Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Magatartás

2019. szeptember 20. - KötőSzó

Az iskolai bizonytíványok osztályzatainak elején mindig két általános, összegző érdemjegy áll: magatartás, szorgalom. Képet ad arról, hogy összességében hogyan viselkedett, dolgozott a nebuló a félév vagy a tanév során. Jelzést ad diáknak, szülőnek, tanárnak egyaránt.  Szerző: Boda…

Tovább

Te kit követsz? – Egyházi vezetők bukásai és a keresztény ember hite

„Ha az egyik ezt mondja: »Én Pálé vagyok«, a másik pedig azt: »Én Apollósé«, nem emberi módon beszéltek-e? Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívőkké lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr. Én ültettem, Apollós öntözött, de Isten adta a…

Tovább

Konfirmáció – Kódolt kudarcként?

A cím nem alliterációs játék. A téma sem játék. Egy gyülekezeti tag érdeklődött lelkészénél egy tavaly konfirmált kislány után, akit azóta sem látott a templomban. A lelkész – húszegynéhány konfirmációval a háta mögött – ingerült keserűséggel válaszolt: „Tudhatja maga is, hogy a gyerekek…

Tovább