Kötőszó

Ilyenkor, tanévkezdéskor szeretek ránézni életem Nagy Pedagógiai Térképére, hogy kicsit átgondolhassam a dolgokat nagy ívben, széles objektívvel. Jó kezdet ez a későbbi, helyben és azonnal megoldandó pedagógiai helyzetekhez becsöngetés és kicsöngetés között. Első lépésként előkeresem hát a diplomámat, és látom, hogy én egy „ilyenésilyenszakos ilyenésilyeniskolai tanár” vagyok, és elgondolkodom azon, hogyan folytatódhatna ez a sor, mit lehetne még melléírni. Sok folytatást tudnék elképzelni, átgondolom hát őket. Legyen most ez az én ünnepélyes tanévkezdésre hangolódásom!

Szerző: Ittzés Szilvia | Illusztráció: Freepik

Van egy diplomám azon gyerekek tanítására, akikről úgy döntöttünk, hogy felvesszük őket – a szóbeli és írásbeli felvételin tanúsított eredményük alapján – a mi iskolánkba. Erre sokáig nagy szükségem volt, de most már máshova noszogatott az Úristen. Sok más kollégámmal együtt már én is olyan gyerekeket tanítok, akiket nem válogatott ki senki, hanem a beiskolázási jogszabály szerint megkapom őket. Kicsit mint a saját négy gyermekemet, hiszen ők is amolyan „körzetis” gyerekekként kopogtattak nálunk, amikor eljött a „beiskolázás” ideje, vagyis megszülettek. Ez jól használható tapasztalat a tanteremben is: ahogy a saját gyermekeimet kaptam az Úristentől, úgy kapom a körzetis tanulóimat is. És mivel nem mondhatom, hogy „köszönöm, nem kérek ilyen gyerekeket, mást kérek, olyat, akivel könnyebb”, így a gyereknevelés során és a tanítás során is egyre jobb és kreatívabb megoldásaim lesznek.

Jól jönne egy diploma azon gyerekek tanítására, akik noha eszesek, mégis küszködnek a tanulással valamilyen tanulási zavar miatt. Igen, ez nagyon jól jönne, amikor Jázmin hallja az angol szót, mégsem tudja utánam mondani. Amikor Ketrin a tegnap megtanult és átgyakorolt angol szóra ma már egyáltalán nem emlékszik. Vagy amikor Pisti annyira fél a sok idegen szótól a tankönyvben, hogy egyáltalán nem hajlandó rájuk sem nézni.

Mindenképp mellétennék egy diplomát azon gyerekek tanítására, akiknek semmilyen módon nem tudnak otthon segíteni abban, hogy sikeresek legyenek a tanulásban. Hiszen egészen más az, ha a támogató szülőkkel karöltve, egy ügyért dolgozva terelgetem a lurkókat, mint amikor magamra maradok. Könnyebb, ha Peti szüleinek hazaüzenhetek, hogy „irgum-​burgum, megint nem volt lecke, megkérem, hogy egy kis zsebpénzelvonással hassanak oda” – és a Peti-​szülők örömmel veszik a jelzést, és örömmel vonják el a zsebpénzt, és örömmel áll majd vissza a rend, amikor Peti észbe kap, és újra leckét ír. De Domi szüleinek már nem üzenhetek, mert nincsenek szülei. Vagy vannak, de a megélhetési küzdelemben nem tudnak az iskolával foglalkozni. Vagy üzenhetnék, de nem szeretnék, mert tudom, hogy Domi a fekvőbeteg kistestvérét segít ápolni otthon… Hát ilyenkor kellene ez a diploma.

Kezdek belelendülni, mert hát lehetne egy diploma azon iskolákba, ahol nincsen tornaterem, csak egy nehezen fűthető volt kántorlak negyedórára az iskolától. Vagy, mondjuk, azon iskolákba, ahol nincsen megoldva, hogy esőben és sárban is be tudjanak jönni a gyerekek az aszfaltút nélküli dűlőkről.

Vagy egy külön diploma Amandához, aki úgy szeret engem, mintha az anyukája lennék, és ezt sokszor el is mondja. Az anyukájáról pedig nem tud semmit. „Nem is érdekel, Szilvi néni! Elvagyunk itt az intézetben!” Nekem nem olyan könnyű, hogy én erre ilyenkor mit is mondjak. Mit tanultunk erről az egyetemen?

És, mondjuk, egy diploma a komplett ötödik céhez? Őket sem cserélném el senkivel sem, de mit tanultunk arról, hogy végül is csak néhányan hozták be az osztályfőnöknek a tizenkétezer forintot az osztálykirándulásra? Így júniusban a tanteremben bingóztunk a csapat nagy részével az üres iskolában. Hangulatos volt, de kellene hozzá egy külön diploma, most, hogy belegondolok.

Igyekszem hát képezni magam így utólag. No meg sokat imádkozom. Hogy ahogyan a saját gyerekeimet, úgy Amandát, Ketrint, Pistit, Domit és a komplett ötödik cét is az Úristentől tudjam fogadni, és tudjam őket szeretni. A diploma mellé az is kell, sőt anélkül nem is nagyon érdemes belevágni az új tanévbe!

A szerző angoltanár.
A 24. hu ebben a videóban mutatja be őt.