Kötőszó

Amolyan társadalmi tükörként tekintek a szelektív hulladékgyűjtésre és úgy általában a kukák használatára. Teológiai környezetben, az istenkapcsolatról szólva szép kifejezés, hogy valaki „megszabadul a terheitől”; amikor azonban a fából készült öreg fregolit támasztja a falnak, avagy viseletes, koszos mikrohullámú sütőt rak le a padlóra, az nem ide tartozik.

Szöveg és fotó: Balczó Mátyás

Ezeket az embereket ilyenkor az vezérli, hogy a lehető legkönnyebben, leggyorsabban megszabaduljanak egy problémájuktól. Ahelyett, hogy a leselejtezett szárítót, a fölöslegessé vált befőttesüveget, a törött ablakot, az elvetemedett ajtót elszállítanák a hulladékudvarba (vagy kivárnák a lomtalanítást), egyszerűen otthagyják a kukák tetején vagy mellettük.

Január elején megdöbbentő látvány fogadott társasházunk szeméttárolójába lépve: két könyv a papírgyűjtő kuka tetején, az egyik ezzel a címmel: Isten ígéreteinek tárháza. Nem tudtam összeegyeztetni a kukát és a köteteket: ha valami nem a szemétbe való, akkor azok Isten ígéretei. Előbb elszomorodtam a látványtól, később azonban arra jutottam, hogy a könyvektől megszabaduló lakótársban valamiért csak volt annyi, hogy legalább nem dobta bele őket a kukába.

„Megszólítva” éreztem magam, így az utóbbit, C. H. Spurgeon kötetét hazavittem. Külön izgalommal vártam, hogy vajon milyen üzeneteket, milyen isteni ígéreteket találok egy kukatárolóból beszerzett könyvben. Az év minden napjára egy írást tartogató kiadványt kíváncsiságból a megtalálás napjánál, január 5-nél nyitottam ki. „Megerősítelek…” (Ézs 41,10) – köszönt rám Isten egyik ígérete a lap tetejéről, majd a Bibliában elolvastam a teljes ézsaiási igeszakaszt is: „Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.”

Őszintén bevallom, hogy a szerzőről, a 19. századi angol baptista prédikátorról, C. H. Spurgeonről előzőleg semmit sem tudtam, ezért utánajártam. Mint minden „rendes ember”, megnéztem a Wikipedia vonatkozó szócikkét, de mint evangélikus arra is kíváncsi voltam, mit találok róla egyházunkhoz tartozó felületeken.

Két könyve – köztük a kukán talált kötet – is megvásárolható a Luther Kiadónál, és olvasható a neve magazinunknak egy tavalyi lapszámában is. Vitális Judit kollégámnak az Őket is az Úr hívta el – A Filadelfia egyházközségben laikusok is hirdetik Isten igéjét című cikkében (EvÉlet, 2025. augusztus 17–24.) Malik Péter Károly lelkész idézi fel a történetet: „Az ismert prédikátor, C. H. Spurgeon hitre jutása is egy laikushoz kötődik. A későbbi baptista lelkipásztor tizenöt évesen egy hóvihar miatt nem jutott el abba a templomba, ahová készült. Betért egy másikba, ahova ugyancsak az időjárás miatt nem érkezett meg a lelkipásztor, ezért a gyülekezet egyik elöljárója állt ki. Nagyon egyszerű mondatokkal, szinte primitíven beszélt, ugyanakkor Jézusra mutatott, és ezzel a megtérésre ösztönözte Spurgeont.”

Micsoda erős megtéréstörténet ez! Egy „szinte primitíven” beszélő laikus ember azáltal válik kulcsszereplővé a később ezrek előtt is prédikáló Spurgeon hitre jutásában, hogy Jézusra mutat. Ennél tömörebben, egyszerűbben és szebben talán nem is lehet megfogalmazni, hogy mit jelent bizonyságot tenni.

A módja, a körítése, hogy mindezt hogyan tesszük, egyéni képességektől és tanult dolgoktól egyaránt függhet. A lényeg az, hogy aki már megtapasztalta Isten féltő és cselekvő szeretetét, az mások előtt is rá tudjon mutatni Jézusra, ahogyan ez megtörtént azon a hóviharosnapon a 19. században.

„[…] amikor váratlan próbatételek érnek bennünket, Isten különösen nagy erőt ad elhordozásukhoz. Szinte kilépünk gyarló önmagunkból. A gyávák bátrak lesznek, a balgáknak bölcsesség adatik, a hallgatagok abban az órában megkapják, hogy mit mondjanak. Tulajdon gyöngeségem megrémít, de Isten ígérete felbátorít” – fogalmaz Spurgeon a könyvében, a január 5-ére szánt írásban, majd a Zsoltárok könyvéből (119,25) idézve a nevünkben is megszólítja Istent: „Uram, erősíts meg engem a te ígéreted szerint!”