Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

„Kikérem magamnak, nem vagyok bűnös!”

A Szólj be a papnak! rendezvényén jártunk

2019. október 21. - KötőSzó

Sokat emlegetjük a keresztény burkot, azonban merünk-e kilépni belőle? Merünk találkozni meredek kérdésekkel, azoknak a problémáival, egyházképével, akik nem szocializálódtak gyermekkoruktól fogva keresztény intézményekben? A Szólj be a papnak! rendezvénysorozat ezekkel a témákkal szembesíti az átlag hívőket és egyházi személyiségeket, valamint lehetőséget biztosít kérdéseik feltevésére azoknak, akik egyébként nem lépnék át a templomok küszöbét. Élménybeszámolónkat olvashatják.

Szerző: Harmati Dóra, Képek: Szabó Zsombor

72782324_1682866998517363_5044902864015589376_o.jpg

A Szólj be a papnak! csapata mindig nyitott az újításokra és a rendhagyó eseményekre. Legyen az akár egy egész villamos vagy óriáskerék kibérlése: csak a képzelet és az anyagiak szabhatnak határt. Így történt, hogy a papok helyett október 17-én Debrecenben három püspöknek szólhattak be az érdeklődők. Beer Miklós római katolikus, Bölcskei Gusztáv református és Gáncs Péter evangélikus nyugalmazott püspökök várták a meredeknél meredekebb kérdéseket.

A rendezvénynek helyet adó Bakelit Music Café zsúfolásig megtelt érdeklődő fiatalokkal, idősekkel, lázadó kamaszokkal, egyházhoz közel és távol álló résztvevőkkel. Az est témája már önmagában provokatív volt: az egyház hasznát, szerepét szerették volna körbejárni a szervezők. Mint az várható volt, a politika témaköre került először sorra, de érdekes módon szépen lassan kúsztak be a közéleti kérdések közé a személyes élmények és az egyházzal kapcsolatos sérelmek. Egy bántó vagy félreértett mondat, a hitoktatás értelmének feszegetése – egy csokorra való olyan téma merült fel, melyek mögött érezni lehetett az akár évek óta húzódó tanácstalanságot. És lehet-e találni tökéletesebb alkalmat és személyeket, hogy haragunkat vagy bánatunkat kiadhassuk magunkból? Hiszen a három püspök három felekezet képviselőjeként, egykori döntéshozójaként egybehangzó válaszaival szinte magát a kereszténységet képviselte ezen az estén. A fontos témákban megingathatatlanul, mégis irgalmasan tudtak válaszolni mindenkinek.

A beszélgetés csúcspontja talán az volt, amikor az egyik kérdező felháborodottan elmesélte, hogy egy keresztény koncerten a felszólaló prédikátor azt mondta: bűnösök vagytok. „Kikérem magamnak, én nem vagyok bűnös. Azt majd eldöntöm én magam” – mondta indulatosan. A terem megtelt mormogással, a keresztény emberek döbbent pillantásokat vetettek egymás felé.

Nem csoda a közönség zavarodottsága, hiszen nem „illik” ilyesmit kimondani egyházi körökben, hiszen aki a tanítást ismeri, az tudja magáról, hogy bűnös. Az eszével talán tudja, de a szíve nem ugyanazt mondja-e, mint a felháborodott felszólaló? Zavartan pislogtam én is a püspökök felé, és miközben a válaszra vártam, hálát adtam ezért a kérdésért. Egy őszinte emberi megnyilvánulás szakadt ki a felszólalóból, kimondva valami olyasmit, amit templomba járó emberként csak a lelkünk mélyén szoktunk dédelgetni, és különböző formákban suhan át a gondolatainkon. Bűnösségünk tagadása ott van a gőgben, a másik hibáztatásában, a lenézésben, a megvetésben, a szerepekben és álarcokban, melyeket magunkra veszünk a gyülekezetben. Nem mondjuk ki, hogy mi nem vagyunk bűnösök, csak egy kicsit jobbak vagyunk mindenki másnál. Veszélyes önámítás ez.

Ahogyan Gáncs Péter fogalmazott: „Azt mondani, hogy én nem vagyok bűnös, az én életem önmagában a helyén van és tökéletes, én úgy születtem, hogy senkire és semmire nincsen szükségem – az önámítás. Jézus beszélt róla, hogy a betegeknek van szükségük orvosra, aki egészséges, azon ő sem tud segíteni.”

Majd a bűn fogalmának magyarázatára utalva így folytatta: „Tehát én azt hiszem, hogy ha a bűnt nem úgy értem, hogy én mi rosszat tettem, és most mit kéne meggyónnom, hanem úgy értem, hogy az én életem Isten nélkül célt tévesztett, akkor azt kell mondjam, hogy bűnös vagyok. De már a keresztségem pillanatában az Isten engem elfogadott, és adott egy esélyt arra, hogy az életem célba érjen majd, és azt érezzem, hogy a helyemen vagyok.”

73018939_1682867245184005_8579981868579946496_o.jpg

Ha kilépünk a burokból, tisztában kell lennünk vele, hogy azok a kifejezések nem működnek, melyek egyébként a templom falain belül igen. Különleges élmény volt megtapasztalni, ahogyan a három püspök törekedett érthetővé tenni például a bűn fogalmát a vegyes hátterű hallgatóság számára. A három felekezet képviselői – egy cél érdekében – közös ismeretből származó, egységes válaszokat adott. Az emberek pedig kérdeztek az egyház és a politika viszonyától kezdve a tanítás lazulásán át az egyházi iskolák témaköréig bezárólag. Mert tele vagyunk bizonytalansággal, kételyekkel, melyek már régóta feszítenek belülről.

Lehet-e a Szólj be a püspöknek! tanulsága az egyházak számára az, hogy hogyan tudjuk elérhetővé tenni magunkat a kérdések számára? Hogy az érdeklődőknek ne csak egy rendezvényen legyen bátorságuk nyitni a kereszténység felé, hanem gond nélkül besétálhassanak a templomokba, ahol válaszokra találhatnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr3815244700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.