Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Itt prédikált Pál!

2019. március 20. - KötőSzó

Milyen gondolatai támadnak egy evangélikus lelkésznek, ha eljuthat a Biblia egy híresebb helyszínére? Izgalom, meghatottság, az események megelevenedése? Wilhelm Busch így írt arról a helyről, ahol Pál apostol híres beszéde hangzott el.

szent-pal-1024x576.jpg

„Csodálatos! Pénzt küldött az egyik kiadó!

Végre megvalósíthatom vágyamat, melyet évtizedek óta táplálok szívemben: Görögországba utazom! Látom magam ismét, amint Frankfurt am Mainban, a Lessing gimnázium tantermében ülök. A tanár úr a klasszikus Hellászról mesél: hogyan közelednek a hajók a kék Földközi-tengeren Athén kikötője, a Pyreus felé. Magam előtt látom a fehér vitorlákat, és hallom a legénység büszke örömrivalgását. Már messziről észrevették a felvillanó lándzsahegyet a harcias Pallasz Athéné istennő óriás szobrán, mely ott áll magasan Athén felett a sziklacsúcson, az Akropoliszon. A tanár beszámol Szókratészről, a filozófusról. Lélekben visszamegyek vele Athén utcáin. Hallom a polgárok üvöltését, amint az Agorán, a piacon ujjongva köszöntik a büszke Periklészt. Fején ott csillog a gazdagon díszített sisak.

Évtizedek teltek el azóta. Öreg ember lettem. A klasszikus Hellász alakjai visszavonultak. Egy másik kép háttérbe szorította őket: Pál apostol képe, aki – mint az Apostolok cselekedetei 17-ből tudjuk – Athénben hatalmas prédikációt tartott. Istentiszteleteimen néhány vasárnap óta Pál megtéréséről beszélek. Ez csak fokozta bennem a vágyat, hogy egyszer lássam Görögországot. Végig kell mennem egyszer Pál nyomdokain Athén városában, mely felett „háborgott… látva, hogy a város bálványokkal van tele”. Végig akarok sétálni egyszer a piacon, amelyen vetekedett „mindennap azokkal, akiket előtalált”, és ahol a sztoikus filozófusok vitatkoztak vele. Igen, aztán felvitték őt a „törvényszék terére”. A görög szövegben Areopágosz áll. Miféle tér volt ez?

Vasárnap délelőtt még Essenben beszéltem egy nagy gyülekezet előtt arról az igéről, melyet a felmagasztalt Krisztus Pálról mond: „…hordozza az én nevemet a pogányok… előtt…” Délután a Swiss Air gépe már Athén repülőterén landolt.

A bejáratnál nevetve integetnek felém: ott áll egyik vejem fiatal feleségével és a legidősebb leányom. Lelkesen, klasszikus görög nyelven üdvözlöm őket: „Charein oi agapetoi!” (Legyetek üdvözölve, szeretteim!) Autójuk a repülőtér előtt várakozik, s miközben valamennyien beszámolnak a nagyszerű utazásról, tekintetem körülfogja a kék tengert, a pálmával szegélyezett utakat, az óriási, modern várost, mely felé tartunk. És ott – igen, ott emelkedik az Akropolisz a márványtemplommal…

Másnap a Theseion lépcsőin állunk. Milyen rendületlenül, büszkén merednek ég felé ennek a templomnak márványoszlopai, melyek már akkor álltak, amikor Betlehemben az Isten Fia megszületett! Innen tekintünk le az Agorára, a piacra. Ez esetleg a régészeknek érdekesség. Mi csak faltöredékeket látunk, melyeket nagy keservesen kiástak.

De aztán tekintetem a tájékoztatóra esik, melyet útikalauzként kaptunk. „Gyerekek! Odaát, annak a hosszú épületnek a faltörmeléke, az volt a sztoikus filozófusok iskolája!”

És most megelevenedik szemem előtt a kép. Látom, amint ezek a filozófusok kilépnek a csarnokból: „Miféle férfi az, aki ott annak a kis csapatnak beszél?” – Érdeklődve figyelnek, egyik a másikra tekint: „Valami teljesen új tanításnak tűnik.” Az egyik máris odalép Pál mellé: „Jöjj velünk. Ezen a lármás piacon nem tudjuk megérteni egymást. Menjünk fel az Areopágoszra.” Ezzel odamutat egy különös sziklára, mely keresztben a piac fölött húzódik… Meredek úton kapaszkodunk felfelé. Különös, sivár képződmény ez a szikla. Benne sötét barlangok, lekoptatott, furcsa kövezet. Eszembe jut, amit az ősi időkben suttogtak a görögök: „Itt laknak az Erinnüszök.” Ők voltak a bosszú istennői, a hajuk csupa tekergő kígyó, s a görögök pogány hite szerint a gyilkost egészen a halottak birodalmáig üldözték.

Miközben a tűző napon félig megsülve másszuk a sziklát, emlékezetemből előkaparom az Erinnüszök dalát – Schiller költeményét.

Tehát itt, az „Engesztelhetetlenek” szikláján prédikálta Pál a bűnbocsánat üzenetét. Valóban igazuk volt a sztoikusoknak: „Valami idegen dolgot beszélsz a mi füleinknek.”

Felérkeztünk. Kis, kerek tér van előttünk. Ha igénytelen az ember, az alacsony kőfalat akár kerek padnak nézheti. Szóval itt volt az „ítélet helye”. Ha a régi Athénban gyilkosság történt, a vértörvényszék itt ülésezett. Hány gonosztevő hallgathatta itt reszketve a feje fölött kimondott, kérlelhetetlen ítéletet! És Pál itt hirdette: „Isten rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságában…” Lélekben látom, amint a filozófusok és néhány kíváncsi ember itt letelepszenek. Nem lehettek sokan, mert igen kicsi a hely. Látom Pált közöttük állni.

Most mi is leülünk. Előveszem zsebemből az Újszövetséget, és felcsendülnek ismét Pál szavai – csaknem kétezer év múlva –, de az én anyanyelvemen.

Micsoda bátorság! Csak így értem meg igazán, ahogy körülnézek: alattunk a piac, fölötte ott trónol az óriási templom. És közvetlenül a fejünk felett a kék ég felé mered a leírhatatlanul szép Akropolisz. Az Akropolisz tulajdonképpen még magasabb folytatása és befejezése az Areopágosz sziklacsúcsának. A görögök leegyengették laposra ezt az óriási sziklahegyet, és több csodálatosan szép márványtemplomot emeltek rajta: a Niké templomot, az Erechtheiont és a lenyűgöző athéni templomot, a Parthenont. Évezredeket éltek át ezek az építmények, bennük a pogányság valami leírhatatlan szépségben nyilvánul meg.

Lábunknál fekszik a város, melyből a kultúra és a tudomány úgy áradt a világba, mint a gyümölcsöztető folyam. Rajtakapom magam, hogy mindez foglyul ejti a gondolataimat és érzésemet. Aztán egyszerre hallom, amint Pál elveszi az egésznek a csillogását: „Isten mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek, mindenütt, hogy megtérjenek… Mindezt az Ő Fiában üzeni nektek.”

Ezen a helyen így csak az beszélhet, aki egy reménytelen barbár – vagy: aki tiszta fényben látja az igazságot.

És egyszerre világos lesz előttem: a szépség itt mindent elborított, de az igazság? – Pedig csak az „igazság” tud szabaddá tenni minket.

Meredek lépcsőkön ereszkedünk le az Areopágosz szikla másik oldalán. Egy bronztábla van ott a sziklába mélyesztve, melyen Pál beszéde olvasható újtestamentumi görög nyelven. Mialatt az egészet még egyszer görögül elolvasom, megáll egy autóbusz, és lármás, fényképező turisták csoportja tódul ki belőle.

Vajon sejtik-e, milyen üzenet áradt szét innen a világba?"

Pál beszéde így olvasható az Apostolok cselekedeteiben:

Pál ekkor kiállt az Areopágosz közepére, és így szólt: Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket, mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek. Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből, hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. Az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon az egész föld színén, meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs messzire egyikünktől sem, mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: „Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.”
Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség. A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg. Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.
Amikor a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások pedig azt mondták: Majd meghallgatunk erről máskor is. Pál ezután eltávozott közülük. Néhány férfi azonban csatlakozott hozzá, és hívővé lett: közöttük az areopágita Dionísziosz is, egy Damarisz nevű asszony és velük együtt mások. (ApCsel 17,22–34)

 Az írás megjelent Wilhem Busch: Variációk egy témára című kötetében.

Kép: 24.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr2514705254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.