Megrázó hír kavarta fel a nagyvilágot. A párizsi Notre-Dame-székesegyház április 15-én este 7 óra körül lángokba borult, és órákon keresztül égett. Harmati Béla Lászlónak, az Evangélikus Országos Múzeum igazgatójának gondolatait osztjuk meg a szörnyű katasztrófával kapcsolatban.
Szerző: Harmati Béla László
Döbbenettel néztem a tegnapi híradásokat, ahogy a lángoló párizsi Notre-Dame képeit vetítették. A nyugati kereszténység egyik szimbóluma, a gótika egyik legimpozánsabb emléke szinte percek alatt leégett. Öthajós hosszháza, égbeszökő, karcsú oszlopai, csúcsíves árkádjai, sisak nélkül, befejezetlenül marad két tornya, áttekinthető tagolása vonzza a tekintetet, és áhítatot kelt. Faragott kőcsipkéi, három gazdagon díszített kapuja és ólomüveg rózsaablaka mindenkit ámulattal töltött el egykor és ma is – mindeddig. A Maurice de Sully püspök által megálmodott katedrális nemcsak turistalátványosság, hanem vallási központ Párizs szívében. Története, viszontagságos sorsa összeforrott a franciák és tágabb értelemben a nyugati kereszténység életével.
Nem bírom megállni, hogy párhuzamot ne vonjak a mostani pusztulás és a nyugat-európai kereszténység mai sorsa között. Az üszkös falak, a leégett belső engem kiüresedő kereszténységünkre emlékeztet. Valóban a falak maradtak már csak? Kiégett a belsőnk?
Húsvétra, a kereszténység legnagyobb ünnepére készülünk. A húsvét csodája ad erőt a keresztényeknek: hogy van, aki felvette a bűneinket, van, akihez fordulhatunk! Hiszem, hogy a füstölgő romok alatt megvannak még az értékek, és ahogy a történelemben már sokszor, most is van lehetőség az újjáépítésre, a megújulásra!
Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!
Kép: ABC15
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.