Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Versenyre fel!

Evangélikus műveltségi kvízvetélkedőt rendez a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Luther Kiadó. A kvízversenyre szeretettel várunk minden 7–12. évfolyamos, evangélikus kötődésű tanulót, aki szeretné megmérni tudását értékes nyereményekért és izgalmas kalandokért cserébe!

jeshoots-com--2vd8lihdnw-unsplash_1.jpg

A játékban való részvétel ingyenes, a jelentkezés regisztrációhoz kötött. A háromfordulós versenyben először egy online tesztet kell kitölteniük a résztvevőknek, majd a továbbjutott versenyzőket az egyház Üllői úti székházába várjuk egy Kahoot!-, illetve nyomógombos kvízben való megmérettetésre. A döntőt az épület kápolnájában rendezzük, ahol a nyomógombos vetélkedő végén Gruber László játékmester kihirdeti a nyerteseket.

A játszmában egyszerre kapnak helyet logikai és tematikus feladatok, valamint vicces és szórakoztató kérdések is. Egy iskolából maximum nyolc csapat jelentkezhet, tehát érdemes sietni, hogy ne maradjon le senki!

Versenykiírás

A Magyarországi Evangélikus Egyház Luther Kiadója műveltségi kvízversenyt szervez 7–12. évfolyamos diákok részére.

A verseny első fordulójának időpontja: 2022. október 4., 18 óra (online teszt)

A középdöntő és a döntő időpontja és helyszíne: 2022. október 21. 16 és 18 óra, a Magyarországi Evangélikus Egyház székháza (1085 Budapest, Üllői út 24.)

Részvételi feltételek

  • A játékba az evangélikus oktatási intézményekbe járó 7–12. évfolyamos középiskolás diákok nevezhetnek.
  • Nem evangélikus oktatási intézményben tanuló, de evangélikus kötődésű diákok jelentkezését is várjuk egyházközséghez tartozás megjelölésével.
  • A vetélkedőre kétfős csapatokban lehet regisztrálni.
  • A csapatok tagjai különböző évfolyamokba is járhatnak.
  • Egy iskolából maximum nyolc csapat jelentkezhet, a csapatokat a jelentkezés sorrendje szerint fogjuk regisztrálni.

Játékvezető: Gruber László

Nevezési határidő: 2022. október 2., vasárnap, 23 óra 00 perc
Jelentkezni 
az erre létrehozott felületen lehet.

A játékban való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

A regisztráció menete

A csapatok egy általuk választott csapatnévvel regisztrálnak az erre létrehozott online jelentkezési felületen. A játékosokat csapatként egy alkalommal szükséges regisztrálni, de a csapattagok nevét, e-mail-címét és telefonszámát külön-külön meg kell adni.

A regisztrációt követően azonosító számot kapnak a versenyzők, amelyet a verseny első fordulóján kell használni a bejelentkezéshez.

A játék leírása

A játék nagy része a televízióból ismert Mindent vagy semmit! című egykori műveltségi vetélkedő szabályai szerint folyik. A kérdések elsősorban az általános, illetve középiskolai tananyagra épülnek, de a játékosok találkozhatnak olyan feladványokkal is, amelyek a mindennapokkal foglalkoznak, valamint napjaink aktuális eseményeire, személyeire kérdeznek rá. A kérdések között vicces vagy logikai feladatot tartalmazó kérdések is előfordulhatnak.

A szórakozás garantált!

1. forduló: online teszt
2022. október 4., 18 óra

Az online teszt linkjét minden csapat pontban 18 órakor kapja meg e-mailben, benne a teszt linkjével. A teszt linkjét a lutherkiado@gmail.com címről küldik ki a játék szervezői, előre időzített formában. Ezért javasolt a regisztráció során gmailes e-mail-címeket megadni.

Az a húsz csapat jut tovább a középdöntőbe, amelyik a leggyorsabban és legfeljebb öt hibával tölti ki az ötvenpontos tesztet.

A feladatlap kitöltéséhez bármilyen segédeszköz használható!

2. forduló: Kahoot!-verseny az Üllői úti székházban
2022. október 21., 16 óra (a játék hossza: 60 perc)

A budapesti középdöntőben mindegyik csapat ugyanazt a harmincfeladatos tesztet fogja megoldani – mégpedig a Kahoot! játékalapú tanulási platform segítségével. A stabil internetes elérést a helyszínen biztosítjuk. Innen a legjobban teljesítő nyolc csapat jut a döntőbe, ahol nyomógombos játékkal döntik el a végső sorrendet. A döntőbe nem jutó csapatok nézőként, szurkolóként vehetnek részt a döntőben.

A helyszínen szerény étel- és italkínálást biztosítanak a szervezők.

Az oda- és hazautat egyénileg szervezik a jelentkezők. Amennyiben több jelzés is érkezik a 2. fordulóba jutott csapatok részéről, hogy a késői időpont miatt nem megoldható a vidéki hazautazás, a versenyt egy órával korábbra tudjuk tenni.

Amennyiben szükséges, a szervezők aznapra igazolást állítanak ki a jelentkezőknek.

3. forduló: döntő a székházban
2022. október 21., 18 óra

A véletlenszerűen összesorsolt, döntőbe jutott négy-négy csapat először egymás ellen küzd, majd a döntőt az elődöntőben legjobban szereplő két-két csapat játssza.

A döntőben mind a négy csapat a gombok mögé áll, hogy eldöntsék a végleges sorrendet.

A csapatok ötször hat tematikus kérdésből „válogathatnak” (irodalom, földrajz, történelem, művészettörténet, nyelvi játékok, sport, természettudomány stb. témakörben), majd ezek után következnek a villámkérdések.

A verseny legjobban szereplő csapatai oklevelet kapnak, és a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Luther Kiadó által felajánlott nyereményekkel gazdagodnak.

Fődíj:
I. helyezett csapat: 1-1 tablet
II. helyezett csapat: 30 000 – 30 000 forintos Decathlon vásárlási utalvány

A versennyel kapcsolatos kérdésekre szívesen válaszolunk a kiado@lutheran.hu címen, valamint a 06-1/317-5478-as telefonszámon.

Érdemes követni a Magyarországi Evangélikus Egyház Instagram- és Facebook-oldalát, ahol a regisztrációs időszakban nemcsak a kérdésekhez, hanem a válaszokhoz is adunk néhány nyomot és segítséget.

Budapest, 2022. szeptember 16.

Borítókép: Unsplash.com/Jeshoots

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr217935544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png

bonhoeffer.png

banner_kitelepules.png

 




Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása