Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

A Megfeszített, a kakas és Péter
Nagy Zoltán Krisztus a kereszten című festményéről

Jézus elgyötört teste a kereszten azt az összetört lelkiállapotot mutatja fel, amely sokak számára ismerős lehet: az elhagyatottság, a szorongás, az esendőség, a megalázottság sokak által megélt állapotát. Ezt ábrázolja Nagy Zoltán nyugalmazott orvosprofesszor Krisztus a kereszten című festménye is, amelyet néhány hete a Magyarországi Evangélikus Egyháznak ajándékozott. A kép jelenleg az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatalának tárgyalóját díszíti. A műről Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténész, az Evangélikus Országos Gyűjtemény igazgatóhelyettese írt elemzést.

nagy_zoltan_krisztus_a_kereszten_900.jpg

Eszközeiben, erős színeiben, perspektíva nélküli festésmódjában és groteszkbe hajló hangjában expresszionista élmények tükröződnek Nagy Zoltán festményén. A klasszikus előtér és háttér érzékeltetése sem kérdés most. Intenzív, gazdag kékség előtt, szoros kivágásban közel hozva látjuk Jézus elgyötört testét a kereszten. Haja, szakálla csapzottan csüng, ő maga elcsigázott. Valódi áldozat: nincstelen, megalázott, szegény. Nem bíbelődik a festő a realitás bemutatásával, a vércseppekkel és a sebhelyekkel, nem akarja meghatni, conpassióra hívni a nézőt, mint középkori elődei, hanem azt az összetört lelkiállapotot mutatja fel, amely pontosan ismerős a 21. századi ember számára. Amelyet talán sokszor megélt már életében. Az elhagyatottság, a szorongás, az esendőség, a megalázottság sokak által megélt állapotát. Amikor az ember szíve „a semmi ágán ül”.

Meztelensége ugyanakkor mégis több, mint ennek a kiszolgáltatottságnak a képi jele. Donatello vagy Michelangelo Jézus-szobrain vagy sok-sok Jézus bambino esetében az ágyék felfedése nem szemérmetlenség vagy tiszteletlenség, hanem éppen annak a deklarálása, hogy Isten igazi emberi testben érkezett a világra. Ennek minden következményével. És ez a biológiai ember adatik testi szenvedésre és halálra, és – isteni mivoltánál fogva – lesz mindnyájunk tápláléka az utolsó vacsorán, amikor ezt mondja: „Ez az én testem…” Mert ez a test – az a test.

A nagy, kék felület viszonylag egyenes, függőleges ecsetvonásait megtörik az éppen elsötétedő nap körötti zaklatott felhők. A napkorong vörös, mint a vér, és – ebben ne legyenek kétségeink – fényével vérfoltokat fest a keresztfára és a Megfeszített oldalára, lehanyatló karjára is. Vörösét a kakas taréjának lángnyelvei ismétlik.

Óhatatlan, hogy bár tudjuk, a passiótörténet elválaszthatatlan szereplője a kakas, akit még Johann Sebastian Bach is megénekel a világ egyik legszebb, legfájdalmasabb dallamával a János-passióban, képünk sarokból előlépő madarában kicsit Chagall kakasaira ismerünk: a kakas a jom kippur szertartás szárnyas bűnbakja, a vityebszki zsidók számára a bűnbánat jelképe is.

A kép legbeszédesebb figurája a csupán néhány ecsetvonással és karcolással megjelenített Péter. Egy finoman, alig érzékeltetett épület előtt áll. Hiszen kiment a főpap udvarából. Fizikailag és ebben a pillanatban lelkileg is kimenekült a passiótörténetből. Ő, aki folyton versengett, fogadkozott, és – hogy gyengeségét a gecsemánéi virrasztásban ellensúlyozza – kardot is rántott, ez a szangvinikus alak most a lehető legkisebbre húzza össze magát, be akar olvadni a háttérbe, el akar tűnni az emberek szeme elől. És Isten szeme elől is. Csak őt ne kérdezze senki! Hagyjanak neki békét! De nem. A besötétedés eszkatologikus pillanata közeledtén, amikor perceken belül kettéhasad a templom kárpitja, megrendül a föld, és meghasadnak a sziklák, ez előtt a rettenetes pillanat előtt megszólal a kakas – a fény, az új hajnal madara: „Ébresztő, Péter! Eljött a szembesítés ideje.” Szőcs Géza drámai szavakba önti Péter rémületét Passiójában:

„PÉTER
Mit látok?! mi az? egy nagy-nagy kakas, éppen
rám néz! most éppen rám tekint!
HANGOK
Ő az! ott!
PÉTER
Hol vagy, Jézusom?
Óriás kakas néz magamból.
Kakasszemek, túlvilág és átok!
KÓRUS
Minden szemből Ő tekint le rátok.”

Csak remélhetjük a festmény Pétere és oly sokszor tagadó magunk számára is a folytatást:

„Kakas hangja, szárnya tapsa szól az új nap jöttekor.
Elmédben zűr és izgatottság.
Bűneid között bújócskázol,
megver az eső,
meg-megázol,
téblábolsz ázottan és árván,
és ekkor meghallod magadban
áthallszik lelkedben a lármán

hogy Jézus hív,
hogy Jézus szólít.

Halld az új nap harsonását!
új életre kelti benned
éned égi hasonmását.
Magadra öltöd fénylő inged!”

(Kommentár Aurelius Prudentius himnuszához)

Ugyanezt ígéri a festő Nagy Zoltán barátja, Kodolányi Gyula Getsemáné című versében:

„Ne félj: tanú
leszel majd, fény sanyargatott őrzője.
Getsemánéra készülj fel te is.
Getsemáné eljön mindenkihez.
Ne süllyedj a rosszba, önsajnálatba
A mélységek mélységén, imádkozz.
És eljön aztán a feltámadás.”

A szöveg elhangzott 2024. március 12-én, a festménynek az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalában történő elhelyezésekor.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr7518364855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása