Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Isten a bántalmazottakon keresztül szól hozzánk

Az idei ökumenikus imahét üzenete

2019. január 25. - KötőSzó

A nemzetközi ökumenikus imahét a keresztény egyházak közös imahete világszerte, melyet idén január 20–27. között rendeznek meg. Az ebből az alkalomból kiadott programfüzetet indonéz testvéreink készítették el. Alapigének az Ószövetségből választották a következő szakaszt: „Az igazságra és csakis az…

Tovább

Hol van ilyenkor az Istenetek?

Az ökumenikus imahét kellős közepén ért el a hír: kigyulladt a református teológia kollégiuma, egy ember életét vesztette. Szerző: Nagy Szabolcs | Kép: reformatus.hu Három gondolat nyugtalanít azóta egyszerre. Az egyik, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetem Evangélikus Teológus Otthona…

Tovább

Kommentszabályzatunk megváltozott

Szerkesztőségi döntés alapján megváltoztattuk a Kötőszó blog kommentelési rendszerét: a Blog.hu által fejlesztett kommentszekciót a Facebook felületére cseréltük. Az elhatározás hátterében az olvasóbázis gyarapodásával párhuzamosan az anonim, sértő hozzászólások gyakoriságának növekedése áll, melyek…

Tovább

Ne terjessz álhíreket felebarátodról

Természetesen ez így nem szerepel a Tízparancsolatban, de nem kell túl élénk, elrugaszkodott fantázia ahhoz, hogy úgy érezzük, a „Ne tégy hamis tanúbizonyságot felebarátod ellen” parancsolat ezt az esetet is lefedi. Keresztényként pedig talán még nagyobb a felelősségünk abban, hogy ne terjesszünk…

Tovább

A vallástalanság mítosza

Az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata (European Network Remembrance and Solidarity – ENRS) éves emlékezetkutatási konferenciájának rezüméje szerint a valóságunk múlttal és jövővel kapcsolatos vágyai, azaz a társadalmi képzelet terén sosem voltunk szekulárisak. A legmeggyőzőbb előadók…

Tovább

Albert Schweitzer, a szenvedők tudós szolgája

Evangélikus tudós teológus, egyetemi tanár, híres egyházzenész, kultúrfilozófus, orvos, a trópusi betegségek szakértője, az emberség, általános szeretet és világbéke képviselője. Ezek a jelzők mind egy embert írnak le, pedig ezeknek a fele is elég lenne egy gazdag és kerek életműhöz. 154 éve…

Tovább

Hit és jazz | Hangolódó #103

Szombat este van. Eszedbe jut, hogy holnap reggel templomba kellene menned, de lehet, hogy nincs kedved. A Hangolódó sorozat utazásra hív, melyben különböző zenei útvonalakon gondolkodunk Isten és ember viszonyáról. Néha személyes hangvételben, néha nagyon is közérthetően, de mindenképpen a…

Tovább

Lehet az egyház szava 2019-ben, hogy „tévedtünk”?

Január 1-jén jelent meg a Baptist News Global oldalán egy írás Mark Wingfield véleményéről – aki egy Dallasban szolgáló baptista lelkipásztor –, amely az új év első napjaiban felrobbantotta az angol nyelvű keresztény sajtót. Habár a cikk az amerikai helyzetre vonatkozik, és elsősorban azt értékeli,…

Tovább

Mária istenszülő volt, de nem szeplőtelen

Jézus anyja protestáns szemmel

Hogyan tekintsünk Máriára és a szeplőtelen fogantatásra protestánsként? Mit mond erről a mi teológiai hagyományunk? Miért száműztük teljesen az ő személyét, és milyen példát mutathat Jézus anyja? Szerző: Prém Alexandra | Fotó: Unsplash  Szűz Mária az a személy a Bibliában, akiről protestáns…

Tovább