Kötőszó

Igenis szükségünk van agymosásra! Arra, hogy az agyunkból a felesleges, oda nem illő dolgokat kimossuk, hogy aztán minden megtalálja a maga helyét.

Szöveg: Hegedűs Attila | Illusztráció: Freepik.com

Félelmetes, mennyire rögzülnek bennünk bizonyos szavak, kifejezések anélkül, hogy egyszer is átgondolnánk, valójában mit jelentenek! Használjuk őket, ahogy mindenki, míg egyszer csak végiggondoljuk, vajon miért pont ezt a kifejezést használtuk, illetve mit is jelent, amit kimondtunk.

Így vagyok most azzal a szóval, hogy agymosás. Mindenki iszonyodik tőle, jogosan, hiszen mindannyian ugyanarra használjuk. És amit értünk rajta, az valóban szörnyű.

Barát vagy ellenfél

Mert arról szól, hogy valaki – egy ember, egy közösség – manipulálja a másikat: addigi gondolatait, a világról alkotott képét kivágja belőle, majd helyére rak egy eszmét, egy ideológiát, amely minden helyet elfoglal, és amely fekete-fehérben működik: aki ezzel az eszmével egyetért, az jó barát, aki nem, az egyenesen ellenfél politikában, vallásban, akár zenei ízlésben.

Sokakkal együtt én is azt élem meg, hogy társadalmunkban az egyik legnagyobb problémánk ma ez a mentalitás. Szenvedek attól, hogy vigyáznom kell, hol lehet elkezdeni valakivel beszélgetni, vitázni, mert nem tudom, mikor megyek neki a falnak, mikor derül ki rólam, hogy aljas vagyok, hazudok, mert nem azt állítom pontról pontra, amit a beszélgetőpartnerem.

A legfurcsább az, amikor azt tudom meg a másiktól önmagamról, hogy agymosott vagyok, hiszen nem az ő véleményét hangoztatom. Olyan csapda ez, amelyből nincs kiút.

Nincs a helyén

No igen, ha ez az agymosás, abból én sem kérek. De én elkezdtem ízlelgetni a szót. Mit szoktam mosni? Például a pólómat, mert rajta van egy ketchupcsöpp, egy kávéfolt, vagy egyszerűen átizzadtam. Kimosom a nadrágomat, mert ráfröccsent a sár. Kimosom, mert az van rajta, aminek nem kellene lennie, ami nincs a helyén. Bár ha jobban meggondolom, se a ketchuppal, se a kávéval nincs baj, a föld pedig kifejezetten hasznos. Csak éppen rossz helyen vannak. A kosszal nem az a baj, hogy rossz lenne, hanem az, hogy nincs a helyén. Mosásra szükség van! Mosásra, amely a fontos mintákat, színeket nem veszi ki, csak mindazt, ami rájuk rakódik.

Mostanában úgy alakult, hogy túl sok mindennel kellett foglalkoznom. Néha, amikor végiggondolom, min pörög az agyam, döbbentem veszem észre, hogy olyan, mint egy kávé- és izzadságfoltos póló. Angol és német szavak – nyelvtanfolyamok és nyelvvizsgák hozadéka –, politikai félmondatok, tanulmányok, amelyeket olvastam, és amelyet írnom kellett, reklámszövegek, dalszövegtöredékek, istentiszteleti textusok és tanórai gondolatok keverednek benne. (És mint látjátok, most is éppen ülök, és cikket írok.) Ezek a félgondolatok és -mondatok aztán ütköznek, és tompa, formátlan valamivé állnak össze.

A diákjaimon is ugyanezt látom, mikor beesnek egy-egy matek- és irodalomóra után az órámra, de tudják, hogy a következő órán már fizikából írnak – az információk keverednek, összecsúsznak. Csoda, hogy az egész összekavarodik? Csoda, hogy azt sem tudják, hol vannak?

Igenis szükségünk van agymosásra! Arra, hogy az agyunkból a felesleges, oda nem illő dolgokat kimossuk, hogy aztán minden megtalálja a maga helyét. Mert nem a matekkal, fizikával, hittannal, angol nyelvvel van baj, hanem azzal, ha ezek nem kerülnek a helyükre, ha nem tudjuk, mi mire jó.

Letisztázás

Minden jó valamire. Soha nem viseltem el, ha egy diákom azt mondta, valamit nem érdemes tudni. Honnan tudod, hogy a következő hatvan-hetven éved mit hoz magával? Miért vagy ilyen biztos abban, hogy erre vagy arra nincs, soha nem lesz szükséged? Minden lehet hasznos.

Az agyamban kergetőző gondolatok is. Politikára, a közösségről szóló beszédre és cselekvésre szükség van. A dalszövegek újragondoltatják velem a világot. A bibliai mondatok magasabb összefüggésbe helyeznek mindent. Még a reklámszövegek is jók valamire: rosszabb esetben csak jelzik, mit érdemes venni, jobb esetben el is tudnak szórakoztatni. A baj nem velük van, hanem azzal, ha céltalanul, összevissza keringenek az agyban.

Az emberiség mindig is tudta, hogy ezekre a „mosakodásokra” szükség van. Szünetekre, amikor nem terheled tovább az agyadat. Csöndekre, amikor hagyod, hogy az agyad szelektáljon, mi fontos, és mi nem, mi hova tartozik, minek mi a célja. A szerzeteslét lényege sem az, hogy elvonulunk a világ elől, és nem csinálunk semmit, hanem hogy a mindennapi munkánkat megszakítjuk, és hagyunk időt a meditálásra, vagyis a középpont, a lényeg keresésére imában, csöndben. „Ora et labora!”, azaz „imádkozz és dolgozz!” – szól a szerzetesség alapmondata. Tedd meg, amit kell, de hagyj időt a lényeg megtalálására, a letisztázásra! Hagyj időt lelked és agyad átmosására!

Hát ezért mondom, hogy szükségem van egy alapos agymosásra: hogy a lényegtelen elváljon a fontostól, hogy minden a helyére kerüljön. Értitek már, miért állítom, hogy az agymosás szót rosszul használjuk? Mert ilyen értelemben szükség van rá.

Olyan értelemben nincs, hogy valaki idegen ki akarja agyunkból törölni azt, ami fontos, és ehelyett saját magát, az ő véleményét, akaratát akarja szervetlen kődarabként belebetonozni az agyunkba. A hétköznapokban használt agymosás ezt jelenti, és ettől óvjon meg bennünket az Isten! Erre valóban nincs szükségünk. De agyunk, lelkünk mosakodására annál inkább.