Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Az egyházak szerepe a megosztott Európában

2019. április 15. - KötőSzó

A világ egyik vezető tudományos folyóirata, a Nature 2014-ben publikálta összehasonlítását arról, hogy a legfontosabb európai tudományos pályázati rendszer (ERC) eredményeinek tanúsága szerint a tudományos életben fennmaradni látszik a vasfüggöny: a volt szovjet érdekszféra országainak tudósai drasztikusan kevesebbet nyertek nyugati kollégáiknál.

Szerző: Fábri György

57019479_2237618759837288_2078295607511875584_n.jpg

Ez a „tudományos határ” Európa jaltai felosztásával esik egybe, mely viszont egy még távlatosabb európai megosztottságot idéz: – amint azt Szűcs Jenő (Bibó István nyomán) azonosította – a Kr. u. 800 körüli Karoling-birodalom, az Europa Occidentalis keleti szélét. A nyugati kereszténység egyházi és politikai területe a nagy egyházi szakadás, a skizma után ugyan kitolta Európa régióját és fogalmát az Al-Duna–Keleti-Kárpátok–Baltikum sávjáig, de a 16. század gazdasági-politikai-egyházi változásai visszahúzták a Lajta–Elba-térséghez. Ma pedig lényegében ugyanezen a Nagy Károly-i vonalon szoktuk azonosítani Európa megosztottságát a divatos közéleti témákban (demokráciafelfogás, migrációs vita, magországok/periféria stb.).

A történelmi rálátás jelzi, hogy ezeknek a megosztottságoknak milyen mély meghatározottságai vannak – de azt is, hogy mindebben a kereszténység pozíciója, formálódása, belső törései lényeges tényezők voltak és maradtak.

1. Megosztottság – éppen a keresztény(i)ségben?

Az egyháztagok szintjén mindinkább meghaladott („keresztényietlen”) felekezeti széttagoltságunkban is együtt nézünk szembe a regionálisan különböző mértékű szekularizációval. A vallást kétszer annyian tekintik fontos értéknek az újonnan csatlakozott országokban (9%), mint a régebbi EU-tagállamokban (4%). Azonban a lényeg, hogy igen kis számokat méregethetünk csak össze! A vallásosságnak mint nemzeti identitásképző tényezőnek a szerepe is jelentősen különbözik, hiszen ezt a Lajtától keletre található országokban gondolják 50% feletti arányban így (Portugália és Olaszország a kivétel), míg a 19, ennél kisebb fontosságot tulajdonító országnak csak egyharmada keleti.

Mindez az USA-val összevetve még szemléletesebb. Míg ott a teljes népességnek több, mint a fele nagyon fontosnak tartja az életében a vallást, legalább havonta jár templomba, naponta imádkozik, és közel kétharmada teljes bizonyossággal hisz Istenben, addig Európában a keresztény népességnek csak az egytizede vallásos és napi imádkozó, egyötöde templomba járó, és a hatoda hisz Istenben.

amerika_vs_europa.png

(Magyarország a keleti régióhoz képest inkább elvallástalanodottnak tekinthető, de a nyugati országokkal összevetve itt még erősebb az egyházakhoz való kötődés. A vallás társadalmi megítélése vegyes: a szülők mintegy fele választja a hit- és erkölcstanoktatást az állami iskolákban a gyermekei számára, s a Biblia ismeretét is ilyen arányban tartják fontosnak. Az egyházak iránti társadalmi bizalom közepes, a lelkészek presztízse viszont tíz év alatt sokat romlott itthon.)

Az európai jövőkép sem biztató: a modellszámítások alapján itt csökken legerőteljesebben a keresztények száma és egyben aránya is. Utóbbiban nem a muszlim bevándorlás, hanem a népmozgalmi tendenciák jelennek meg: egyedül a mi kontinensünkön halt meg több keresztény, mint ahány született (2010–2015 között 5,6 millió fő a veszteség e téren). És azt is látjuk, hogy a fiatalok között néhány fontos állam (pl. Lengyelország, Írország) kivételétől eltekintve egyre csökken itt is a vallásgyakorlásban részt vevők száma. Így a kereszténység globális szinten ma még meglévő többségét az iszlám – a jelen tendencia szerint – 2060-ra kiegyenlíti.

halalozas.png

2. A valódi töréspontok elfedése

Az adatsorok mélyebb elemzése ugyanakkor azt mutatja, hogy az alapvető értékkülönbségek magyarázata nem a vallásosság mikéntjében rejlik. Már az „európaisághoz” való kapcsolódás tekintetében mérsékeltebb az európai önmeghatározás a nyugdíjasok, munkanélküliek, alacsonyabb iskolázottságúak és a fizikai munkások között a tanulók, egyetemisták, menedzserek, diplomások és vállalkozók csoportjához képest, akiknek körében éppen fordított ez az arány.

foglalkozas.PNG

Vagyis a valódi európai megosztottság legalább annyira jelent társadalmi széttöredezettséget, mint az egyes régiók, kultúrák, tömbök közti különbséget.

Ezt azonban a társadalmi-politikai (és egyházi…) elitek „jótékonyan” elfedik a kényelmesebb „identitásvitákat” a közbeszéd uralkodó témáivá téve. S itt már markáns regionális különbségeket lehet kimutatni, amelyek átszűrődnek az egyházak közti viszonyokba is. Például egy zsidó vagy muszlim rokonságba kerülésének az elfogadásában/elutasításában az európaiak háromosztatúságát láthatjuk: az északi országok és az Ibériai-félsziget háromnegyedes vagy azt jóval meghaladó, az angolszász-német csoport felénél nagyobb elfogadó véleményével áll szemben a keleti országok és az olaszok-görögök többségében elutasító viszonyulása (mindez átszüremlik a migrációs vitába is). A homoszexualitás kapcsán is látványosan eltérő álláspontokat találunk a keleti és nyugati régiók (és egyházak) között.

A különbözőségeket azonban csak látszólagosan okozza a vallásosság. Az alacsonyabb iskolázottság, illetve rosszabb társadalmi-gazdasági helyzet mindenütt erősebb magyarázó tényező. Másképpen szólva: a keresztények elutasítóbb álláspontja inkább annak tudható be, hogy ezeknek a társadalmi csoportoknak a jelenléte nagyobb arányú az egyházakban.

Tehát a politika által túlhajtottan felhasznált, a kulturális azonosságokat középpontba helyező identitástémákban is valójában az egyes országokon belüli szociális különbségekkel, valamint a történelmi és társadalomszerveződési eltérésekkel kell szembenézniük az egyházaknak.

 3. Egyházi esélyek a megosztottságokkal szemben

  • Megkerülhetetlen kihívásunk, hogy felszabadítsuk egyházainkat a jaltai rendszerben a nyugati kereszténység Lajtán inneni országaira erőszakolt keleties társadalomszervezet következményeitől. Dolgunk ezért teológiai alapozással újragondolni társadalmi szerepünket, ahogyan ezt a Magyarországi Evangélikus Egyház például a gazdasági önállósodás programjával teszi.

  • A világi értékvitákban a mainál gazdagabb tudásunk, értelmezhetőbb krisztusi értékrendünk kellene legyen. Ezek hiányában a Lajtán túli egyházak túlmozgásossága és a Lajtán inneniek görcsös „védekezése” helyett célszerűbb a Tractatus (Logikai-filozófiai értekezés. Ford.: Neumer Katalin. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 2004.) Wittgensteinjére hallgatni: „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.” Mértéktartásunk minden irányban mérséklő lehet.

  • Ki kell nyílnunk az Európát valóban, de országokon belül megosztó szociális kérdésre. Ferenc pápa keresztényi radikalizmusa éppen abban áll, hogy felmondja a hallgatólagos vagy csak szólamokkal, eseti diakóniával kiegészített alkut a szegénységet és elnyomorodást természetesnek tekintő gazdasági főárammal. Vajon van-e merszünk ma ilyen társadalmi odafordulásokhoz?

  • Az egyház tekintélyre (autoritásra) épül – mégpedig Krisztuséra –, és önmaga is tekintélyként töltheti be misszióját. Ezért elemi dolga a kritikai úton újragondolt autoritások visszaépítése, szemben a nihilista, populista Zeitgeisttal, újrafogalmazva szövetségét a modernitás és humanizmus másik nyugati tekintélyével, a tudománnyal.

  • Végezetül: szemben a mai politikai kommunikációnak – a náci jogtudós, Carl Schmitt iránymutatásait követve – ellenségképekre épülő logikájával meg kell teremtenünk a saját kommunikációs terünket, meg kell újítani a nyelvünket. Ebben a korszerű médiahasználattal egyenlően fontos a prédikációs megújulás és a valódi közösségeink éltetése, médiamegjelenésünk teológiai tartalommal megtöltése.

Összegezve: a lutheránus egyházaknak nem szabad hagyniuk, hogy a politikai kommunikáció elrejtse előlük Európa Krisztus szabadságot adó igazsága és a szociális kiszolgáltatottság/intellektuális tévutak rabsága között húzódó valódi megosztottságát. Ez mély történelmi meghatározottságokkal és bűnökkel terhelve telepszik rá életünkre. Krisztust követő egységünk éppen abban valósulhat meg, ha felismerjük az evangélium hirdetésének mai igényét és módját vele szemben.

 

A hivatkozott adatsorok forrásai: Pew Research, Eurobarometer, European Social Survey és saját kutatások.

Cikkünk az Evangélikus Hittudományi Egyetemen 2019. március 29-én zajlott svéd–magyar szemináriumon tartott előadás rövidített változata.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr514748605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.