KötőSzó

Evangélikus közéleti blog

Istenélmény vizsgaidőszakban – Amikor csak pár ponton múlik a boldogság

Öröm, bánat – kinek mi jutott. A legtöbb helyen véget ért a vizsgaidőszak, a középiskolákban pedig már a szóbeliken is túl vannak a diákok, ezért a fellélegzés bizonyos, csak a +/– előjele a kérdés. Ismert mondás, hogy zuhanó repülőn nincsenek ateisták. Aki már élt át stresszes vizsgát, felkészülési időszakot, az tudja, hogy talán vizsgaidőszakban sincs túl sok. Ismerős?

Szerző: Antal Bálint

photo-of-student-inside-classroom-3380743.jpg

Egyik barátom saját tapasztalatból merítve szokta azt mondani, hogy a legnagyobb istenélményei mindig a vizsgaidőszak alatt voltak. Amikor csak pár ponton múlik a boldogság, akkor pláne. Talán ilyenkor még az olyan dolgokba is belelátjuk a jeleket, amelyek utólag már igencsak viccesen hatnak. Két történetet idézek most két kedves olvasónktól:

A bölcsészkaron történt, hogy logikavizsgára ment valaki. Persze se kép, se hang, azért beült vizsgázni. Puskázásnak nem látta értelmét, részint, mert lebukhat, másrészt, mert halvány lila fogalma sem volt az egész tárgyról. Teszt volt, három választási lehetőséggel. Emberünk úgy logikázott, hogy a terem bal sarka lesz az A, a táblától jobbra, a feszület lesz a B és a mennyezeti lámpa a C. Ahova éppen eszébe jut nézni, mindig azt jelöli meg a soron következő kérdésnél. Megérzés, sugallat – hívja mindenki annak, aminek szeretné –, nyilván kész röhej, már csak az alapötlet is. De bejött! Fohászok sora persze elhangzott, de ez, azért valljuk be, inkább csak mázli volt. Vagy nincsenek véletlenek? – teszi fel a kérdést magunkban a kisördög/-angyal. Fene se tudja. Azóta is boldogan dolgozik egyházi környezetben.

Egy másik történet. Valaki nagyon rosszul érezte magát a főiskolán, nem találta a helyét, és gondolkodott rajta, hogy félévkor, vizsgaidőszak után abbahagyja, és újra felvételezik majd valahova máshova. De várt a jelre, hogy most menjen-e el, vagy tartson ki, és maradjon? Miközben ezen morfondírozott, elment a második UV-ra is, amelyre sokat tanult, de azért sok jóra nem számított. Megfogadta, hogy ha meglesz a vizsga, az lesz a jel, hogy maradjon. Ha nem lesz meg, akkor elmegy, és tanul majd mást, aminek több értelme van. A vizsga meglett, s megdöbbenésére 46 + 4 pontot kapott a dolgozatára: 50-től volt kettes. Ez jel! – gondolta, és ott maradt. Egy év múlva azonban tényleg elment az intézményből, és mást kezdett tanulni. Hogy miért? Mert később már nem a sikertelenség motiválta a pályaváltásban, hanem az az érzés, hogy nincs a helyén.

Nem tudom, hogy ezekből a történetekből levonható-e tanulság, és ha igen, mi az. Azt sem, hogy Isten tényleg pontonként, vizsgánként avatkozik-e az életünkbe. Nem tudom, hogy vajon kell-e jelet látni abban, ha valaki éppen a ponthatáron csúszik be az áhított szakra, vagy éppen lemarad róla. Talán igen is meg nem is. Nem biztos, hogy vannak kész válaszok, de az biztos, hogy érdemes rajta elgondolkozni. És egyszerre kell tenni érte és egyszerre kell hinni.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr7115912586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Közösségünk a Facebookon

Partnereink

 evangelikus_2020_360x635px_app.png