Kötőszó

„Az Úr angyala másodszor is kiáltott Ábrahámnak az égből, és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól az Úr, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, vagy mint a homokszemek a tengerparton. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját, és a te utódod által nyer áldást a föld minden népe, mert hallgattál szavamra. Ezután Ábrahám visszatért szolgáihoz, elindultak, és együtt elmentek Beérsebába. Ábrahám továbbra is Beérsebában lakott.” (1Móz 22,15–19)

Szerző: Pethő Jucus

Csontig hatol az idei év szentesti igéje. Bár ez csak a legvége Izsák majdnem feláldozásának, mely telis-tele van gazdag ígéretekkel, mégiscsak ott van az előzménye: Ábrahám kész feláldozni egyszülött fiát, Izsákot. Méghozzá Isten kérésére. Miközben az idei szentestén izgő-mozgó gyermekek ülnek majd a padokban, mi, lelkészek ezt az igét olvassuk fel a szószékről. Ha merjük.

A most következő gondolatok azonban nem a gyermekfüleknek születtek, hanem a felnőtteknek, akik olvassák ezeket a sorokat. Azoknak, akik maguk is gyermekek a szüleiknek. Azoknak, akik anyák vagy apák szeretnének lenni, és nem adatik meg nekik. Azoknak, akiknek megadatott a gyermekáldás. Azoknak, akik beteg gyermekük életéért aggódnak. Azoknak, akik eltemették gyermeküket. Azoknak, akiknek mégsem kellett megtenniük ezt. És azoknak, akik egyszer majd megértik, hogy nem rendelkezhetnek a gyermekeik élete felett. Istennek van küldetése számukra. És számunkra is, akik felnőtt gyermekek vagyunk már.

Azoknak is születtek ezek a sorok, akik elakadtak a szenvedésben. Akik nem lelnek békét karácsonykor. Akik hónapok, évek vagy évtizedek óta küzdenek a maguk megrendítő történetével. Azoknak, akik már tudják, mi nyomorította meg őket. És azoknak, akik még nem értik, mitől szenvednek annyira.

Meghökkentő szentesti igénk azt mutatja nekünk, hogy mégis van értelme a szenvedésnek. Isten tervében ugyanis csak egy állomás ez, nem örökké tartó kínlódás. A szenvedésből születik a békesség. A megbékélés. De hogyan?

Idén karácsonykor a betlehemi viskóban megérthetjük ezt. Három szálat veszünk a kezünkbe, majd fűzzük őket össze. Három apa és három gyermek történetét.

Ábrahámét és fiáét, Izsákét.

Mackenzie-ét és lányáét, Missyét.

Az Atyaistenét és fiáét, Jézusét.

Ábrahámtól azt kéri Isten, hogy áldozza fel egyszülött fiát, Izsákot a Mórijjá-hegyen. Döbbenetes kérés. Egyfelől azért, mert az Úristen különbözik a környékbeli népek isteneitől, akiknek gyermekáldozatot kell bemutatni a legidősebb gyermek életével. Legalábbis eddig így tudta Ábrahám. Másfelől azért döbbenetes számára a kérés, mert azt az ígéretet kapta Istentől, hogy nagy néppé teszi őt. Hogyan kérheti el akkor tőle az egyetlen fiát több mint százéves korában? Emberileg nézve nincs benne értelem. Csak kegyetlenség.

Amikor Izsák már megkötözve fekszik a rőzse tetején, és apja a késsel lesújtana rá, az Úr az ő angyalán keresztül avatkozik közbe. Ábrahám kiállta ezzel a hit próbáját. Isten nem akarja az egyszülött gyermeke életét. Helyette mutat egy kost, aki szarvával a bozótban fennakadva egyszer csak ott van a hegy tetején. Íme az áldozati állat Izsák helyett.

Igénk innentől folytatja, illetve fejezi be a történetet. Ismét megszólítja az angyal Ábrahámot, és átadja neki az Úr üzenetét. Izsák mostantól örökölni fogja apja áldását, vagyis nagy néppé teszi őt az utódain keresztül. Általa nyer áldást a föld minden népe. Mindez azért történik, mert Ábrahám hallgatott Isten szavára.

Ez az első szál. Ábrahámé és fiáé, Izsáké.

Mackenzie és lánya, Missy, Wm., Paul Young híres regényének, A Viskónak a szereplői. A megrendítő történetben Mackenzie, akit mindenki csak Macnek szólít, levelet kap. Egy titokzatos „Papa” hívja meg hétvégére egy rozoga, eldugott helyen lévő viskóba. Oda, ahol négy évvel korábban megtalálták eltűnt lányának, Missynek a ruháját. Bár a kislány testét nem találták meg, az eredménytelen keresés után halottnak nyilvánították. Mac ezután – érthető okokból – belesüpped a gyász mocsarába.

Papáról kiderül, hogy ő Isten, aki arra hívja a hitét vesztett férfit, hogy átbeszélje vele a kételyeit és a fájdalmát. Mac a hét végére, minden kétsége dacára békességet talál. Ott, a kívülről jellegtelen kunyhóban felteheti a kérdéseit. Ő, aki két fiát védve veszítette szem elől a lányát, végre feloldozást kap. Bár lehetetlennek tűnt számára, mégis meg tud békélni a történtekkel. Még akkor is, amikor az Istentől kapott információk alapján megtalálja és eltemeti a kislánya holttestét. Még akkor is, amikor elfogják a gyilkost.

Ez a második szál. Mackenzie-é és lányáé, Missyé.

A harmadik szál egy másik viskóban játszódik. Egy másik szegényes, jellegtelen helyen. Betlehem egyik istállójában. Ahogyan Ábrahámnak angyallal küldött üzenetet Isten, most is angyalokat küld a pásztorokért. Atyaként éli át Máriával és Józseffel együtt gyermeke emberré születését. És minden bizonnyal ünnepel. Ünnepel, mert minden embert megváltó terve az egyik csúcspontjához érkezett. Ünnepel, holott tudja, hogy harminchárom emberi év múlva megteszi majd azt, amit Ábrahámtól nem kért. Ő maga fogja feláldozni a Fiát. Míg Ábrahám és Izsák igazi feladata a megsokasodás volt és a családfa elvezetése Jézusig, ő maga tényleg feláldozza a Fiát. Nem lesz már mentő terv, mely szerint egy kos fennakad szarvával a bozótban. Jézus lesz az áldozati bárány, akire nem a tüskés bozót tekeredik, hanem a töviskorona mar a fejébe. Az Atya ezt már ekkor tudja.

Eddigre, a betlehemi éjszaka idejére, már sok-sok éve áll a jeruzsálemi templom. Ahogyan Salamon királytól tudjuk (2Krón 3,1), Mórijjá hegyének tetején épült fel. Azon a hegyen, ahol Ábrahám kész volt Isten szavára feláldozni Izsákot. A betlehemi éjszakán, a szegényes viskóban születő élet csodájánál Isten már tudja, hogy ő fogja a saját Fiát felvinni ugyanerre a hegyre, illetve hegycsoportra. A Júdai-hegység tagjai lesznek az ő áldozatának helyszínei. Az Olajfák-hegye, mely a közeli Mórijjá-hegytől keletre fekszik. És a Golgota hegye, mely tőle nyugatra fekszik, szintén a közelében. Jézus halálakor pedig, a Mórijjá-hegyen, a templom kárpitja majd felülről az aljáig ketté fog szakadni. Az, ami elválasztja egymástól Istent és az embereket.

Ez a harmadik szál. Az Atyaistené és Fiáé, Jézusé.

Három apa és három gyermek története. A Mórijjá-hegynek, a betlehemi istállónak és a viskó szereplőinek sorsfordító eseményei. Sem Izsák majdnem feláldozásának története, sem Mac és Missy története nem illik bele a szentestébe. Legalábbis szerintünk. Abba nőttünk bele ugyanis, hogy karácsonykor békességnek kell lennie. Meghittségnek, nyugalomnak és derűnek. A valóság azonban távol van ettől. Legalábbis az igazság. A mérceként állított békesség álcája mögött ugyanis ott húzódik minden fájdalmunk.

Isten nem kér tőlünk színjátékot szenteste (sem). Bár mi romantikussá formáltuk Jézus születésének történetét, az cseppet sem volt ilyen. Helyette a méltatlan és fájdalmas körülmények között ugyanolyan csodálatos módon mutatkozott meg a kegyelem, mint Izsák vagy Mackenzie történetében. Vagyis Isten az igazi, a nem takargatott valóságunkba szeretné elhozni az ünnepet. Akármilyen nehézségeink is legyenek az életben, abba akarja belekiáltani, hogy van gyógyulás és van kiút a számunkra! Nem baj, hogy mindössze egy istállóhoz vagy viskóhoz hasonlít a lelkiállapotunk és nem egy palotához!

Az Atya vállalta a szülő fájdalmát. Pedig neki Istenként nem kellett volna átmennie ezen a szenvedésen. Ő azonban mégis megtette. Önként. És Fia, Jézus is. Ahogyan Izsák maga feküdt fel engedelmesen a rőzsére, Jézus is saját maga vállalta a kereszthalált értünk. Az Isten az emberért. A tökéletes a tökéletlenért. A bűntelen a bűnösért. Ő az áldozó és az áldozat is. A szabadítás pedig ebből születik. Megfizette az árát a változásnak. A szabadításnak.

Erről a szabadításról legtöbbször csak a bűneink kapcsán beszélünk. Ennél azonban sokkal többről van szó. Felajánlja nekünk szabadítását minden alól, ami terhel bennünket. Azok alól a bűnök alól, melyeket ellenünk követtek el mások. Azok alól a fájdalmak alól, melyek tragédiaként szakadtak ránk. Azok alól a nyomorúságok alól, melyek félelemként és rettegésként teszik tönkre az életünket. Van szabadítás, mert Isten elküldte a Szabadítót!

A betlehemi éjszakán Mária és József kezükbe foghatták Jézust. Tudták már, hogy Isten küldte hozzájuk a csodálatos módon fogant gyermeket. Azonban nekik is be kellett járniuk a minden szülő útját, és meg kellett érteniük, hogy nem rendelkezhetnek a gyermekük élete fölött. Minden élet Istené.

Idén karácsonykor felajánlja nekünk Isten, hogy elvonulhatunk vele a saját betlehemi viskónkba. Nekünk sem kínál romantikus tökéletességet. Sokkal inkább találkozást és beszélgetést a fájdalmainkról. Lehetőséget ad nekünk, hogy feltegyük neki a legnehezebb, őt vádló kérdéseinket is, ahogyan azt a regény írója szerint Macnek megengedte. Az Atya maga mutatott nagypénteken példát abban, hogy a szenvedésen keresztül születik az élet. Ezen a karácsonyon a betlehemi viskón keresztül, így szeretne a mi szenvedésünkből is életet és megbékélést formálni.

Ámen.