Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Hogyan legyünk szerelmesek?
Hogyan legyünk szerelmesek?
Andorka Eszter igehirdetése

A szerelem képessége sokszor úgy tűnik fel, mint ami velünk született, bennünk rejtőzik kezdettől fogva, mint amihez nem kell sem egyházi, sem társadalmi útmutatás, nem is kell róla sokat magyarázkodni istentiszteleten. Ugyanakkor a szerelem egészen közvetlenül kapcsolódik mindahhoz, ami szent, ami…

A női vezetés nem csak 450 éve volt nehéz
A női vezetés nem csak 450 éve volt nehéz
A Két királynő című filmről

Nehéz Stuart Máriához hasonló, emblematikus és ismert karakterekről filmet forgatni, hiszen – nem számít spoilerezésnek, ha eláruljuk a köztudott végkifejletet, miszerint – Erzsébet királynő huszonöt év fogság után a trónbitorló fejét vetette. Mária élete azonban az elfogatása pillanatáig szerfelett…

Malacot Valentin-napra? Értelmesebb ötlet, mint gondolnád
Malacot Valentin-napra? Értelmesebb ötlet, mint gondolnád

Az Amerikai Evangélikus Egyház (ELCA) Good Gifts, azaz „Jó ajándékok” programja régóta foglalkozik az ajándékpiac megreformálásával. A kampány célja, hogy ajándékaink kreatív és jelentőségteljes módon ne csak nekünk okozzon örömet, hanem a rászorulóknak is. Valentin-napi akciójuk alkalmából malacot,…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása