Kötőszó

„És íme, két vak ült az út mellett, és amikor hallották, hogy Jézus arra megy, így kiáltoztak: Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk!” (Mt 20,30)

Szerző: Pocsai Tamás

Két vak ült az út mellett – mondja az Írás. Ahogy olvastam, nem a fizikai, hanem a szellemi vakságra gondoltam, noha tudom, hogy a szöveg itt konkrétan nem látó emberekről szól. De szólhatna akár rólam, rólad is. Ha öt évvel ezelőtt láttam volna mindezt, semmit sem jelentett volna, éppen, ahogy a vakon született sem tudja, mi a látvány, mi a színek kavalkádja, mi a kontúr s mi az árnyék. A vak ember erről legfeljebb hallomásból tud. Én is ültem az út szélén, s vártam, mindig vártam valamire. Vártam a karrierre, a boldogságra, de tele voltam közben haraggal és keserűséggel. Talán neked sem kell messzire menned, hogy hasonló embereket láss, mint amilyen én voltam. De arra jött Jézus. Dávid fia. Ezek a vak koldusok meglátták Jézusban a megígért Messiást, akiről már hallottak, akiről a tanítók és a rabbik beszéltek nekik, akiről a próféták jövendöltek. Ezért szólították őt Dávid Fiának – ez nemcsak genealógiai tény volt Jézusnál, hanem rang, cím, beteljesült jövendölés, éppen, mint az Emberfia megnevezés. Ezek a szavak a Messiás szinonimái voltak. A vakok tehát, noha még nem láttak, mégis felismerték, hogy ki jön arra. Jézus volt az egyetlen, utolsó és igazi reménységük. Ugyan kihez mehettek volna máshová?

„A sokaság azonban rájuk szólt, hogy hallgassanak el, de ők még hangosabban kiáltozták: Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk!” (Mt 20,31) 

A sokaság azonban rájuk szólt… – ránk. A Jézust Messiásként, egyetlen reménységként felismerő emberekre gyakran rászól a sokaság: Hallgass el! Ugyan már, ki kíváncsi rád? Fogd be a szád, és ne beszélj itt mindenféle Dávid Fiáról! Ne óbégass Istenről, ne hívogass, mert már a Biblia szótól is kiveri a hideg verejték az embereket. Hiszen te vak vagy! Agymosott. Tudománytalan. Világtalan… Pont te ne merj szólni! Képmutató! 

De ők nem foglalkoztak azzal, hogy mit mondanak mások. Olyan szép, ahogy leborulnak Isten lába elé, s könyörületet kérnek az életükre, mely valahol gellert kapott. S jól szólítják meg, s azt, akit kell. Személyes uruknak nevezik őt: Uram. 

„Jézus megállt, megszólította őket, és ezt kérdezte: Mit akartok, mit tegyek veletek?” (Mt 20,32) 

Szeretem azt, hogy Jézus nem kényszeríti rá magát, a megoldásait az emberre. Te mit akarsz: ő mit tegyen veled? El tudja venni a vakságod. Odaadhatja a piros bogyót. De igen, választhatod a kéket is. Maradhatsz vak állapotodban. Mit akarsz, mit tegyen? Isten nem tanácstalan, hanem pontosan tudja, mi e két ember szívének vágya. De azt akarja, hogy cselekvő részesek legyenek. Isten munkatársai. Ezért kell kimondaniuk, hogy mit szeretnének Jézustól. Azaz magától Istentől. Ők meg tudják fogalmazni, vagyis sokkal jobb állapotban vannak, mint mi.

Mi sokszor azt sem tudjuk, mi a mi bajunk pontosan. Talán még nem fáj eléggé. Talán megszoktuk. Talán mindig is hiányzott az életünkből, olyan radikálisan, mint a vak embernek a látás, de mégsem tudjuk, hogy mi az, amíg rá nem döbbenünk, hogy valójában Isten az, aki mindig is hiányzott. Ő az, akire szükségünk van. Őrá vártunk mindig az életutunk mellett, vakon. De nem süketen.

Meg kell, hogy halld te is, hogy ki kerül a te utadba. Talán hallottál már róla. Talán furák a követői, s vannak köztük gazemberek is. Jézus tanítványai között is volt egy… de ez nem minősíti Jézust. Gyere, mutasd meg, hogyan legyünk jobbak. Ehhez az kell, hogy felkelj az út porából, s elindulj. Meg fog szólítani, ne félj! Ha helyesen akarod látni őt, akkor – mint ez a két vak – te is látni fogod, ahogyan én, szintén vak, megláttam.

„Ők ezt felelték: Uram, nyisd meg a szemünket! Jézus megszánta őket, megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt.” (Mt 20,33–34) 

A két vak tehát felelt Isten kérdésére, mely arra vonatkozott, hogy mi legyen most az ő életükkel: „Uram, nyisd meg szemünket!” Tehát nem csupán fizikai látást kértek, hanem azt, hogy Isten nyissa meg a szemüket. Jézus maga beszél arról máshol, hogy ha a szemed tiszta, akkor az egész tested világos lesz, mert a test lámpása a szem. A megnyitott szem olyan testet is jelent, mely átadja magát Isten gondoskodó irányításának. A megnyitott szemmel valójában ezt is kérték Istentől.

S olyan jó, hogy a mi Istenünk nem egy távoli, közömbös, rideg Isten, aki valami elvont imádatot vár el tőlünk! Nem! A mi Istenünk szánakozó Isten, aki megkönyörül azon, aki a bűn mélységéből fohászkodik hozzá. Jézushoz jöhettek leprások, vakok, csonkák. Odament a hazaárulóhoz, a római elnyomóknak dolgozó vámszedőhöz, és elhívta magával. Utóbbi írta ezt a beszámolót, a neve: Máté. Odavitték a házasságtörőt Jézushoz, hogy emeljen rá követ a Mózesnek adott törvény szerint, de ő inkább azt sugallta, a büntetés ugyan jogos, de ő a kereszten ennek az asszonynak is elhordozza majd a bűnét. Jézus botrányosan viselkedett! Isten botrányos! Nem olyan, mint amilyet vártunk! Az ő igazsága érthetetlen számunkra, szeretete és kegyelme szintúgy, mert vakok és gyengénlátók vagyunk!

A mi Istenünk szánakozó, síró Isten. De ő nem lesz gyenge ettől, ő a legerősebb. Értem sír Jézus. Én vagyok az, akit Isten megszán, akihez odahajol. Így kell látnod helyesen az univerzum teremtő Urát. Sajnál minden rosszat, amit elkövettek ellened, s amit te követtél el magad vagy mások ellen. Elképesztően közel jön hozzánk, ez felfoghatatlan magassága a szeretetnek.

Ahogy megérzi az ember magán Jézusnak ezt az érintését, hirtelen megfordul a világ. Azonnal visszanyeri a látását, az életét, a szabadságát a jóra, s igazzá válik. Ha mindezt jól megérted a szíveddel, már nem leszel vak: látni fogod a nehézségeket, az út menti gödröket, a fáradságos utat, de követni fogod őt.

Azért imádkozom, hogy a te életedben is eljöjjön ez a pont, amikor rájössz: Uram, vak voltam eddig. Nem akartalak, és kinevettelek. Mindent kigúnyoltam, ami szép és nemes, s az igazságot magamnak tulajdonítottam. Követőiden nevettem, kigúnyoltam, csalónak, ostobának és hazugnak neveztem őket, akárcsak téged. De te megláttattad velem, hogy ki vagyok, mi vagyok. Megláttam, hogy a testem rabszolgája vagyok, s nem vagyok szabad, hanem a szívem tele van gyűlölettel. Vak vagyok, Uram, aki gyógyításra vár!

Tudod-e így, ilyen lelkülettel odavinni életedet Isten elé? Várod-e, vak testvérem, hogy a te életedbe is eljöjjön végre Jézus? Az Úr eljövetele, adventus Domini ideje van. Most van az az idő, mikor mindenképpen találkozni fogsz az Úrral. Persze láthatsz benne aranyos kisdedet, vagy kigúnyolhatod a kereszten, ahogy a római katonák tették. De most keresztezi az utadat, mert advent van, s utána karácsony jön. Gyere, vak testvérem, keljünk fel az út porából, s kiabáljunk, hogy meghalljon minket az Isten! Ne engedjük, hogy elnyomja szívünk kiáltásait a vásárlás láza, az ajándékozás vagy bármi más zaj, a sokaság hangja.

Ha látni akarsz, épp itt az ideje. 

Kép forrása: Getty Images