Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Folyamatos reformációra van szükségünk

2019. október 31. - KötőSzó

Mit adhat a ma emberének a reformáció? Történelmi eseményként tekintünk rá, vagy képesek vagyunk felfedezni, hogy szükségünk van a megújulásra egyéni életünkben és az egyházban – minden egyes nap? Vagy bezárjuk a történelem ereklyetartójába, és megragadunk ugyanott, ahol az egyház Luther idejében volt?

Szerző: Harmati Dóra

jasmin-ne--95puubv4bg-unsplash.jpg

Luther első nagy, nyomtatásban megjelent könyvében ezt írja: „…az egyháznak szüksége van a reformációra. Ez azonban nem lehet egyetlen ember dolga, sem a pápáé, sem a bíborosoké – ezt az utolsó zsinat már bebizonyította –, hanem az egész földkerekségé, sőt egyedül Istené. S ennek a reformációnak az idejét egyedül az ismeri, aki az időt teremtette.”

Sokunknak a reformáció a kilencvenöt tétel kiszögezését jelenti, egy lázadó, meggondolatlan cselekedetet, mely felforgatta a történelmet és vele együtt az egész világot. Egy egyszeri, megismételhetetlen eseményként él a képzeletben, melyre akkor és ott volt szükség, mert a kereszténység folyamatosan gurult lefelé a lejtőn, messze az igétől, a valódi megértéstől és a személyes Istennel való kapcsolattól.

Ahogyan a fenti idézetben olvashatjuk, a reformáció nem egy ember dolga. Nem a pápáé, nem a bíborosoké, nem Lutheré. A megújulás nem egy heroikus emberi alak egyszeri cselekedete, mert ebben az esetben a hőssel együtt meghal a műve is. Emlékét még őrizzük, de tette valódi hatása vajon átragyog-e a történelemkönyveken? „Ahol az ige veszendőbe megy, ott nincsen többé egyház” – mondja a reformátor, ez az üzenet pedig átível az évszázadokon és az évezredeken. Az igében rejlő isteni útmutatás és bölcsesség az, ami személyektől függetlenül, az időt és teret legyőzve ma is ugyanúgy meg tud érinteni minket, mint Luthert. Innentől fogva pedig már a mi felelősségünk is, hogy reformátorok leszünk-e.

A modern kor megpróbáltatásai, a rengeteg lehetőség és egymásnak ellentmondó válasz még inkább arra ösztönöz, hogy önvizsgálatot tartsunk. Hagyjuk-e, hogy az, aki egyedül képes megújítani minket napról napra, el is végezze ezt a munkát a személyes életünkben, környezetünkben, az egyházunkban? Megvan bennünk az az alázat és engedelmesség, mely Lutherben megvolt? Vagy a nagytanács elé lépő Péterben? Az „itt állok, másként nem tehetek” embere tudja, hogy egyedül Istennek kell megfelelnie, és nem köt kompromisszumokat, ha az ő igazságáról van szó. Luther rendíthetetlensége nem különleges és makacs természetének volt köszönhető, hanem annak, akivel folyamatos kapcsolatot ápolt. Milyen megnyugtató és reményteli, hogy tudjuk ennek a kapcsolatnak a forrását! Csak egy karnyújtásnyira van tőlünk, de felforgathatjuk vele a világot. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr1015272574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.