Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Kihallatszik-e a pap szava a templomból?

2019. november 21. - KötőSzó

Régi beszámolók szerint Nógrádban, a szülőföldemen, a gyülekezeti papválasztás a következő módon történt. A lelkész nélkül maradt gyülekezet az egyházi előírások szerint megkérhette elöljáróit, az esperest és a püspököt, hogy rendeljenek ki oda lelkipásztort, de a gyülekezet általában maga is igyekezett minél előbb megoldani a paphiányt, ezért nemcsak az egyházmegyéjében, hanem országosan is meghirdette, hogy lelkészt keres.

Szerző: dr. Harmati Béla ny. püspök

mateus-campos-felipe-2fqosqwndqk-unsplash.jpg

A régi időkben nem volt még egyházi hírszolgálat, ezért személyes ajánlások, közbenjárók, lelkészek, egyházi világi tisztségviselők, felügyelők és presbiterek ajánlásai segítettek. Rendszerint többen jelentkeztek, és a gyülekezet vezetősége egy-egy vasárnapra sorra beosztotta a jelentkezőket a bemutatkozó prédikációra. Az istentisztelet elején a presbitérium tagjai bezárták a templomajtót, és figyelték kívül, körben, meddig, milyen messzire hallatszik ki a pap éneke és prédikációja. Ott földbe vertek egy cöveket, ráírták a bemutatkozó nevét, és ezt megismételték mindegyik jelentkezőnél. Akinek a neve legmesszebb volt, rendszerint azt hívták meg elsőként részletes megbeszélésre. Nem volt számukra mindegy, meddig hallatszik ki a papjuk szava! Nem volt akkor hangosítás gépi úton, mikrofonokkal. Egy-egy temetésen a szabadban, de a kisebb-nagyobb templomokban belül is jól akarta hallani a gyülekezet a pap szavát!

Ma már csak pénzkérdés templomaink megfelelő oltári-szószéki kihangosítása, de az alapkérdést ma is fel kell tennünk: mennyire, milyen hallgatói, lelki mélységekbe, gyülekezeti, helyi lakóközösségi csoportok gondolkodásába, érzéseihez, hívő-kételkedő-hitetlen és ellenséges hallgatók fölvetett-érzett-megélt öröméhez-bánatához-gyászához ér el az igehirdető hangja?

Emberi hangunk ereje fejleszthető, sok minden megtanulható, ami segíthet egy lelkésznek. Amikor 1954–59 között a teológiát végeztem, több professzorunk – így Sólyom Jenő, Prőhle Károly – erre is figyelt. Színészek jöttek elmagyarázni, hogy nem hasból vagy motyorázva kell prédikálni, hanem vigyázni kell a helyes testtartásra, fejünk mozgására, nem „elharapni” a szó- és mondatvégeket, és legyen a múlt idő kettős tt-je és a tárgyeset egy t-je jól  kihangsúlyozva!

A legfontosabbat azonban Prőhle Károlytól tanultuk: a prédikáció nem olyan, mint Arany János Toldija, annak is a  malomköve: „Repül a nehéz kő: kit hogyan talál el…” Az igehirdetőnek céloznia kell, azaz ismernie kell a gyülekezetet, beszélgetnie, barátkoznia kell, kikérdezni a kicsiket, nagyokat, ifjakat, öregeket!

Túl az egyes embereken a családi, lakóhelyi, gyülekezeti, országos léleképítés és közösségépítés is feladata a lelkipásztornak! 

Vajon meddig ér el a pap hangja nálunk?

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr3115311650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.