Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Milyen az evangélikus böjt?

2019. március 06. - KötőSzó

Sokszor érzem evangélikus körökben, hogy a böjt szóról egyből valami távoli, elvont üzenet jut eszünkbe, melyet főleg a katolikus egyházhoz – vagy szabadkeresztyén, esetleg karizmatikus irányzatokhoz – tudunk kötni, nekünk pedig fogalmunk sincs, hogy egy „jó lutheránusnak” mi a dolga ebben a negyven napban.

Szerző: Riczinger Péter
Fotó: unsplash.com

53355805_309487453096710_2769912739487809536_n.jpg

Bevallom, fiatalkorom óta foglalkoztat a böjt kérdése. Az Ószövetségben egy viszonylag hangsúlyos, kegyes szokásként olvashatunk róla, Jézus azonban a tanítványaival nem böjtölt, sőt, amikor ezért számonkérte őt a korabeli vallási elit, határozottan visszautasította: „Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.” (Mt 15,11) Bár a böjtölés az evangélikus szokásrendből már szinte teljesen kikopott, tudjuk azért, hogy az óegyházi hagyományban igen határozottan megjelent mint az önmegtartóztatás, mi több, egy idő után az önsanyargatás egy formája, nemsokára pedig mint érdemszerző cselekedet.

A „jó lutheránus” olvasó pedig máris borzong – nagyon helyesen, mert Luther a páli és jézusi tanításra alapozva határozottan szembement azzal a gondolattal, hogy cselekedeteinkkel érdemeket, sőt akár az üdvösségünket is megszerezhetnénk.

„Akik életükben és halálukban nem az ő jóindulatára, kegyelmére és jóakaratára támaszkodnak, hanem ezeket másutt vagy önmagukban keresik, mindazok megszegik ezt a parancsolatot [az elsőt – a szerk.], és valósággal bálványimádók, még akkor is, ha minden más parancsolatot megtartanának is, és az összes szentnek az imádsága, böjtölése, engedelmessége, tisztasága, bűntelensége az övék volna is.” (Luther Márton: A jócselekedetekről)

Fontos azonban látni, hogy akkor is hanyagul járunk el, amikor a böjtöt egy letűnt kor túlhaladott istentiszteleteként aposztrofáljuk. A látszat ellenére a böjtnek ez a megítélése se nem evangélikus, – és ami ennél jóval fontosabb – se nem biblikus. Az Újszövetségben is rengeteg utalást és tanítást találunk a böjtről és a helyes gyakorlatáról (Mt 6,16; Mt 17,21; Mk 2,20b; ApCsel 13,2; 2Kor 6,5 stb.).

Ha a helyes böjt mibenlétén gondolkodunk, fontos meghatároznunk mindenekelőtt magának a böjtnek a fogalmát. A böjt lényege nem a méregtelenítés, nem a tápanyagmegvonás, még csak nem is az önostorozás, jócselekedetek felhalmozása vagy olyasmi, amivel ki lehetne könyörögni valamit Istentől. Az egyik legérthetőbb leírást Ézsaiás próféta könyvének 58. fejezete adja: „Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a jogtalanul fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot!” (Ézs 58,6 – érdemes elolvasni a teljes fejezetet.)

A helyes böjt hangsúlya nem rajtam van, azon, hogy én mit teszek. A hangsúly azon van, aki elrendeli a böjtöt: „Nekem az olyan böjt tetszik…” Azon, hogy úgy tartsak önvizsgálatot, hogy abban a legkevésbé legyek előtérben, hanem sokkal inkább Urunk és az, ami neki tetszik, amit ő akar kiformálni. Luther azt mondja a böjtről:

„Azért, amint már mondtuk, a böjtölésnél, virrasztásnál és munkánál ne a magában való cselekedetet tartsuk állandóan szem előtt, se a napokat vagy azok nagy számát, se az ételeket, hanem azt, hogy az elbizakodott, buja Ádámot megakadályozzuk vágyaiban.” (uo.)

Sokszor olvassuk a Bibliában, hogy kiélezett helyzetekben, kifejezetten nehéz időkben istenkövető emberek böjttel erősítették Istennel való kapcsolatukat. Isten Ézsaiás szájából a korabeli vezetőkhöz szól, ahogy egykor Jézus a gazdag ifjúhoz: az elé járuló embertől nem azt kéri, amit könnyen odaad, hanem azt, ami a szívében Isten előtt helyezkedik el, vagy azt, ami olyan mélyen rejtőzik, hogy megtalálásához a böjt nem hétköznapi cselekedetére van szükségünk, ki kell lépnünk hozzá a mindennapi rutinból.

Hogyan böjtöljön tehát a „jó evangélikus”, az evangélium jó hordozója? „Kézzel, lábbal, szívvel, szájjal” – ahogyan azt az ifjúsági dalban énekeljük. Úgy, hogy ez a negyven nap szent idő lehessen. Az Istenhez fordulás, a kapcsolat megújítása az ő fényében, az ő igéjének tükrében való önvizsgálat – erről szól a böjt. Ha csoki nélkül, akkor csoki nélkül, ha hús nélkül, akkor hús nélkül. A cél az óemberünk megsanyargatása, Istennel való kapcsolatunk erősítése, hogy Krisztus által ellenállhassunk régóta zaklató kísértéseinknek. Ehhez nem valami „bűnös élvezetet” kell megvonnunk magunktól, hanem valamit még inkább vagy újra oda kell szentelnünk Istennek – gyakran a legdrágábbat.

Luther Márton így írt a böjtről:

Sajnos sok elvakult ember azért sanyargatja magát (akár böjtöléssel, virrasztással vagy akár munkával), mert azt hiszi, hogy ezzel jócselekedetet végez, és magának nagy érdemeket szerez; az önsanyargatásnak annyira nekibuzdul, annyira tönkreteszi testét, hogy ebbe csaknem belebolondul. De még ezeknél is sokkal elvakultabbak azok, akik a böjtölést nemcsak az időtartam és a mennyiség szerint ítélik meg, hanem az ételek neme szerint is; azt hiszik, hogy sokkal jobb, ha nem esznek húst, tojást vagy vajat. (...) Böjtölésükkel nem is akarnak mást elérni, csak azt, hogy magát a cselekedetet elvégezzék, és azt hiszik, hogy ha ezt megtették, akkor már minden rendben van. Arról meg nem is szólok, hogy sokan meg úgy »böjtölnek«, hogy hallal meg más böjtös étellel jól »teleböjtölik« a hasukat, és annyit vedelnek rá, amennyi csak beléjük fér, úgyhogy a hús, tojás és vaj fogyasztásával sokkal inkább megközelítették volna a böjtölés igazi fogalmát, és sokkal nagyobb nyereséggel böjtölhettek volna. Az ilyen »böjtölés» a böjtnek és Istennek egyenes megcsúfolása. Azért nem bánom, ha valaki saját tetszése szerint határozza is meg a böjt napját, időtartamát és ételeit, feltéve, hogy az illető mindig tekintettel van testére is. Csak annyit böjtöljön, virrasszon és dolgozzék, amennyit teste buja vágyának megfékezése megkíván, és még akkor se többet, ha azt a pápa, az egyház, a püspök, a gyóntatóatya vagy bárki más parancsolta is; a böjtölés, a virrasztás és a munka módját, mértékét ugyanis sohasem az idő, a napok és ételek határozzák meg, hanem a testi vágy és kéj fokozódása vagy gyengülése. Mert a böjt, a virrasztás és a munka csak azok fékezésére és elfojtására vannak rendelve. Ha a testi vágy nem volna meg bennünk, akkor nem lenne különbség evés és böjtölés, alvás és virrasztás, munka és henyélés között, és az egyik éppen olyan jó lenne, mint a másik.

Huszadszor. Ha valaki azt tapasztalná, hogy testi vágyát jobban fokozza a halétel, mint a hús vagy tojás, akkor ne egyék halat, hanem húst. Ha azonban azt tapasztalná, hogy a böjtöléstől szédül és zúg a feje, vagy hogy gyomrának és testének ártalmára van, vagy hogy testi vágyának elfojtására nincs is szüksége, akkor egyáltalán ne is böjtöljön; egyék, aludjék, pihenjen annyit, amennyit az egészsége megkíván, tekintet nélkül arra, hogy ezzel vét-e valami egyházi vagy szerzetesi törvény ellen vagy sem. Ugyanis semmiféle egyházi vagy szerzetesi törvény nem követelhet és nem írhat elő több böjtölést, virrasztást és munkát, mint amennyi a testiség és kéj megfékezésére és elfojtására szükséges. Aki azonban túllő a célon, és olyan mértéktelenül eszik, alszik, hogy az már a testnek kárára van, vagy pedig többet böjtöl és virraszt, mint amennyi a testi vágy elfojtására szükséges, és ezzel annyira tönkreteszi szervezetét, hogy a feje is szédül bele, az ne képzelje, hogy ő ezzel „jócselekedetet” vitt véghez, és ne is mentegesse magát semmiféle egyházi vagy szerzetesi törvénnyel. Az ilyen ember önmagát teszi tönkre, és valósággal öngyilkosságot követ el. A testet ugyanis nem azért kaptuk, hogy természetes életét és működését megöljük, hanem hogy buja vágyát elfojtsuk, kivéve, ha a testi vágy olyan erős, hogy a szervezet megromlása nélkül nem tudnánk ellenállni. Azért, amint már mondtuk, a böjtölésnél, virrasztásnál és munkánál ne a magában való cselekedetet tartsuk állandóan szem előtt, se a napokat vagy azok nagy számát, se az ételeket, hanem azt, hogy az elbizakodott, buja Ádámot megakadályozzuk vágyaiban.

(…)

De óvakodnunk kell azoknak a megbotránkoztatásától is, akik ezt még nem értik meg, és akik nagy bűnnek tartják azt, ha valaki nem az ő szokásuk szerint böjtöl vagy eszik. Ezeket szeretettel kell oktatnunk; nem szabad őket lenéznünk vagy viselkedésünkkel készakarva megbotránkoztatnunk őket, hanem jól megokolva meg kell magyaráznunk nekik eljárásunk helyes voltát, és így lassanként vezessük őket erre a belátásra. Ha azonban nyakaskodnak, és nem hallgatnak ránk, akkor csak hadd menjenek a maguk útján, és cselekedjenek a maguk esze és belátása szerint.” (uo.)

A Luther válogatott művei sorozat eddig megjelent részei megvásárolhatók az Evangélikus könyvesboltban vagy a Luther Kiadó webboltjában.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr614667781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.