Kötőszó

Sokszor, sokféleképpen értelmezték már a Bibliát aszerint, hogy a nők helyes, keresztény viselkedését olvassák ki belőle, ezért ez a téma sok vita tárgya is. Hogyan nézzen ki egy keresztény nő, hogyan öltözzön? A Szentírásban valóban olvashatunk útmutatást ezekkel kapcsolatban, de mint tudjuk, egy igevers sokszor nem azt jelenti, amit elsőre kiolvasunk belőle…

Szerző: Kovács Barbara

Nem szerencsés az általánosítás, de most mégis azt kérem, képzeljen maga elé mindenki egy keresztény nőt! Semmi mást nem tudunk róla, csak azt, hogy Krisztus-hívő. Hogy néz ki az illető a képzeletedben? Fogadni mernék, hogy visszafogottan: nincs rajta smink, ékszerek, a ruhája egyszerű színű és fazonú.

Nem véletlen, hogy sokan így képzeljük el a keresztény nőt, még akkor is, ha az ellenkező stílusból is tudnánk példákat sorolni ismerősi körünkből. A keresztény hagyományban ugyanis az a kép alakult ki az évszázadok során, hogy egy keresztény nő a belső értékekre helyezi a hangsúlyt, és nem sokat foglalkozik a külsővel, már-már inkább elhanyagolja. A legismertebb igeszakasz ebben a témában Péter első leveléből származik: „Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése, hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes Isten előtt.” (1Pét 3,3) Olyan egyértelmű, hogy szinte meg is állnánk itt az olvasásban. Világosan le van írva, hogy Isten számára nem a külcsín a fontos, hanem a belbecs.

A pontos értelmezéshez ismernünk kell azonban a kontextust is. Péter apostol ebben a fejezetben arról ír, hogy a feleségek hogyan nyerhetik meg nem hívő férjüket Isten ügyének. Az idézet első szavait eltérően fordítják a különböző kiadások, érdemes fellapozni a Bibliánkat, hogyan szerepel ott, ugyanis nem egyértelmű, hogy mire vonatkozik a tilalom: ne csak a külsőre helyezzük a hangsúlyt, hanem a belsőre is, vagy Péter szerint egyáltalán ne foglalkozzunk a külső szépséggel?

Ez a tilalom az akkori társadalom egy bizonyos csoportjára vonatkozott, mégpedig a gazdag gyülekezeti hölgyekre. A szegényebbekre vagy a rabszolgákra nyilván nem is vonatkozhatott, hiszen ők meg sem tehették, hogy díszesen öltözzenek, a tehetősebbek azonban válogathattak a ruháik között.

Az itt idézett igeszakasz két figyelmeztetést is magában foglal. Az egyik, hogy a hölgyek ne legyenek hivalkodók. Ne a ruházatukkal hívják fel magukra a figyelmet, és ne várják el, hogy ezért csodálják őket, hanem – ahogyan olvassuk – a belső értékeikkel nyerjenek meg másokat. Ez nem azt jelenti, hogy a ruházkodás rossz lenne, inkább arra vonatkozik, hogy hová tegyük a hangsúlyt az életünkben.

A másik figyelmeztetés pedig arra vonatkozik, hogy kihívó se legyen a külsőnk. A görög-római kultúrkörben ugyanis ez volt az elterjedt elvárás a nők felé. Egy levelében Seneca is azért méltatja édesanyját, mert sosem szerette azokat a ruhákat, amelyek úgy mutatják meg az alakját, mintha meztelen lenne. Szavaival valójában összehasonlította az édesanyját a kor sok más hölgyeivel, akik ellenben nagyon is kedvelték az ilyen ruhákat. Eleinte még csak a prostituáltak jártak ilyen áttetsző ruhákban, de a korai kereszténység idejére szélesebb körben is elterjedtté vált, hogy a gazdag nők ilyen kihívó, átlátszó ruhákat viseljenek. Mind a ruházkodásukban, mind a hajviseletükben a hétköznapi nők is egyre inkább kezdtek hasonlítani a prostituáltakhoz.

Péter apostol tehát nem általánosságban óv attól, hogy a külső szépségünkkel foglalkozzunk, vagy ékszereket viseljünk, hanem a fentebb már említett kontextusban szólítja meg a feleségeket, hogy ha a hangsúlyokat áthelyezik az életükben, és már nem a kihívó és hivalkodó külsőségekben találják meg az örömöt, hanem a belső értékeik csiszolásában, akkor talán a férjük is felfigyel majd erre a változásra, és érdeklődni kezd Krisztus követése iránt.

Ez az igeszakasz számunkra is nagyon gazdag üzenettel bír. 

Egyrészről minket, nőket figyelmeztet, hogy ne ítéljük meg egymást túl gyorsan, amire talán gyakran hajlamosak vagyunk. Az, hogy egy nő szép, ad a külsejére, egyáltalán nem azt jelenti, hogy óhatatlanul felszínes is, vagy ne foglalkozna személyisége csiszolásával. Sőt Péter inkább arra int, hogy ne egymást méregessük, hanem mindenki inkább saját magát vizsgálja meg, hogy hol áll ebben a kérdésben. Másrészt pedig a férfiakhoz is szól, hogy bár a társadalom a külső szépséget gyakran a nők egyetlen és legfontosabb tulajdonságának állítja be, ne dőljenek be ennek a hazugságnak, hanem igyekezzenek párjukban és lányaikban a belső értékeket megbecsülni, ne csak a kinézetüket dicsérjék, hanem a jó tulajdonságaikat is – így talán majd ők is könnyebben teszik ezt meg saját magukkal kapcsolatban is.