Kötőszó

Már gyerekkorom óta rajongok a sci-fiért. Könyvek, filmek, sorozatok – mind jöhet. Felnőttkoromra sem csillapodott a rajongás, épp csak átalakult, és már nemcsak az űrcsaták, az idegen fajok és a lézerfegyverek izgatnak, hanem például az űrutazás valós technikai, ökológiai, társadalmi, filozófiai és teológiai aspektusai is. Mert bármennyire is furcsa, az űrutazásnak is van teológiai olvasata.

 Szerző: Kovács Viktor

Nyolc év után az USA űrügynöksége, a NASA újra Mars-járót küldött a vörös bolygóra. A Preseverance, azaz Kitartás névre hallgató, kisbuszméretű jármű sok paraméterében különleges. Egyrészt, mert az elődeinél pontosabban és teljesen automatán landolt a Mars felszínén, másrészt, mert van mikrofonja, így most hallhatjuk először a marsi szél hangját, sőt még egy marsi körülmények között működő drónt is magával vitt. Ez a mostani, lelkesítően induló Mars-misszó újabb mérföldkő nemcsak az emberiség egyetemes tudása szempontjából, hanem az esetleges jövőbeli emberi Marsra szállás történetében is.

Képzeljünk el egy olyan jövőbeni kolóniát, amely már legalább harmadik generációs Marson született emberekből áll. Olyan emberekből, akik soha nem jártak a Földön, és talán már nem is tudnak „visszajönni”, vagy éppen nem is akarnak. Ezek az emberek már csak a Marsot ismerik, számukra az a bolygó a természetes, minden aspektusával és körülményeivel együtt.

Vajon lesznek köztük hívők? És a hívők között vajon keresztények is lesznek? Tudjuk, hogy a tudósok között (akik majd a Marson az emberek többségét teszik ki) is szép számmal vannak hívő keresztény emberek. És abban is biztos vagyok, hogy a marsi körülmények fognak a telepesek számára néhány olyan pillanatot okozni, amelyre itt a Földön azt szoktuk mondani, hogy „zuhanó repülőgépen nincs ateista”. Tegyük fel tehát, hogy lesznek keresztény hívő emberek, akik ráadásul még azt is fontosnak fogják tartani, hogy átadják hitüket az újabb és újabb marsi generációknak.

Nem hinném. Ha központi tartalmát tekintve nem is fog változni, de formai, gyakorlati, viszonyulási szempontból bizonyára más lesz. Például mit fog jelenteni a teremtés bizonyságtétele azoknak, akik soha életükben nem láttak még „maghozó növényeket”, állatokat vagy éppen összefüggő vízfelületet? Biztos vagyok benne, hogy teljesen mást, mint nekünk.

Gondoljunk csak bele. Ha valaki százötven évvel ezelőtt egy eldugott kis magyar faluban olyan bibliai gyümölcsökről hallott a templomban, mint a füge és a gránátalma, vagy éppen pálma- és olajfákat emlegettek az igehirdetésben, akkor csak nézett, hogy „az meg mi”! És bár a százötven évvel ezelőtti falusi magyar élet a gyakorlatban sokkal kevésbé különbözött az 1. századi palesztinaitól, mint a mai urbánus életmódtól, az információk szűkössége, azok hozzáférhetőségének hiánya és az általános írástudatlanság eredményeképpen elődeink túlnyomó többségének mégis halvány sejtelme sem lehetett azokról a körülményekről, amelyek Jézuséknak természetesek voltak, és amelyeket még ma is kutatni kényszerülünk Isten igéjének mélyebb megértése céljából.

Az internet adta lehetőségek ma alaposan kitágíthatják bibliai látószögünket. A ma embere sokkal nagyobb eséllyel értheti meg a bibliai történeteket (vagy legalábbis azok hátterét, körülményeit), mint a 19. században élt elődje, hála a széles körű ismeretterjesztésnek. Egyre komolyabb lehetőségek állnak majd rendelkezésre az elkövetkező nemzedékek számára a Biblia tanulmányozása terén. Meggyőződésem, hogy nemcsak a Földön, de azon túl is.

Az olvasás egyértelmű visszaszorulása, az olvasási készségek zuhanásszerű romlása és a funkcionális analfabetizmus tömeges méreteket ölt. Küzdünk, hogy bár a lehetőség adott, sokszor a képesség és az akarat hiánya folytán mégis nagyon kevesen ássák bele magukat a Biblia mélységeibe… De ez egy másik téma.

És még egy rövidke történet a végére, amelyet Pál Feritől hallottam. „Tudjátok, hogy az eszkimók egyszer Rómához folyamodtak, azt mondták: »Tisztelt főhatóság! Lehetséges volna-e az, hogy mi ne azt mondjuk, hogy Isten báránya, hanem hogy Isten fókája?« [...] A főhatóság a következőt írta: »Ennek még a fölvetése is mélyen sérti a szent és katolikus hitet.« Erre az eszkimók visszaírtak, hogy ők egyáltalán nem akarták sérteni a szent és katolikus hitet, hanem tulajdonképpen náluk nincsen bárány. Ez, hogy »az Isten báránya«, ez nekik egyáltalán semmit nem jelent, és ott, abban a hóigluban, amiben hát kétségkívül néhány tárgy van, de mondjuk bárányos kép egyáltalán nincsen, akkor esetleg egy csomó bárányos képet kellene nekik küldeni eszkimóországba, hogy el tudják mondani mindenkinek, aki ott a misén részt vesz, hogy tulajdonképpen mi az, hogy bárány. És hogy tulajdonképpen ők azért gondolták ezt, hogy »Isten fókája«, merthogy hát nekik a fókából van minden. A fókaprém adja azt, hogy ne fázzanak meg, arra fekszenek, azzal takaródznak. Azzal világítanak, annak a zsírjával főznek, azt… – minden a fókából van. Hogyha ők mondhatnák azt, hogy »Isten fókája«, ennél jobban a Jézusba vetett hitük nem fejeződhetne ki. A főhatóság válasza: »Istennek báránya van, és nem fókája.«”

Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy ma milyen formák vagy – hogy egy űrbeli hasonlattal éljek – hordozórakéták kellenek ahhoz, hogy a jelen kihívásai között eljuttathassuk az evangéliumot az emberekhez. És érdemes lenne a legfőbb és általános hordozóeszközeinket, a szavainkat is átértékelni, fogalmainkat újjá- és újraépíteni. Talán itt lenne az idejük nemcsak az eszkimóországi és a jövőbeni marsi, de a közép-európai fókáknak is.