Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Ellenség kerestetik

2019. június 19. - HarmatiDóra

Nem akkor teszünk jót egy ügynek, ha azt keressük, hogy ki tesz neki keresztbe, hanem ha azt, hogy mi mit tudunk tenni.

Szerző: Harmati Dóra

nine-kopfer-284781-unsplash.jpg

Az információ szabad áramlásából és a technikai fejlődésből egyenesen következik az, hogy kicsit túltelítődünk. Szinte az összes létező platformon megy az adok-kapok, mindenfelé rengeteg tanács jelenik meg azzal kapcsolatban, hogy hogyan élhetjük jobban az életünket. Mindenkinek van véleménye mindenről, és úgy tűnik, mindent sokkal jobban tudnak nálunk.

Ebben a hatalmas párbeszédben kialakulnak ellenpólusok, táborok, és ha nem vigyázunk, azon kapjuk magunkat, hogy mi is mutogatunk, keressük az ellenséget mindenben és mindenkiben, ahelyett, hogy felismernénk saját felelősségünket. Az ellenségkeresés félelemből fakad, ami gátol és bénít, ugyanakkor eltereli a figyelmünket a lényegről. Ha már nem a célra koncentrálunk, tehát arra, hogy mi hogyan tudnánk fejlődést hozni, és hogyan tudnánk előrébb lendülni, akkor az „ellenség” már el is érte a célját.

Sokszor tapasztalom keresztyének között, hogy meglepődünk, ha valaki érdeklődve és nyitottan áll hozzá a hitünkhöz. Meglepődünk, ha az emberek őszinte kérdéseket tesznek fel, ha tudni szeretnének egy kicsit többet a vallásunkról.

Túl sok a negatív tapasztalat, vagy nem hiszünk az üzenet erejében? Ha egy ilyen beszélgetésbe félelemmel merészkedünk bele, mert várjuk a gonosz megjegyzéseket, akkor hogyan fogjuk hitelesen képviselni a hitünket? A bizalmatlankodás mennyire lehet szimpatikus a másik embernek?

„Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál.” (Péld 29,25) 

Lehet, hogy voltak már negatív tapasztalataink, és ezért inkább bezárkózunk, a biztonságot választjuk a konfliktusok helyett. Az is lehet, hogy személyesen nem éltünk még át hasonlót, de a kommenteket olvasgatva az a benyomásunk támadhat, mintha a környezetünkben mindenki utálná a keresztényeket. Akárhogyan is legyen, nekünk mindig a növekedésre kell koncentrálnunk, az örömhír terjesztésére és képviselésére. Ne hagyjuk, hogy a félelmeink, az előítéleteink miatt levegyük a tekintetünket a Lényegről!

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr3114902014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.