Kötőszó

A reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóján, 2017-ben ünnepélyesen avatták fel Budavárban, Murád pasa bástyáján a reformációi emlékforrást. Az úrvacsorai kelyhet szimbolizáló kútfő egyszerre dísz és jel: a belőle fakadó víz Krisztusra, az élő víz forrására utal, míg a Luther-rózsát idéző alsó részre vésett feliratok a reformáció négy alaptételét, a ­solákat hirdetik. Az építtetők szándéka egyértelmű volt: figyelmeztetni arra, hogy mindenkinek újra meg újra vissza kell térnie a tiszta forráshoz. Immáron több hónapja azonban szomorú látvány fogadja az arra járót.

Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Az emlékforrás (nem a közelgő téli fagyok miatt) részben letakarva, a víz nem folyik belőle, a nyolc éve átadott emlékmű feliratai pedig szemmel láthatóan kopnak. Ez a kép önmagában is elszomorító, ugyanakkor szimbolikus erővel is bír. A Budavári Önkormányzat tulajdonában lévő emlékforrás állapota arra int, mi történik, ha valamit csupán ünnepélyesen átadunk, de a későbbi sorsával nem törődünk.

Luther Márton nem emlékhelyet akart hátrahagyni, hanem az élő és mindig aktuális életformáló üzenetre hívta fel a figyelmet. Amikor 1517-ben nyilvánosságra hozta téziseit, a Szentírás fényében kívánta megújítani az egyháznak és tagjainak az életét. A sola fide azt hirdeti: egyedül hit által van üdvösségünk (Róm 3,28). A sola gratia emlékeztet: Isten kegyelméből élünk, nem saját érdemeinkből (Ef 2,8–9). A sola Scriptura figyelmeztet: a Biblia az egyetlen zsinórmérték hitünk és életünk számára (2Tim 3,16). A solus Christus pedig kimondja: egyedül Jézus Krisztus a megváltónk, az élet forrása (Jn 14,6).

Ha ezek a solák csak kőbe vésve maradnak meg, és nem válnak életünk valóságává, akkor a hitünk megfakul, és idővel magunk sem különbözünk a budavári elhanyagolt emlékforrástól, amelynek medréből jelenleg nem fakad víz. Az emlékforrás kopottsága tehát nem pusztán városképi és emlékezetpolitikai kérdés, hanem lelki tükör is. Arra figyelmeztet, hogy a reformáció nem állhat meg a jubileumi év emlékezésében. Az igazi megújulás akkor történik, ha a reformáció üzenetét ma is keressük, aktualizáljuk, és életünk meghatározó iránytűjeként tekintjük.

Az evangélikus egyház ma is erre hív: vissza Krisztushoz, az élő víz forrásához! Jézus így szól: „…aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.” (Jn 4,14) A budavári reformációi emlékforrás is arra hivatott, hogy ezt hirdesse: van forrás, amelyhez nap mint nap vissza lehet térnünk.

Reméljük, hogy a Budavári Önkormányzat mielőbb helyreállítja az emlékforrást, hogy a feliratok ismét tisztán olvashatók legyenek, s a víz újra fakadjon belőle. De még inkább imádkozhatunk azért, hogy Isten Lelke újítsa meg hitünket, és ne engedjük, hogy az evangélium életet adó üzenete kikopjon életünkből. Mert ha az emlékhelyek el is kopnak, Isten igéje megmarad. Ahogy az apostol mondja: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsid 13,8)

Amikor tehát a budavári emlékforrás mellett elhaladunk, jusson eszünkbe: az emlékezés önmagában nem elég. A forrás üzenete akkor válik valósággá, ha nap mint nap Krisztushoz, az élő víz forrásához fordulunk. Csak így kerülhetjük el, hogy kiszáradjunk és megkopjunk, és így tapasztalhatjuk meg igazán, hogy – amint Pál apostol írja a korinthusi gyülekezetnek (2Kor 12,9) – Isten kegyelme elég nekünk.