KötőSzó

Evangélikus közéleti blog

Kapjanak-e oltást a papok?

Nem túl hízelgő kommentáradat és véleménycunami alakult ki a  közösségi médiában a kérdést illetően az elmúlt napokban, miután kijött a hivatalos hír, hogy a három történelmi felekezet vezető püspökei kérelmezték a járvány elleni védőoltást papjaik és lelkészeik számára Pintér Sándor belügyminisztertől. 

Az alábbi levelet egy lelkész olvasónktól kapta a KötőSzó szerkesztősége.

mat-napo-pij34zrzeew-unsplash.jpg

A téma érdekes és sokkal távolabbra vezet, mint gondolnánk.

Kezdve ott, hogy Magyarországon a lelkészek és papok nagy része állandóan jelen van az iskolákban mint hittantanár, és így a pedagógusok végre bekövetkező tömeges oltásába ők is alanyi jogon beleesnek. A közvélekedés kis része tudja, hogy ennek igenis kifejezetten fontos oka, hogy míg egy normál pedagógus, ha éppen nem online oktatás van, jó eséllyel egy munkahelyen, egy, esetleg két iskolában végzi mindennapi nevelő munkáját. Ugyanabban az épületben, ugyanabban a tanáriban, ugyanazon gyerekek és tanárkollégák között. Ezzel ellentétben a hitoktatást végző lelkészek és papok öt-hat vagy akár több iskolában is tanítanak kvázi utazó tanárként ingázva, ezzel egyrészt magukat is veszélynek kitéve, másrészt a vírus esetleges hordozásában tudtukon kívül aktívan részt vállalva.

Ezért a vírus elleni védekezésben a beoltásuk fontos és észszerű lépés, egész egyszerűen, mert átlag feletti kontaktus kialakulásának részesei, potenciális vírusterjesztők lehetnek.

Hasonló a helyzet az istentiszteleti alkalmak és misék végzése terén. Egy templom – ha az adott gyülekezet maga nem tért át online működésre – nyilvánvalóan mindenki előtt nyitva kell, hogy álljon. Ahogyan egy orvos etikai okokból, már csak az esküje miatt sem küldhet el egy beteget ellátatlanul, ugyanúgy egy lelkész sem küldhet el egy hozzá forduló, kétségbeesett gyászoló családot vagy éppen öngyilkos gondolatokkal küszködő fiatalt. A különbség, hogy a parókiák kiskapujában nincs hőmérőkapu, a pap vagy a lelkész pedig nem nyakig védőruhában, arca előtt silddel (vagy plexifalmögött, mint a bolti eladók) végzi feladatait, hanem egy egyszerű maszkban ülteti le a hozzá érkező, – például covidos – halottukat eltemetni akaró gyászolókat. És azt sem tudja sohasem, hogy ki milyen állapotban tér be hozzá éppen a templomba.

Ugyanezt éli át a temetések alkalmával, amelyek ugyan többnyire szabadtéren történnek, ő mégis számos alkalommal a karanténból éppen kikerült hozzátartozók gyűrűjében kell eltemesse az elveszített családtagot.

Lehetne sorolni bőséggel az indokokat a papok és lelkészek oltásának szükségszerűsége mellett, miért áll akkor hazánkban mégis ilyen elutasítóan, már-már ellenségesen ehhez a kérdéshez a társadalom többsége?

  1. Az első ok a papi és lelkészi hivatás és szakma társadalmi megbecsültségében keresendő. Ez az a rangsor, amelyet hagyományosan a különböző egészségügyi dolgozók vagy a tűzoltók vezetnek a világ számos pontján, az utolsó helyen pedig szinte mindenhol a politikusok állnak. Nem így hazánkban.  Az alábbi táblázat egy a Pénzcentrum által közölt friss dán kutatást mutat ebben a kérdésben.

oltascikk.png

Amint látható, a listát a szülésznők vezetik. A papok az első harmadban, előkelő pozícióban foglalnak helyet, a katonák és a fogorvosok között. Magyarországon a KSH ilyen irányú, 2016-os kutatását a kórházigazgatók vezetik és a prostituáltak zárják. A papok a dán kutatáshoz képest jóval hátrébb, a táblázat közepén, a vendéglátósok és a szóvivők között helyezkednek el. A borászok előtt kettővel, de hat hellyel színészek, és nyolccal a filozófusok után. Hogy ez jó adatnak számít-e, vagy sem, nyilván megítélés kérdése, mint ahogy ebből konzekvenciát is elsősorban az érintetteknek kell levonni. A Pénzcentrum által közölt, jóval frissebb cikkben Magyarországon az első tizennégy között a következőket találjuk:  1. orvos, 2. ügyvéd, 3. mérnök, 4. iskolaigazgató, 5. rendőr, 6. ápoló, 7. könyvelő, 8. helyi önkormányzati képviselő, 9. vállalati tanácsadó, 10. középiskolai tanár, 11. általános iskolai tanár, 12. webdizájner, 13. szociális munkás, 14. könyvtáros. A pap, illetve a lelkész sehol.

  1. A második ok, hogy – mint annyi minden Magyarországon – szinte ez is azonnal politikai kérdéssé lett. A társadalom azon része, amely nem rokonszenvez a jelenlegi kormányoldallal, egy az egyben elkönyvelte a keresztény felekezeteket és annak papjait a jobboldali Fidesz-kormány kedvezményezettjeinek, illetve támogatóinak. Tény, hogy az egyházak összességében nagy összegű állami támogatásokat tudhatnak magukénak az utóbbi években, amelyet döntően nem is hitéleti, hanem az általuk ellátott szociális ellátórendszer működtetésére és oktatási feladatokra költöttek, ez a többségi társadalom körében azonban vagy nem ismert, vagy érdektelen információ a megítélés tekintetében.
  2. Nem feledkezhetünk el a közgondolkodás azon tendenciájáról, miszerint a mai világban az elméleti sík helyett sokkal inkább a gyakorlati oldal, a materiális megvalósítás kerül előtérbe. Példaként: manapság egy egyetemi bölcsész szak megítélése, szükségessége, pozitív bemutatása sokkal nehezebb, mint egy mérnők, netán orvos, közgazdász stb. szaké. Ez a fajta gondolkodás pedig mindenhová begyűrűzik. Amikor olyan vélekedésekkel és hangokkal találkozunk, hogy „Mi szükség ingyen élő, semmit sem dolgozó papokra?”, amögött nem biztos, hogy csupán merő egyház- vagy vallásellenesség áll (az is), hanem akár információhiány is. Mert egyrészt sokan tényleg nem tudják, mit csinál, mit dolgozik egy pap. Másrészt a társadalom ismeri a fizikai egészségmegőrzés fogalmát, de a mentális egészségmegőrzés, amelyben a pszichiáterek, pszichológusok, coachok stb. mellett a papok és a lelkészek is nagyon komoly szerepet vállalnak, sokkal kevesebbek számára ismert.      

Mindezek fényében, ha a címben feltett kérdésre akarunk válaszolni, miszerint szükséges- és célravezető-e minél előbb beoltani a lelkészeket és a papokat a vírus elleni harcban, akkor a válasz: kiemelt vírushordozó és -átadó potenciáljuk miatt egyértelműen igen. Az egyházaknak pedig egy ilyen erős elutasítást látva érdemes elgondolkodniuk azon, hogy milyen kép él róluk a magyar társadalomban, a hasznosságukról, az általuk végzett munkáról, a szolgálatukról. Nyilván más az urbánus, közösségi médiát használó közép- vagy épp fiatal korosztály egyházról, papokról, lelkészekről alkotott képe, mint a tradicionális, idősödő vidéki lakosságé.

Az egyház küldetése azonban Jézus nyomán éppen az, hogy mindenkinek, az egyetlen elveszettnek is utánamegy, és megszólítja őt. Ezért érdemes lenne párbeszédet elindítani arról, hogy mit tud a társadalom az egyházról. Az egyháznak pedig hivatásából adódóan meg kell ismertetnie és át kell adnia a tanítást, de azt is meg kell mutatnia, hogy mi van a kulisszák mögött, hogyan telnek a szolgálat mindennapjai, mit dolgoznak, tesznek, hogyan élnek, szolgálnak nap mint nap a benne élők. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr5916491646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása