Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Te meddig mennél el valakiért, akit szeretsz?
A felkelő nap háza

Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd a testvéreidet! Ő így válaszolt: Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, akár a halálba is! Jézus azonban ezt felelte: Mondom neked, Péter: nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem.” (Lk 22, 31–34)

Szerző: dr. Gáncs Tamás

samuel-zeller-358865-unsplash.jpg

 

Vannak élethelyzetek, amikor úgy érezzük, semmi sem drága, ha arról van szó, aki igazán fontos. Ilyenkor nem számít a ráció, nem számít a tér és az idő, nem számít a pénz, és nem számít az ég egy adta világon semmi. Csak az a bizonyos másik. És az érzés, hogy érte bizony mindent megtennék. Ha kell, feladnék mindent, amit fontosnak gondoltam, ha kell, eldobnék mindent, és mennék, amerre menni kell. 

Vannak élethelyzetek, családi tragédiák, szerelmi drámák, természeti katasztrófák, gyógyíthatatlan betegség vagy éppen egy kilátástalan krízis, amikor minden gondolkodás nélkül, tiszta szívből ki tudjuk mondani: most semmi nem számít, most mindent odaadnék érte. 

Hogy megmeneküljön, hogy meggyógyuljon, hogy helyreálljon a harmónia, hogy boldog legyen, hogy érezze akkor is, mégis, csak azért is: mellette vagyok, vele vagyok. Ilyenkor az ember teljes nyugodtsággal ki tudja mondani: érted bármit megtennék: ha kell, feladnám az eddigi életem, ha kell, megváltoznék, ha kell, mindenemet eladnám, ha kell, még meg is halnék érted… Igen, lehet olyan pont az életben, amikor valaki szó szerint mindenét odaadja azért, akit szeret. Egy szülő a gyermekéért, egy gyermek a szülőjéért, egy barát a barátjáért, egy szerelmes a szerelméért, egy hős katona a hazájáért, egy elkötelezett hívő a hitéért. Egyvalaki mindenkiért, hogy mindenki megmeneküljön.

De kérdem én: te meddig mennél el valakiért, akit szeretsz?

Péter, az első számú tanítvány számára nem volt kérdés, hogy nincs határ, ha arról van szó, meddig menne el barátjáért, Mesteréért, Jézusért. Büszkén és megalkuvást nem tűrő módon jelenti ki: ha kell én még meg is halnék érted, Jézus! „Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, akár a halálba is!” Magabiztos megszólalás, hőshöz méltó szóesemény, olyan mondat, mely egyértelműsíti, hogy neki semmi sem drága, ha szeretett Uráról van szó.    

A Jézus-filmek ezt a jelenetet mindig drámaian ábrázolják. Ráközelítenek Péter arcára, hogy látszódhasson az elszántság, majd ráközelítenek Jézus arcára, hogy érezze minden kedves filmnéző: Jézus bizony kételkedik Péter büszke kiállását hallva. Mert Jézus pontosan ismeri az embert. És pontosan tudja, hogy hősnek nem születik senki, és az igazi hősök nem a mondataikkal, hanem a tetteikkel hősök. És Jézus pontosan ismeri Pétert és a többi tanítványt, hiszen együtt vándorolnak, együtt élnek, hiszen ők a barátai.

Világos előtte, hogy az a fajta tartás, mely ahhoz szükséges, hogy valaki mindenről, a (!) mindenről, az egyetlen életéről lemondjon érte, az nincs meg se Péterben, se a többiekben. Nincs meg. Még nincs meg. Még nem értik őt. Még nem. Magabiztosak, de nem „istenbiztosak”. Önbizalommal teli a szívük, de hiányzik belőlük a képesség, hogy egzisztenciálisan száz százalékkal őrá bízzák magukat, és ráálljanak a hit kockázatos útjára, ahol a lét a tét, ahol nincsenek tabuk, ahol megvan az ember szabadsága, hogy feladjon mindent őérte. 

Nem szóban, hanem tettben. Nem hangosan, hanem halkan. Nem érdekből, hanem szeretetből. Nem racionalitásból, még csak nem is emocionális túltengés miatt, hanem hitből, bizalomból…

Budapesten nem hallatszik a kakasszó. Mielőtt bárki megijedne, nem szeretnék állatfarmot nyitni a templomkertben a főváros kellős közepén, bár őszintén megmondom, hogy hiányzik a kakasszó, melyhez hozzászoktam gyermekkoromban Nagytarcsán. Nem szeretnék patetikus nosztalgiázásba kezdeni, de volt abban valami szép, ahogyan hajnalban az ember hallotta félálomban, hogy kukorékol a kakas, jelezve hogy ideje felkelni, hogy indul a nap. Hogy itt egy újabb lehetőség, egy újabb ajándéknap a boldogságra, hogy szép dolog az alvás és az álmok, de fel kell ébredni, és szembesülni kell a realitással, a valósággal, magával az élettel.       

És éppen ez történt az első számú tanítvánnyal, Petrus Primusszal is. Megszólalt a kakas, és ő szembesült azzal, hogy ki ő, és mit is tett. Vagy hogy mi is az, amit nem tett meg. Amit ígért. Amiben biztos volt. Amiért kiállt, akiért kiállt, éppen őt árulta el, tagadta meg, és úgy tett, mintha nem ismerné őt. Akit szeretett. Akit követett. Aki miatt feladta korábbi életét. Akiért kész lett volna meghalni. Legalábbis szóban. És aki érte és miatta és a barátaiért néhány órával később nem szóban, de a valóságban kész volt meghalni.

„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13)

Sosem késő az a bizonyos megtérés, Istenhez térés, melyről Jézus beszél. Sosem késő felismerni, hogy Jézust követni a mindent (!) jelenti az életünkben. Sőt magát az életünket jelenti. Vele kapcsolatban nincsenek kompromisszumok, félmegoldások vagy félig odaszánt életek. Jézus elvárása a minden. Minden, ami te vagy, minden, aki te vagy. Úgy, ahogy vagy. Úgy, ahogyan most vagy. 

És ki kell, hogy ábrándítsak mindenkit, aki abban gondolkodik, hogy Jézus-követőnek, kereszténynek lenni az egy, azaz egy aspektusa az életnek. Ez nem igaz. A hobbikereszténység átverés.

A divatkereszténység, mely most oly hangosan dübörög országszerte és világszerte: illúzió. Olyan, mintha, de mégse. Pontosan olyan, mint egy gépről bejátszott kakashang. Aki nem látott még kakast, lehet, hogy azt hiszi, valódi, de aki tudja, milyen élőben, hogy milyen az igazi, annak számára inkább csak groteszk jelenség és önmaga paródiája. 

Én azt kérném, hogy senki ne hagyja magát becsapni, mert sok mindenben lehet kompromisszumot kötni az életben, de éppen életünk alapjával, életünk legfontosabb döntésével kapcsolatban nem. Péter bukása a kompromisszumkeresés kudarca. Megpróbálta azt, amit mi is oly sokszor, hogy kint is vagyok, meg bent is vagyok. Hogy fontos is meg nem is az Istenhez tartozásom. 

Hogy ha dicsekedni kell vele, és éppen olyan szelek fújnak, akkor büszkén vállalom, hogy keresztény vagyok, hogy őhozzá tartozom, ha meg éppen kényelmetlen nekem, akkor inkább hallgatok, és úgy csinálok, mintha nem is ismerném őt. 

De a kakas hangja és még inkább Jézus szelíd szemei egyértelműen üzenik: nem lehet egyszerre kétfelé beszélni, kétfelé élni, két úrnak szolgálni, vagyis nem lehet kompromisszumot kötni csak azért, hogy ne kelljen feladni semmit, és kényelmesen hátradőlhessünk, hogy megy ez így is. Mert nem megy. Vagyis hát megy, de sehova se vezet…

A felkelő nap háza című Animals-dal volt az egyik első dal, melyet megtanultam gitározni tinédzserkoromban. Néhány akkord, és lányok telefonszámaival volt tele a zsebem. És lássuk be, azért ez elég hatékony módszernek tűnt akkoriban. A felkelő nap háza. Nagyon szép kis dal, a címét kölcsönvenném a mai igehirdetési alapigénk összefüggésében. Merthogy a kakas megszólalása a felkelő napot jelentette már Jézus korában is. Felkelt a nap. Vége a sötétségnek. Vége a szorongásnak, vége a kísértésnek, és vége a bukott angyalok drámájának és az elvesztett hitpárbajnak. 

Szól a kakas. Felkelt a nap. És új hajnal van. És új élet van. És az Úr szelíd szemei vannak. És a mi sírós szemeink vannak. És megbocsátás van. És újrakezdés van. És örömhír van. És evangélium van. És te és én, egyénileg és közösségként is lehetünk a felkelő nap háza(i), a világosság otthona(i), akik mások számára is világossággá válunk, akik őrá mutatunk, csakis őrá, a Felkelő Napra, aki arra a kérdésre, hogy te meddig mennél el valakiért, akit szeretsz, nem hangzatos mondatokkal, hanem az életével, halálával és feltámadásával válaszolt… 

Ő, a szelíd szemű Úr, a Názáreti Jézus, akit Krisztusnak vallunk. Ő, aki barát, ő, aki szeret, és ő, akit szeretsz és követsz. Ő teszi fel itt és most a kérdést neked és nekem: És te meddig mennél el valakiért, akit szeretsz? Ámen.

 

Elhangzott a Kelenföldi Evangélikus Gyülekezetben 2013. október 20-án. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr8614708649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása