Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Posztmodern lelki igények és az egyház

2019. október 25. - KötőSzó

A 21. századi vallásosság új formái igen izgalmas kutatási bázist szolgáltatnak a szociológusoknak, pszichológusoknak, vallásfilozófusoknak. Figyelemre méltó jelenségekkel, trendekkel, utakkal és válaszokkal találkozhatunk. Sokuk több sebből vérzik, általánosságban mégis elmondható, hogy a keresők alapigénye a hitelesség. És hogy elkezdődött egy olyan „trend”, amely nem a tökéletességet, a feddhetetlenséget, a kiválóságot teszi meg mércének, hanem az önazonosságot. Nem a mindenséghez, hanem önmagához méri az egyént, ugyanakkor sokkal nagyobb igénye van a teljességre, mint a reflektálatlan hagyománykövetésre.

Szerző: Kinyik Anita

bible-2690295_1280.jpg

Sokszor el tudják hitetni a gyökértelen keresővel, hogy ha egy bizonyos utat követ, és egy meghatározott módszert használ, majd ő megoldja, felfejleszti és meghaladja, hovatovább megváltja önmagát. Mindez az önismereti utakon, a „belső szobába vonulással”, a figyelem napi állhatatos gyakorlásával és eszmei motivációkkal egy darabig akár működőképesnek is tűnhet, egy ponton túl azonban biztosan nem. Olyan, mintha a túlnanihoz vezető hagyományos kapaszkodókon a ma embere már nem találna fogást. Mintha a többség számára kiüresedtek volna azok a rituálék, melyek az istenkapcsolat napi megtapasztalását életvalósággá tehetnék. 

A hallgatóság ma már igen kritikus, két sor után vagy elillan, vagy kritizálni kezd. Csak azt tiszteli, ami benne tiszteletet ébreszt, nem ismer és nem ismer el semmiféle tekintélyt. Az ő tiszteletét ki kell vívni. Lehet vitatkozni azon, hogy vajon azért-e, mert ő valaki(nek hiszi magát), vagy azért-e, mert úgy tűnik, általánosságban – globálisan – ma már a senkik tömegesen váltak megmondóemberekké. 

A hiteles embert a legtöbben észreveszik, felismerik. Neki nincs szüksége önigazolásra. Puszta megjelenésével, kisugárzásával áraszt valami olyasmit, amire mindannyian felfigyelünk. Ő rendben van, egyben van, vele, mellette jó, mintha a világ rendje is helyreállna néhány pillanatra, a közelében mintha a jobbik részünk nyerne teret. Az is meglepő, hogy ezek az emberek azok, akik nem elsősorban beszélnek, hanem csinálják is a dolgukat. A tettek emberei. 

A tettek emberei sohasem megosztók. A tettek embereit mindenki elismeri. Valójában kevés embernek ellenszenves Jézus. Vagy Teréz anya, Gandhi, Martin Luther King. Ellenszenvesek lehetnek azonban a köréjük épített, túlságosan is emberi kreálmányok, képzetek. A „csináld magad” és a „valósítsd meg önmagad” korszakában érthető módon a legbeszédesebb és a leginkább példaadó az, amit valaki tesz. A 21. század a doereké. Jézus is „doer” volt. Tanított, de nem „papolt”, példázataival elsősorban az emberek szívéhez és nem az értelméhez szólt, példájával lépésre, megfordulásra, cselekvésre ösztönzött. Nem Isten felemelt mutatóujja volt, ahogy egyes ószövetségi próféták, hanem Isten gyermekeként „paradicsomi” nyelven szólt. 

Ez a nyelv mindig korszerű, mert személyesség, érthetőség, átélhetőség jellemzi. Ugyanakkor a jézusi üzenet már mindenki számára elérhető, minden pontjára rá lehet guglizni, sokszor úgy tűnik, nem „infóértékű”. Érdekes módon ma annak van infóértéke, ami régen triviális volt a magától értetődő hagyománykövetésből következően. Hogy hogyan is kellene jól élni, hogyan is kellene „uralni”, beosztani, megélni a számunkra adatott időt, hogyan is kellene viszonyulni szűkebb és tágabb környezetünkhöz, hogyan is kellene helyet találni a lelkiségnek a hétköznapjainkban, hogyan is kellene szert tenni a megkülönböztetés bölcs képességére és felelős döntéseket hozni nap mint nap magunkért, egymásért vagy akár a bolygónkért. 

A közhelyesen szólva „önmegvalósítás kora” tehát, úgy tűnik, a fiatal felnőttek korosztályát tekintve a kritikusság és bizalmatlanság mellett egyfajta megkésettséggel, önállótlansággal is együtt jár. Az egyik legérdekesebb jelenség ezzel a korosztállyal kapcsolatban az, amit az Együtt a hit útján című gyülekezetpedagógiai kézikönyv (szerk. Siba Balázs, Szabóné László Lilla, Pángyánszky Ágnes. Kálvin Kiadó, Budapest, 2019) úgynevezett „kapunyitási pániknak” nevez. Ennek egyik jellemzője a döntések, a lépések, a cselekvés, az önállósodás elhalasztása. „2014-ben a 18–34 éves korosztály kétharmada a szüleivel élt Magyarországon” – szembesít a könyv a megdöbbentő adattal. 

Úgy tűnik tehát, hogy a spirituális túlkínálat és ingergazdagság nem kedvez a saját út megtalálásának, a befelé fordulásnak, az elköteleződésnek, az életre szóló döntések meghozatalának. A kitolódott életszakaszok és alternatív életformák térnyerése miatt a célcsoportok újrafogalmazására, új keretek kialakítására volna szükség a gyülekezeti alkalmak tekintetében is – amennyiben igény van a korszerűségre, a releváns, aktuális válaszok keresésére, a mai fiatal felnőtt korosztály kérdéseinek, problémáinak valódi, értő-érző, befogadó megismerésére. 

Ha az egyházak képesek lennének „ujjaikat a kor ütőerére téve” megérteni ezeket a lelki küzdelmeket, igényeket, és képesek lennének releváns módon reagálni rájuk, azaz némi – az evangélikus gyökerű Hamvas Béla kifejezését használva – „pszichológiai kultúrát” elsajátítva hívogatni a fiatalokat, nagy eséllyel tölthetnének be messzemenőkig hiánypótló szerepet, és adhatnának valós kapaszkodókat nekik, rátalálva „az utánpótlásra”. 

Puritán protestáns örökségünk ellenére sem kellene tehát lemondanunk a „katarzisról”, a valódi találkozás, a megszólítottság igényéről – sem a hétköznapokon, sem az ünnepnapokon. Nem kellene lemondani az érzelmekkel való foglalkozásról, a lelkigyakorlatokról, az elcsendesülésről, és nem kellene lemondani a hangos mulatságról, az élet színeinek közösségi megtapasztalásáról, a benső lelki igények artikulálásáról. És ha valóban „lelkizősebbre” vennénk az elvileg a lélek megmentéséért folytatott küzdelmet, ha nem direkt módon várnánk a hatást és eredményt, lehetséges, hogy nagyobb hatásfokkal indulnának el elsőre talán láthatatlan, de gyógyító folyamatok. Sebezhetőségünk ilyetén fölvállalásával könnyebben és hatékonyabban léphetnénk ki arra a bizonyos „spirituális piacra”. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr815260186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.