Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Mit adott a #metoo az egyháznak?

2019. február 15. - KötőSzó

Mit tehet egy gyülekezet, illetve az egyház – legyen az a Magyarországi Evangélikus Egyház vagy az egész kereszténység – annak érdekében, hogy fellépjen a nők elleni erőszakkal szemben? Nőnap közeledtével érdemes újra elővenni a kérdést. 

Szerző: Nagy Szabolcs

Harvey Weinstein producerről 2017 októberében a New York Times közölt egy oknyomozó cikket, melyben több hollywoodi filmszínésznő, stábtag is elmondta, hogy a producer zaklatta őt. A Weinstein-botrány kapcsán egyre több nő számolt be arról világszerte, hogy ők is szexuális zaklatás áldozatai voltak. Így került a vádak középpontjába több hollywoodi híresség (Kevin Spacey, Dustin Hoffman stb.) és a magyar színházi élet egyes tagjai is (Marton László és Kerényi Miklós Gábor). Az áldozatok beszámolói alapján az elkövetők minden esetben hatalmi pozíciójukat használták fel arra, hogy kihasználják áldozataikat.

A hollywoodi filmgyártásban és a magyar színházban történő zaklatások azonban nem egyedi jelenségek. Pontosan arra világítanak rá, hogy minden olyan rendszerben, amelyben hatalmi viszonyok alakulnak ki, lehetőség nyílik arra, hogy ezeket a ranglétrán feljebb állók kihasználják, és visszaéljenek vele.

Hasonló eset fordul elő Sámuel második könyvében is (13,1–39), amely tűpontosan rávilágít azokra a folyamatokra, melyek a mai társadalomban is megjelennek az idézett problémával kapcsolatban. Támár Dávid király lánya volt, akit féltestvére, Dávid elsőszülötte, Amnón megerőszakolt. Az elkövetés közben Támár folyamatosan kérlelte Amnónt, hogy engedje őt el, gondoljon a következményekre, ne kövessen el erőszakot rajta, de nem tudta megvédeni magát. Támárt az eset után nem hallgatták meg. Testvére, Absolon azt tanácsolta neki, hogy ne beszéljen róla senkinek. Ezzel a mondattal vigasztalta testvérét: Légy csendben most, húgom, mert a testvéred ő! Ne vedd a szívedre ezt a dolgot!” Dávid király hallott az esetről, megharagudott, azonban mégsem tett semmit. Támárt soha többé nem említik a Szentírásban.

Az Amerikai Evangélikus Egyház (ELCA) nemi alapú erőszakról szóló háttéranyaga leszögezi és kiemeli, hogy mi mindannyian szereplői vagyunk ennek a történetnek. Amnónok vagyunk, akik megsértettek másokat. Dávidok vagyunk, akik védelmeztek már bántalmazókat. Absolonok vagyunk, akik elcsendesítettek áldozatokat, és Támárok is, mert mindannyian megtapasztaltuk az elveszett, megtört világ fájdalmas valóságát.

A keresztény teológia egyértelműen elítél minden olyan cselekedetet, amely a másik embert bántalmazza. Erről a legvilágosabban az ötödik parancsolat rendelkezik, melyben azt olvassuk: „Ne ölj!” (2Móz 20,13) Az ötödik parancsolat nem csak gyilkosságot, hanem mindenfajta erőszakos cselekedetet, szántszándékkal történő sérülésokozást magába foglal. A Tízparancsolat mellett komplexebb teológiai gondolat is áll az erőszak elítélése mögött. A teremtéskor minden ember Isten képmására teremtetett (1Móz 1,27), amiből az is következik, amiről Jézus is beszél Máté evangéliumában (Mt 25,40): hogy minden egyes emberrel szemben elkövetett tett – legyen az pozitív vagy negatív – az Istennel (és az Ő teremtésével) szemben elkövetett tett is.

Jutta Hausmann evangélikus teológus professzor szerint

a Biblia folyamatosan erről beszél, hogy Isten szemében én vagyok valaki, ő szeret, számára fontos vagyok, és elfogad engem úgy, ahogy vagyok. Ember, aki felemelt fejjel tud a világban járni. Mikor egy ember ellehetetleníti a másikat, akkor ezzel a Bibliával és magával Istennel helyezkedik szembe.

Hogy mégis egy gyülekezet, illetve az egyház – legyen az a Magyarországi Evangélikus Egyház vagy az egész kereszténység – mit tehet annak érdekében, hogy fellépjen a nők elleni erőszak ellen? Támaszkodjunk továbbra is az ELCA nemiségre irányuló erőszakról szóló segédanyagára.

Az ELCA négy fontos cselekedetet emel ki a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelemben:

1. Fel kell ismerni, néven kell nevezni és ki kell gyomlálni az erőszakot és a forrását ott, ahol megjelenik: Az egyháznak fontos felelőssége van abban, hogy őszintén felismerje ezeket a problémákat, különösen amiatt, mert sokszor maga az egyház is hajlamos olyan kultúrát kialakítani, melyben elfogadottá válik a másik lebecsmérlése, semmibevétele (pl. mikor Pál apostolra hivatkozva elvitatjuk a nők jogát ahhoz, hogy az egyházban szolgáljanak). Ezeket néven kell nevezni, és tenni kell azért, hogy az ehhez hasonló megnyilvánulásokat már a kezdetekkor megállítsuk.

2. Biztosítani kell a támogatásról az embereket, és ki kell alakítani egy olyan biztonságos környezetet, melyben elindulhat a gyógyulás: Jutta Hausmann így foglalta össze, hogy mit tehet a lelkész egy olyasvalaki lelkigondozása esetén, aki korábban erőszak áldozata volt: „A lelkésznek az a feladata, hogy visszaadja, illetve segítsen a bántalmazott nőnek visszatalálni a méltóságához, önbecsüléséhez, öntudatához.” Ez azt is jelenti, hogy a lelkésznek (és a gyülekezetnek) az is a feladata, hogy minden esetben olyan kultúrát teremtsen, melyben minden embernek méltósága, önbecsülése és öntudata lehet. Ez a fajta szemlélet segítheti a gyógyulást, de az semmiképp sem, amiről Szigeti Vera pszichológus a már hivatkozott cikkben beszél: „Gyakran egyetlen átgondolatlan, az áldozat felelősségét firtató megjegyzés vagy kérdés évtizedekig elkíséri a túlélőt, eltántorítja a segítségkéréstől, kétségeket és szégyent ébreszt benne, összességében a traumával egyébként is együtt járó bizalmatlanságot és elszigetelődést erősíti.” Olyan helynek kellene lennie a gyülekezetnek és az egyháznak, ahol ez nem történik meg.

3. Felvilágosító oktatást kell szorgalmazni, előkészíteni és végrehajtani: Ezzel kapcsolatban érdemes szakembereket megkeresni. A Magyarországi Evangélikus Egyháznak több olyan intézménye is van, melyben napi szinten foglalkoznak remek szakemberek erőszakot elszenvedett áldozatokkal. Érdemes lenne az egyháznak kialakítania egy programot a gyülekezetekben, oktatási és nevelési intézményekben működő prevenció könnyebbé és hatékonyabbá tételére.

4. Ki kell alakítani egy rendszert, melyben az emberek felelősséget vállalnak a tetteikért: Talán ez a legnehezebb feladat az egyházon belül, mert így egy olyan rendszert kellene kialakítani, amelyben bárki felelősségre vonható és amelyben a cselekedetek konkrét következményekkel járnak. Ez nem a keresztény megbocsátás ignorálásaként képzelhető el, hanem sokkal inkább közösségeink védelme szempontjából fontos törekvés. 

Véleményem szerint a gyülekezetek és az egyházak nagyon sokat tehetnének azért, hogy megelőzzék a nők elleni erőszak valamennyi fajtáját, illetve hogy kialakulhasson egy olyan kultúra, mely valóban Krisztusról tanúskodik. Ezek a háttérelemek segíthetnék a lelkigondozottakat és lelkigondozókat egyaránt. Lényegesen kevesebb teher hárulna ezáltal a gyülekezeti lelkészekre, és sokkal könnyebben kialakulhatna az a folyamat, melynek során a közösség megtartó ereje is gyógyítja a sebeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr1214626780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.