Kötőszó

Imák. Együtt és külön-külön. Álmok. Vágyak. Kétségek. Imák ismét. Remény és csüggedés váltakozva. Kiáltás. Magamba fordulás, majd összetalálkozás egymással. Erőtlenség. Fent és lent érzelmi hullámvasútja. Imák a végsőkig, újra és újra.

Szerző: P. Balatoni Eszter | Fotó: Anna-Joachim program

Eközben a nyers valóság: a legfrissebb meddőségi statisztikák szerint Magyarországon a párok mintegy 17 százaléka érintett a meddőségben, a termékenységi zavarok aránya az elmúlt tíz évben háromszorosára nőtt. Ez azt jelenti, hogy átlagosan minden ötödik-hatodik pár küzd a meddőséggel. Mindez csupán üresen csengő statisztika addig, amíg az ember lánya maga is nem szembesül azzal a házassága során, hogy természetes úton nem vagy nem feltétlenül válhat anyává. A „szerencsésebbeknek” pedig, akik vér szerinti szülővé váltak/válhatnak, nagy eséllyel akad a környezetükben, a családjukban, a gyülekezetükben a gyermektelenség terhét viselő pár.

Jómagam sajnos a közvetlenül érdekeltek közé tartozom. Mi ugyan „csak” valamivel több mint két éve várjuk a csodánkat, de baráti, illetve sorstársi körökben nem ritka, hogy akár tíz éve vagy még hosszabb ideje késik a gyermekáldás. Minden elinduló élet egy csoda, de különösen is az azoknak az esetében, akik már nem egészen fiatalon találtak társat, alapítottak családot.

A gyermekvállalás kiemelt téma a magyar társadalomban, de sokan nem tudják, hogyan kellene vagy hogyan érdemes erről jól – kellő érzékenységgel, tapintattal és együttérzéssel – beszélni. Különösen olyanok jelenlétében, akik fájdalmasan élik meg a gyermek hiányát. Sok sorstársam számol be arról, hogy a környezetükben élők mintha nem is sejtenék, mekkora megpróbáltatást jelenthet ez az életben. Hogy miként hagy lenyomatot a párkapcsolatokban, a házaséletben és egyáltalán abban, hogy teljes értékűnek érezzük az életünket, a kapcsolatunkat saját gyermek nélkül is. Még kevesebben tudnak arról, hogy a gyermekáldásra hiába váró párok hol vagy hogyan kaphatnak segítséget, szakmailag megalapozott lelki támogatást ebben az életkrízisben.

Még társkereső koromban hallhattam egy páratlan kezdeményezésről egy kedves pszichológus ismerősömtől (aki egyébként az egésznek a megálmodója is volt): az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán létezik egy program, amely felekezettől, sőt hitgyakorlattól függetlenül fogadja a nehéz helyzetükre megoldást kereső gyermektelen házaspárokat. Akkoriban természetesen számomra nem volt aktuális ez a probléma, és reméltem, hogy nem is lesz. Tévedtem.

Úgy vélem, protestáns közösségeinkben méltatlanul kevéssé ismert ez az egyedülálló lehetőség, amely hathatós segítséget jelenthet a házaspároknak. Számunkra mindenképp az volt. Az Anna–Joachim program már hat éve közreműködik a hosszabb-rövidebb ideje gyermekre vágyó házaspárok lelki támogatásában, professzionális szakmai háttérrel. Magában foglalja az – eddigi gyakorlat szerint – évente két alkalommal, ősszel és tavasszal induló Anna–Joachim Pro hétvégéket, ennek nyomán az önsegítő csoportokba való bekapcsolódást, illetve külön párkonzultációra is lehetőséget ad. Mi – hasonló cipőben járó öt házaspárral együtt – úgy gondoltuk, hogy a bentlakásos hétvége lesz a jó döntés számunkra.

Gyakori, hogy a férjek nem vagy kevésbé „lelkizős” típusok, vagy egyszerűen nehezen tudják megfogalmazni az érzéseiket, nem szeretnek betekintést engedni a belső világukba. Kisebb kihívás volt elérni, hogy a férjem is igent mondjon a jelentkezésünkre, de Isten iránt és az irántam érzett szeretete némi ellenkezés után végül meggyőzte őt.

Az Anna–Joachim Pro hétvégék különleges átfogó, intenzív pszichológiai és mentálhigiénés segítséget jelentenek a gyermekáldásra várásban. A tréningsorozat a keresztény szellemiséggel és értékrenddel harmonizáló, terápiás jellegű módszereket gyűjt egy csokorba. Bátran megállapíthatom, hogy esetünkben is megvalósult a kiemelt cél: a házasság megerősítése. A két bentlakásos hétvégét két szervezett utótalálkozó követte. A továbbiakban – igény szerint – önszerveződő találkozások formájában tartjuk a kapcsolatot a csoporttársakkal.

Visszagondolva az alkalmakra, eszembe jut néhány kép. Elsőként a megérkezésünké az Apor Vilmos Katolikus Főiskola pesterzsébeti parkolójába egy kora tavaszi péntek délutánon. Szép, modern épület és kedves programkoordinátor fogad bennünket. A vadonatúj kinézetű kollégiumi szárnyban minden párnak jut egy tágas, kétágyas szoba. A fürdőszoba kényelmes fürdőkádjában külön öröm végignyúlni az ismerkedős közös vacsora, majd a sok újdonságot hozó, derűs hangulatú csoportformáló este után.

A következő képen látom, amint a férjemmel és a többi párral körbeülünk a csoportszobában. Érezhetően fesztelenebb már mindenki, azok is, akik nehezebben oldódnak és nyilvánulnak meg hasonló helyzetekben. Kényszer természetesen nincs. Beszélgetünk párokban, majd csoportban, sőt a társunkkal elvonulást igénylő feladat is előfordul, amely után megoszthatjuk megéléseinket a többiekkel.

Újabb kép idéződik fel bennem: ahogyan közösen keressük a válaszokat a szinte minden gyermektelen párt megtaláló meggondolatlanul feltett, esetleg számukra faggatással felérő kérdésekre. Együtt ötletelünk az aktuális tréninget tartó pszichológussal, tanulunk tőle és egymástól, többek között az önvédő határok meghúzásáról. Kedvesen vagy viccesen, de azért határozottan, hárítóan, ha szükséges. Hiszen ez minden házaspár legbelső fájdalmas, sokszor veszteségekkel járó „belügye”, és csak rájuk tartozik. Ilyenkor nincs helye mások kíváncsiskodásának, sürgetésnek, pláne kéretlen tanácsnak. Mert az ilyen hozzáállás, még ha a legnagyobb jóindulat vezérli is, tolakodásnak tűnik.

A hétvégék során családterapeuta és pszichológus szakemberek kísértek bennünket. A tréningalkalmak nagyon gyakorlatias, valódi támogatást nyújtanak a résztvevőknek egymás jobb megértése, a mélyebb egymásra hangolódás, a konfliktusok mintázatának felismerése és feloldása terén. Abban, hogy oldott hangulatban, gördülékenyen kommunikáljunk egymással, hogy a párokból alakult csoportok tagjai jól kapcsolódjanak, jelentős szerepet vállaltak a csoportot profin vezető szakemberek.

Az alkalmakon adott a lehetőség családterapeuták segítségével párterápiás konzultációra is. Ugyanakkor van mód és idő a kötetlen beszélgetésre, kikapcsolódásként társasjátékokra – így hamar szinte baráti társasággá kovácsolódhattunk össze. Gazdagítónak találtam betekintést nyerni más házaspárok egységébe, összetartozásuk mélységébe. Megtiszteltetés volt hallani aktuális küzdelmeikről, kihívásaikról is. Ez engem is felszabadított arra, hogy bátran osszam meg gondolataimat a sorstársakkal.

Az Anna–Joachim Pro hétvégéket tapasztalataink alapján ajánljuk mindazon házaspároknak, akik igénylik a lelki támogatást, elismerve, hogy nem jó egyedül hordozni a meddőség terhét. Ajánljuk azoknak, akik vágynak a sorstársi közösség megélésére, megtartó erejére, vagy egyszerűen szeretnének többet, érdemben beszélgetni a nehéz élethelyzetről a párjukkal vagy épp hasonló gonddal küzdő más párokkal. Ez a lehetőség azok számára is komoly támogatást jelent, akik a meddőségi kivizsgálások közepette vagy még előtte állva úgy érzik, hogy lelkileg egyedül maradtak a bajban.

Összességében javaslom a programban való részvételt minden olyan házaspárnak, akik hosszabb ideje gyermekáldásra várakozva elszigeteltnek, bizonytalannak, meg nem értettnek érzik magukat. Nem mellesleg: a program egésze (a szállás, az étkezés, a tréningek, egyszóval minden) ingyenes – manapság igencsak ritkaságszámba menően. Az Anna–Joachim Pro őszi programsorozatára még lehet csatlakozni, szeptember 10-ig egyszerre hat házaspár jelentkezését várják. Azok számára is van segítség, akik most esetleg nem férnek bele a keretbe, mert a hétvégéken kívül is igénybe vehetők párkonzultációs beszélgetések.