Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Megjelent Isten üdvözítő kegyelme!

Újra küszöbön a karácsony! Már csak kettőt kell aludni. A vásárlási láz általában aranyvasárnapon tör a tetőpontjára világszerte. Természetesen reggeltől estig nyitva vannak az üzletek, bevásárlóközpontok, nehogy valaki ajándék nélkül maradjon. Az akciók áradata ugyancsak zenitre hág. Szinte egy lélek sincs, aki el ne csábulna valamely ígéretes ajánlattól. „Ez most tényleg megéri – hajtogatják sokan –, vissza nem térő alkalom, ki ne hagyjuk!” S talán az sem véletlen, hogy szép számmal vannak, akik ilyenkorra halasztják az ajándékok beszerzését…

Szerző: Blázy Árpád

zach-lucero-nv4agwgdxew-unsplash.jpg

Akiknek mégis marad idejük advent negyedik vasárnapján az odafenn valókra figyelni, azokkal hadd osszak meg egyik barátom, Olescher Tamás újbudai festő Az örök mű képei sorozatának Hiszek egy… című képéről néhány gondolatot. Íme!

13_10_ahitat_olescher_t_az_orok_mu_kepei.jpg

A festő, díszlettervező és performer a '70-es években az alternatív művészet szervezője volt. A '80-as éveket Nyugat-Németországban töltötte. A rendszerváltozást követően hazatelepült, és azóta is itthon alkot. A Vízivárosi Galériában végzett művészetszervezői munkássága elismeréseként 2014-ben a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának díját vehette át, 2019-ben pedig Munkácsy-díjjal ismerték el sajátos és jellegzetes munkásságát. 

A művész alkotásait szemlélve mindenekelőtt azok gyermeki egyszerűsége, tisztasága, élénk színei, nyugalmat és békét sugárzó atmoszférája bűvöl el bennünket. Az itt bemutatásra kerülő és karácsonyi hangulatot idéző kompozíciót látva talán mi is éppen arra a békére, még inkább békességre vágyunk, melyet a művész a sematikus alakokon, alakzatokon keresztül áraszt felénk. Újra körbeállni szeretteinkkel a feldíszített karácsonyfát és együtt lenni csak úgy – harmonikus meghittségben, szeretetben. Éppen ez az inkarnáció az első karácson egyik fő üzenete! Csendben, távol a világ zajától, egy félreeső helyen, egy idegen istállóban világra jött az emberiség Megváltója.

A szentcsaládtól kissé hátrébb mintha egy városkaput látnánk. Egy nyitott, nagy kaput, esetleg a mennyország ajtaját? Ha igen, akkor a jövőbe, a folytatásba nyerhetünk bepillantást az alkotó jóvoltából! A nagy, piros szív a Luther-rózsa szívéhez hasonlóan az életet, netán éppen az értünk magát feláldozó Jézus Krisztus életét, féltő szeretetét jelképezi.

Ez a szív akkora, hogy be se fér a kapun, a menny kapuján, üzenve a mindenkori szemlélőnek: e szívben mindenkinek, még neked és nekem is van hely!

A szív mögött egy égő gyertya, melynek mintha kitárt, széttárt karjai lennének. Gyertya, amely – miközben fényt áraszt – önmagát emészti fel. Széttárt karok, melyek mindenkit magukhoz szeretnének ölelni. Ez a kereszt túlfűtött szimbóluma, nagypénteké, a megváltásé, amiért karácsony csodája történt. A Mindenható értünk, elénkbe jövő, ésszel aligha érthető és megmagyarázható szeretetének szimbóluma.

És végül: kik azok ott, a képrészlet jobb alsó szegletében? A három királyok? Jézus a megdicsőülés hegyén Mózes és Illés társaságában? Vagy éppen maga a Szentháromság, egy, igaz Isten? Nem tudom, de nem is szándékozom megfejteni, mivel egyen-egyenként is mindegyiknek komoly és fontos üzenete van karácsonykor… 

Pál apostolnak Tituszhoz intézett pásztorlevelében olvassuk: „Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk e világban…” (Tit 2,11–12)

Az első karácsonykor felgördült a függöny, s valami egészen új vette kezdetét e világban! Ki ne szeretne meghitt, boldog karácsonyt? Ezért ma is őt keressük, a világ világosságát és Urát! Nehogy pórul járjunk, és a karácsony előtti nagy sürgés-forgás közepette éppen a leglényegesebbnek, karácsony ünnepeltjének ne maradjon hely az életünkben!

Ezekkel a gondolatokkal kívánok áldott és meghitt karácsonyt a KötőSzó minden kedves Olvasójának!

 A szerző evangélikus lelkész.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr6115354486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása