Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Hol a nők és női lelkészek helye az egyházban?
Lázárné Skorka Katalin és Fabiny Tamás a női lelkészségről – EPOT 2025 #8

Az egyházi „férfiuralom” rányomta bélyegét a soproni Evangélikus Teológiai Akadémia lelkészképzésére akkor is, amikor Bérczi Margit, Kinczler Irén és Kovácsházi Zelma sikeres felvételi vizsgát tett 1948-ban. Az Elhívás, elutasítás, megérkezés – Élettörténetek az evangélikus lelkésznők első nemzedékéből című kiadvány hármójuk hányatott, mégis örömökkel teli életét és szolgálatát mutatja be úgy, hogy láthatjuk azokat a nehézségeket is, amelyeket női mivoltuk miatt kellett átélniük.

epot_2025_8.jpg

Boda Zsuzsa, a kötet egyik szezője beszélgetett Lázárné Skorka Katalinnal, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Zsinatának lelkészi elnökével és Fabiny Tamással, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspökével a könyvről és a női lelkészi hivatásról.

Az evangélikus presbiterek országos találkozóján (EPOT) több mint kétezren vettek részt május 31-én. A programmal a szervezők ezúttal nemcsak a presbitereket kívánták megszólítani, hanem az evangélikus gyülekezetek és intézmények munkatársait és azokat az aktív egyháztagokat is, akik feladatot, felelősséget vállalnak az MEE építésében. #EPOT2025 #presbiter #egyház #gyülekezet #evangélikus

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr3518910388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png



kevelet_t_35-36_1.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása