Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Felkavarva

2019. augusztus 16. - KötőSzó

„Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet” (Jn 5,4)

Te is tele vagy stresszel? Hát persze, mert ilyen a világunk. Szinte nincs olyan nap, hogy valami ne történjen. Valami, ami felkavar. Beszól a főnök, megint túlórázni kell, és ha megfeszülünk, se tudjuk úgy végezni a munkánkat, hogy minden jó legyen. Az ember ilyenkor persze azon vezeti le legkönnyebben a feszültséget, aki kéznél van. Aki közel van. Térben, időben és lélekben is. Talán pont az, aki a legjobban szeret. Akit a legjobban szeretek. A párom, a szerelmem, az anyám, az apám vagy éppen a gyerekem. Ők kapják a dühömet, az indulatomat, a fájdalmamat, a keserűségemet.

Szerző: Miklya Luzsányi Mónika

anastasia-taioglou-ctivhyitbfw-unsplash.jpg

Feszültek vagyunk a mindennapi megélhetés miatt is. Mert soha nem elég a pénz. Jönnek a számlák, a kiadások, a törlesztőrészletek. És most még jó is, mert van munkám. Nekem is, a páromnak is. De mi lesz, ha nem lesz? Mert ugye, semmi sem biztos ebben a mai világban. Ma még kellesz, holnap már nem. Gyorsan lecserélhető az ember. Én is, te is, bárki. És ha nincs munka, nincs pénz. Mi lesz akkor? Elképzelni sem tudom. Tehát hajtok, gürizek, mindent megteszek, hogy megtarthassam a munkámat.

Feszültek vagyunk az élet dolgai miatt is. Háborúk, éhínség, klímaváltozás, terrorizmus mindenfelé a világban. Nap mint nap látjuk a lebombázott településeket. Az éhező gyerekeket. Akik mifelénk is vannak, csak itthon nehezebben vesszük őket észre. Naponta felkavarodik a lelkünk, és van is miért nyugtalannak lennünk.

De van, amikor az Úr angyala kavarja fel életünk állóvizét. Mert a Bethesda tava angyal nélkül, aki a néphit szerint a víz felkavarodását okozta, nem lett volna más, mint egy egyszerű állóvíz, mondhatni lábvíz, a jeruzsálemi templom közelében. Ám ez nem olyan tó volt, mint a többi: gyógyító erővel bírt. És emberünknek a gyógyuláshoz kellett egy külső és egy belső aktivitás. Először is meg kellett jelennie az angyalnak, és fel kellett kavarnia az állóvizet. Vagyis meg kellett jelennie a „térben” egy felsőbb, isteni erőnek. Isten az, aki küldi az angyalt, aki felkavaró dolgokat tesz körülöttünk, akinek ereje, hatalma belehatol az életünkbe, mert meg akar minket gyógyítani. De szükség van saját aktivitásra is. Nem mindegy, hogy csak a felkavart vizet látjuk, hogy megint baj van, minden összezavarodott, vagy meglátjuk az angyalt is, akit Isten küldött. Aki azért kavarta fel az állóvizet, hogy felszínre jöjjenek az addig mélyben rejtett, mocskos dolgok. Hogy aztán letisztulva gyógyító víz buzogjon fel. De hogy ez megtörténjen, meg kell látnunk az angyalt. Az Úr angyalát, aki a vizet felkavarta.

És szükségünk van a másik emberre is. Ez a beteg harmincnyolc évig feküdt bénán a víz mellett, várva a pillanatot, hogy meggyógyulhasson. A végére talán megszámolni sem tudta, hányszor látta felbugyogni a tó vizét, hányszor látta a meggyógyultak örömét. Vajon mit érezhetett? Biztosan együtt örült velük, hiszen sorstársak voltak éveken vagy évtizedeken keresztül. De a fájdalom és valószínűleg az irigység is belenyilallt a szívébe. Ott feszült benne a kérdés: „Miért nem én?” És jött a válasz: „Mert egyedül vagyok, és nincs, aki segítsen.”

Nem jó tehát az embernek egyedül. Az egyszerű hétköznapokon sem, de amikor kavarognak bennünk és körülöttünk a dolgok, még fontosabb, hogy legyen mellettünk valaki, aki segít.

 

Az írás eredetileg megjelent Miklya Luzsányi Mónika: Egyedül nem jó… Hogyan építhetjük a párkapcsolatunkat? című áhítatoskönyvében, a Parakletos Könyvesház gondozásában.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr6515012062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.