Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Vigyázz, Jézus a pénzedre hajt!?

A valláskritikusok, ateisták, agnosztikusok visszatérő kritikája az egyházzal szemben az anyagi javak birtoklása, felhalmozása és az ezzel való kérkedés. Elég, ha arra gondolunk, hogy milyen szinten üti át a közvélekedés ingerküszöbét bármely hír a vatikáni bankkal kapcsolatban, vagy milyen felháborodást tud kiváltani egy-egy magas rangú egyházi személy fényűzőnek vélt életmódja. Az egyház és a papok pénze mindig mindenkit érdekel. A kereszténység kétezer éves történetében újra meg újra felmerül a kérdés, hogy mi szüksége van az egyháznak pénzre, és amije van, azt mire használja.

Szerző: Homoki Pál

priscilla-du-preez-9r8terq66hu-unsplash.jpg

Odament hozzá valaki, és ezt kérdezte: Mester, mi jót tegyek, hogy örök életet nyerjek?  Jézus így válaszolt neki: Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem! Amikor hallotta az ifjú ezt a beszédet, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.
Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: Bizony mondom nektek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába. Ismét mondom nektek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.”
(Mt 19,16.21–24)

Az Újszövetségből tudjuk, hogy az első tanítványok, majd az induló ősgyülekezet tagjai vagyonközösségben éltek. Mindenüket eladták, majd az értük kapott javakat beadták a közösbe, és próbáltak túlélni az őket üldöző római hatóságok elől a kazamatákban, a föld alatt bujkálva. Az egyház vagyonosodása a Krisztus utáni háromszázas években vette kezdetét, amikor is előbb megszűnt az évszázadokig tartó keresztényüldözés, majd államvallássá lett a Krisztus-követők hite a Római Birodalomban.

Bűnbocsánat pénzért?

A népvándorlások korában folytatódott a folyamat, némiképp kényszerűségből is, hiszen a sötét középkor első szakaszában Európa-szerte szinte alig beszélhetünk behatárolható államokról, konkrét államszervezetekről. Az egyház mint az emberek fejében rögzült egyetlen fix pont kényszerűen részben az állam feladatait (így a pénzkezelést) is fel kellett vállalja. A vagyonosodással kapcsolatban meghatározó lépcsőfok volt a keresztes háborúk időszaka, amikor a lovagi, közöttük is a szegénységi fogadalmat tett templomos lovagrend tagjai létrehozták a korabeli Európa első igazi globális bankhálózatát, országoknak és fejedelmeknek, királyoknak folyósítva kölcsönöket.

Néhány évszázaddal később, a Luther 1517-es fellépését megelőző időszak terméke, majd a reformáció elindulásának részleges oka is a híres, illetve hírhedt „bűnbocsátó” cédulák árusítása, azaz a pénz volt. II. Gyula pápának a Szent Péter-bazilika építéséről szóló grandiózus álma brutális összegeket emésztett fel, amelynek előteremtéséhez „a mártírok kiapadhatatlan kincséhez” nyúlt a középkori katolikus egyház, és pénzért ígéretet tett a purgatóriumban vezekléssel, szenvedéssel töltött idő lerövidítésére.

És ha időben nagy ugrást téve azt gondolnánk, hogy ma más a helyzet: a világ számos pontján, különösen a karizmatikus és újprotestáns közösségek körében ma is újra meg újra felbukkan hasonló gondolat, miszerint sokszorosan vissza fogod kapni az egyháznak egyszerű hívőként adott anyagi támogatásodat. Sarkítva mondva, ez valódi befektetés. Higgy benne, hogy az egyház, illetve a lelkipásztor anyagi támogatása sokszorosan megtérül már itt a földön is, de a mennyben, odaát majd mindenképp.

A The Economist nemrégiben Nigerian megachurches practise the prosperity they preach (A nigériai megaegyházak gyakorolják az általuk hirdetett jólétet) címmel tett közzé egy írást, amelyben az afrikai karizmatikus pünkösdi mozgalmak vagyonosodásáról számolt be. Az Európában haldokló kereszténység számára – ahol napi szinten ezrek lépnek ki például a német keresztény felekezetekből – elképesztő számokról írnak. Némely gyülekezetben naponta háromszor tartanak tienötezer fős istentiszteletet, de vannak százezer fő felettiek is, ahol halszálkás öltönyben és aranyszínű nyakkendőben „pompázó” püspökök és lelkészek hirdetik az igét, mindenkor hangsúlyozva az adakozás fontosságát.

A gazdagot szereti az Isten?

„Isten azt akarja, hogy szolgái gazdagok legyenek” – hirdetik ezekben a gyülekezetekben. A mozgalom ismert alakja például David Abioye püspök, a Győztesek Kápolnája néven ismert pünkösdi gyülekezet vezetője és David Oyedepo püspök, aki gyakorolja is az általa hirdetett jólétet. Utazásait magánrepülőgépével intézi, a vagyonát százötvenmillió dollárra becsülő kijelentéseket pedig „csekélynek”, mi több, „sértőnek” nevezi. Érthető, hiszen gyülekezete rendelkezik egy tízezer-ötszáz hektáros, Canaanland nevű campusszal, ahol ásványvíz-palackozó üzem, bank és benzinkút, valamint maga a püspöki palota is megtalálható. Vannak afrikai lelkészek, akik építőipari vállalatot, gyárakat és több száz nyaralóházat birtokolnak, de Chris Oyakhilome lelkész, televíziós evangélista például műholdas műsorszóró csatornákat is üzemeltet Amerikában és Nagy-Britanniában, valamint egy webshopot, amely százhúsz különböző pénznemben is elfogadja a fizetést.

A Jézus által mondottakkal érezhetően több, mint nagy a kontraszt. Egyértelmű, látványos, egyben brutális a tű fokán átkelni kívánó teve szimbolikája a pénz imádatával kapcsolatban. Normál körülmények között érthetetlen és visszataszító ezeknek az afrikai mozgalmaknak és lelkészeknek a pénzharácsolása. Mégis, egy olyan koordináta-rendszerben, ahol az isteni szeretet fokmérője az emberi értelemben vett jólét és gazdagság, ezek a gyülekezetvezetők – bármennyire is elképesztő, de – hiteles emberek. Sikeresek és gazdagok, tehát láthatóan szereti őket az Isten. És mivel szereti őket az Isten, ezért sikeresek és gazdagok.

Nagyon könnyen körbeér ez a logika, és rendkívül gazdag táptalajra talál, különösen ott, ahol a társadalom nagy része kifejezetten szegény. Nigériában nyolcvanmillió ember él naponta kevesebb, mint két dollárból. Többet szeretnének, ahogyan mindenki többet szeretne. És ezek a lelkészek megígérik nekik az áhított többet, de ahhoz előbb nekik kell valamennyit beadni, „befektetni”.

A gondolat eredetije és egyben buktatója is már az ószövetségi zsidóság gondolatrendszerében megtalálható, ahol a szegénység, a betegség, az elesettség a közvélekedés szemében egyet jelentett az Isten szeretetének hiányával, sőt az Isten büntetésével. Jn 9,1–3-ban ezt olvassuk: „Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született? Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.”

Minden korban népszerű és jövedelmező a siker után áhítozó millióknak azt hirdetni, hogy az Isten a sikereseket és a gazdagokat szereti, hűségüket, bűntelenségüket pedig sikerrel és gazdagsággal jutalmazza – csak ez így épp nem igaz. Mert Jézus pontosan azért jött a világba, hogy a legutolsó elveszettet is megtalálja, a kétségek között vergődőt is kimentse, a betegeket meggyógyítsa, a bűnösöket felemelje, hogy minden szenvedő ember megtapasztalhassa az ő szeretetét.

Az apostolok talán sikeresek és gazdagok voltak? Dehogy! Máról holnapra éltek mindannyian, semmijük sem volt. Pál apostol sátorkészítőként próbált megélni, hogy legyen annyi pénze, hogy ne haljon éhen, vagy hajóra tudjon szállni. Emberi értelemben egyikük sem volt sikeres, őket vajon nem szerette Isten? Dehogynem, nagyon is.

Az egyház és az anyagiak

Azért ne legyünk álszentek. Az egyháznak és tagjainak – mint mindenkinek – igenis szükségük van pénzre. A templomokat fűteni kell, a gázszámlát ki kell fizetni. Az épületeket karban kell tartani, a templomokat renoválni kell, az oltárra kerülő virág vagy gyertya pénzbe kerül, és bármily meglepő, a papok és lelkészek is, mint minden ember, szoktak például enni, vannak köztük családosok, bérből és fizetésből élnek. Lehet visszás megjegyzéseket tenni vagy ámulni egy-egy tömör arany vagy márvány templombelsőn, egyházi műemléken, felajánlásból épült épületen. Ilyenkor azonban jusson eszünkbe, hogy lehet hivalkodásként, de lehet fogadalmi ajándékként is tekinteni rájuk. Van, aki név nélkül, igenis hálából adott vagy ad ma is. Szeretne valamit adni – visszaadni – Istennek. Azért, mert életben maradt egy csata után, mert meggyógyult a fia, vagy mert Isten adakozó szeretetét érzi az életében… És mi mást tud adni a köszönőimádság szavain túl, mint munkát, odaszánást vagy anyagiakat, vagy ha úgy érzi, akár arany templombelsőt?

Az egyház és az anyagiak kapcsolatát tekintve az elmúlt kétezer évben mégis a legtöbbször két esetben jelent meg a pénz kísértése. Először, amikor az egyház vagy az állam szereptévesztésbe került. Megpróbálták átvenni egymás szerepét vagy magukévá tenni egymás területét. Jellemző példa rá a tipikus középkori feudális rend, például a hercegérsekségek intézménye, amelyben a világi hatalom és a szakrális vezetés összefonódva, kéz a kézben járt. Állam és egyház lehetnek jóban, de nem cserélhetnek helyet. A másik kísértés pedig a mindenkori tévtanítások, amelyek, mint látjuk, újra meg újra próbálnak önös, harácsoló érdekből gyökeret verni, félrevezetve a híveket.

Az egyház számára a pénz és a gazdagság azonban sohasem lehet cél, csupán csak eszköz. Eszköz ahhoz, hogy az evangélium terjedését elősegítse, vagy hogy a rászorulókon, betegeken, nélkülözőkön segítsen. Pontosan úgy, ahogyan Jézus tette, és nyomában a tanítványok, az ősatyák, és teszik mind a mai napig az igaz Krisztus-követők.

Szóval nyugi, nem, Jézus nem a pénzedre hajt. Sokkal inkább terád, hogy kiemeljen a bűneidből, megtisztítson, megsimogasson, megvigasztaljon, és boldog életet adjon neked és minden embernek szerte a világon.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr2116725782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

ev_hu.png

 

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása