemes meglepetés ért, mert a Jimmy Perry és David Croft – az eredeti szerzők –, Roy Gould produkciós menedzser, valamint Penny Croft (David Croft lánya) által írt színdarab ötletesen gyúrja össze az első évad néhány részét.

Kockázatos volt színpadra vinni a komédiát, mert a nálunk több mint húsz éve sugárzott filmsorozat révén – Tomasevics Zorka szinkronrendezőnek és az általa választott csodálatos színészek szinkronizálásának köszönhetően – magyarok tízezrei pillanatok alatt megszerették a múlt század eleji fukar arisztokrata családnak és szolgálóinak a történetét. Mégis észszerű vállalkozás, hiszen kevés kritikusabb (teszt)közönség létezik, mint a magyar Csengetett-rajongók.

A történetet talán senkinek nem kell bemutatni, de röviden: az özvegy Lord Meldrum habókos anyósával, szoknyabolond öccsével és két lányával – ők akár a tűz és a víz – éli a húszas évek Londonjában a felső tízezer életét. Az ő kényelmükért felelő szakácsnő, komornyik, lakáj, inas, szobalány és mosogatónő éppolyan erős egyéniség, mint uraik – így a néző igazi angol humorral átszőtt panorámát kap úgy a „fentről”, mint a „lentről”.

Kocsis Gergely bölcsen kért szabadságot abban, hogy a karakterek lényege megmaradjon, de ne úgy nézzenek ki, mintha a sorozatból léptek volna ki. Még az igazán „elvetemült” rajongó is el tudja engedni ebbéli vágyát, mert a színészek remekül hozzák össze a szerepük és saját maguk karakterét. Debreczeny Csaba nyurga, de humorában éppúgy tökéletes Mr. Stokesának tehát nem kell kopasz köpcösnek lennie, ahogy Molnár Piroska Lavenderjének sem egy filigrán angol ladyt kell hoznia, hogy felhőtlenül szórakozhassunk.

Gyabronka József játékos eleganciával formálja meg a sznob és zsugori Lord Meldrumot, ahogy Rohonyi Barnabás is a fess, ám beképzelt James Twelvetreest. László Lili Ivyja szerencsére pont annyira bájosan esetlen, amennyire kell, ahogy Pataki Ferenc Teddyje is üdítően hozza a kerge pubi figurát. Bíró Panna Dominika csillog és csipog Poppy szerepében, ahogy Rezes Dominika szabad szellemű elit kommunista Cissyje is találó. A kiváló meggyes lepényéről híres Mrs. Lipton Cseh Judit finom, mégis élettel és humorral teli játékával kel életre. Sipos László Márk pedig egy üde és igazán szerethető színfolt Henry személyében. Lass Bea több szerepben (Mabel / Lady Agatha / Mr. Fisher) ügyesen brillírozik, ahogy Ficzere Béla is más-más karakterbe bújva okoz stílusosan vidám perceket.

A közönség hálásan nevet fel a jól ismert beszólásokon: „Az finom lesz!” „Nem szól szám, nem fáj fejem.” Talán pár apróságot – a zabkása folytonos minőség-ellenőrzését, a viaszevést és a kásalopást – el lehetne hagyni, mert semmit nem adnak hozzá az amúgy is pergő ritmusú, jó humorú és ötletes látványvilágú előadáshoz.

Orlai Tibor producer ráérzett a lehetőségre, és szerencséjére jó szövegkönyvet kapott, melyet Zöldi Gergely ízléssel, okosan dolgozott át. Végül, de nem utolsósorban: Kocsis Gergely rendkívül intelligensen és erősen vezette a színészeket. Így állt össze a rajongók számára örömteli élményt nyújtó színdarab.

A filmsorozatot nem ismerőknek vagy az angol humort nem kedvelőknek azt ajánljuk, hogy mielőtt jegyet váltanának az előadásra, kedveljék meg vagy a sorozatot, vagy az angol humort.