Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Ne a biztonságos helyet keresd! Hanem?

Van egyáltalán biztonságos hely a Földön? És fontos, hogy mindig biztonságos helyen legyünk? Vagy inkább legyünk a helyünkön és az adja meg a biztonságot?

Szerző: A. B.
pexels-toma_-malik-2581922_home.jpg

Sötét van. Alig hallok valamit. Koszos érzetem van, homokszemcsék a számban. Alig kapok levegőt, a fejem mozdulatlan. A mondás szerint viszont a struccok épp ilyen körülmények között érzik magukat biztonságban veszély esetén. Az ősember a barlangban érezte magát védettnek, de az egy klausztrofóbiásnak maga lenne a pokol. Akkor mi is valójában a biztonság, van egyáltalán biztonságos hely a Földön?

Párommal közel tíz évig kerestük a mi kis barlangunkat, a biztonságos helyünket. Hosszú évekig őrlődtünk azon, hogy vajon hol fogunk egyszer élni. Ezernyi szempontot figyelembe vettünk: szülővárosaink környékén is sokáig nézelődtünk, kerestük a helyünket a kettő között is, félúton, éltünk külföldön is, és évekig jártuk a főváros külső kerületeit, és az agglomeráció szinte valamennyi települését is megnéztük. Számoltunk üzemanyag-fogyasztással, munkába járási, illetve családhoz utazási idővel, ingatlanköltségekkel, kerti gazdálkodási lehetőségekkel: képletezett Excelben vezettem mindent. Közel tízévnyi olykor idegőrlő gondolkodást, utánajárást követően beköltöztünk mostani helyünkre és házunkba, ahol most biztonságban érezzük magunkat.

Mégsem vagyunk biztosak abban, hogy egyszer itt fogunk megöregedni. Ahogy telnek az évek, változnak az élethelyzetek és a szempontok, változnak a biztonságos helyekkel szemben támasztott elvárásaink is. Vannak külső fenyegetések, amelyek szemszögéből lehet biztonságosnak és kevésbé biztonságosnak megítélni egy helyet, de önmagában sem a homok, sem a barlang, sem egy nyugodt családi ház nem tud elég biztonságot nyújtani az embernek, maximum csak ideig-óráig. (Ez utóbbira sajnos a törökországi földrengések is példa: sokezernyi ember hitte, hogy lakása, otthona biztonságos.)

Mostanában egyre többször jut eszembe az a mondat, amelyet egy evangélikus lelkész barátunk mondott nekünk a jegyesoktatáson. Még nem tudtuk akkor, hogy hol fogunk egyszer lakni, milyen is lesz a felnőttélet, de az a mondat akkor és azóta is biztonságot ad. Azt mondta: „Úgy tűnik, hogy az életetekben minden idejében történik, és a helyeteken vagytok.” Azóta azt gondolom, hogy sokkal biztonságosabb a helyünkön lenni, mint hogy biztonságos helyen legyünk. Mert a biztonságos helyen való létet lehet, hogy később megbánod, de ha a helyeden voltál az életben, azt talán sosem.

Keressétek a helyeteket az életben – a böjtben is –, és minden egyéb megadatik majd nektek!

Borítókép: Pexels.com

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr4718057516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása