Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Ártatlan szokások a babonák vagy veszélyforrás?

Szilveszteri-újévi hiedelmek keresztény szemmel

2019. január 03. - KötőSzó

Noha sokan ma is gyakorolják az óév utolsó napjához és az újévhez kötődő szokásokat, okát adni valószínűleg kevesebben tudnák, hogy miért esznek lencsét vagy malacot az új év első óráiban, és miért „kell” kerülni a halat vagy a baromfit. De az is a feledés homályába merült, hogy a trombitálás valaha a rossz szellemek elűzését szolgálta. Keresztényként hogyan viszonyuljunk mindehhez? Ártatlan szokásokról van szó, vagy veszélyforrást jelentenek?

Szerző: Harmati Dóra

fabian-blank-78637-unsplash_1.jpg

Az újévi szokások megtartásának alapját az a babona adja, hogy az év első napján történt események az új évben meg fognak ismétlődni, sőt hatással lesznek az egész esztendőnkre. A babona szerint ezért érdemes csak olyan dolgokkal foglalkozni, amelyeknek a megismétlődését nem bánnánk.

Babonák és ami mögöttük van

Néhol még manapság is tartózkodnak újév napján bizonyos cselekedetektől: például nem szabad mosni, bármit kiadni a házból, dolgozni, és a veszekedés sem szerencsés. Míg sok helyen az újévkor fogyasztott hal elúszik a szerencsével, addig több víz menti településen a hal pikkelye gazdagságot ígér.

Az új év a 16. századig Magyarországon karácsonykor kezdődött. Nyelvünk megőrizte ennek az emlékét: a karácsonyt (nagy)karácsonynak, az újévet pedig kiskarácsonynak nevezték. Néhány szokást mindkét ünnepen gyakoroltak, például az időjárás-jóslásokat, az ajándékozást és az ismerősök köszöntését.

Voltak, illetve vannak azonban kifejezetten az óév utolsó napjával, illetve újévvel kapcsolatos szokások is: ma is fontos szerepet kap szilveszterkor a zajkeltés, amelynek alapvető célja a gonosz és az óév elűzése. A mai petárdázáshoz, tűzijátékozáshoz hasonlóan régen ostorcsattogtatással keltettek zajt szilveszterkor, erdélyi falvakban erre még mindig van példa. Ennek a régi szokásnak is az a célja, hogy elűzzenek minden gonosz, ártó hatalmat – mondta korábban Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató az M1 televíziócsatornán. Egy újabb szokás szerint az év utolsó estéjén az ünneplők farsangi jelmezekhez hasonló ruhát öltenek. Szokás volt a fiúknak és a fiatal férfiaknak járni a házakat és köszöntőket mondani, énekelni, amiért jutalmul adományt kaptak. 

Mit mond a Biblia?

A Keresztyén bibliai lexikon így definiálja a babonát: „Az az elképzelés, amely természetfeletti erőkkel ruház fel bizonyos tárgyakat, jelenségeket, cselekményeket. A babonában hívő ember varázslással, titokzatos szertartásokkal, halottidézéssel igyekszik vélt vagy valóságos csapásokat elhárítani, a jövőt feltárni, a természetfeletti hatalmak jóindulatát elnyerni.” Ennek a meghatározásnak a fényében a lencseevés látszólag nem mondható varázslásnak, de ha úgy viszonyulunk hozzá, mint a gazdagság mágikus megteremtőjéhez, akkor rögtön a problémás kategóriába sorolható.

Kifejezetten veszélyesek azok a babonák, amelyek a kereszténységhez köthető tárgyakat használnak fel. Ilyen például az a bajor hiedelem, hogy szilveszteri álmunk beteljesedik, ha megszentelt tárgyat rejtünk a párnánk alá.

„Az Ószövetség egészen másképp mutatja be számunkra a babonás cselekedeteket, az amuletteket, bálványokat, varázslást, a jóslást, a halottidézést vagy a titokzatos szertartásokat. Hiszen Izráel népét az különbözteti meg a többitől, hogy nem a babonákban és »megelőző vagy hárító« cselekedetekben bízik, hanem egyedül Istenben. Mégis felfedezhetünk némi »babonás hitet« Izraelben. Gondoljunk csak az Úr ládájára, amelynek jelenléte győzelemhez segít, vagy arra, hogy a jeruzsálemi templom puszta léte mindentől megvéd, illetve hogy Saul halottidéző asszonyhoz fordult” – mondja Szlaukó Orsolya, a Ceglédi Evangélikus Egyházközség lelkésze.

A Keresztyén bibliai lexikonban olvashatjuk, hogy az Ószövetség szerint a legsúlyosabb ítélet, a halálbüntetés a varázslókat sújtja (2Móz 22,17). Ugyancsak halálbüntetés terhe mellett tiltja, hogy valaki halottidézőhöz és jövendőmondóhoz forduljon. „Az ilyen praktikákhoz folyamodó ember »paráznaságot«, azaz szövetségszegést követ el (3Móz 19,31; 20,6).”

Kevésbé ismert viszont, hogy az Újszövetség világában is megtaláljuk a babonás elképzelések nyomait. „Jézus megjelenése a tengeren a tanítványokban babonás félelmet kelt (vö. Mt 14,26). Pált és Barnabást missziói útjuk során isteneknek nézik, és áldozatot akarnak nekik bemutatni (ApCsel 14,11kk; 28,6). Simon mágus pénzt kínál a Szentlélek birtoklásáért (ApCsel 8,18 kk). A Krisztusban való hit felszabadít a babonás félelem alól (1Jn 4,18). A nagykorú hit nem rabja a világ elemeinek (Kol 2,20 kk)” – írja az említett lexikon. Pál apostol pedig a Galatákhoz írt levelében a bálványimádást, varázslást „a test gyengeségei” közé sorolja (5,20).

Keresztény válasz a babonára

Miként viszonyuljon tehát a keresztény ember például a gazdagságot ígérő lencse- és malacfogyasztás hiedelméhez? Ártalmas lehet az életünkre, hitünkre, ha megtartjuk ezeket a babonás hagyományokat?

Kovács Viktor ajkai evangélikus lelkész kérdésünkre a következőt válaszolta: „Életünk tele van szokásokkal. Vannak egészen egyedi, magunk által kialakított rendek, szokások, és vannak olyanok, amelyeket megtanulunk, hozunk a családból, a kultúránkból vagy éppen az egyházból. A szokások és a velük járó rituálék segítenek bennünket abban, hogy megtaláljuk a helyünket a mindennapokban, identitásunk részei. Építők tudnak lenni egészen addig, amíg annak tekintjük őket, amik: szokásnak, hagyománynak, se többnek, se kevesebbnek. Ha ettől kevesebbre tartjuk őket, akkor ne is csináljuk, csak az időnket pazaroljuk vele, de nem profitálunk belőlük. Ha azonban többnek gondoljuk őket, mint amik, »varázsos«, »mágikus«, »vallásos« jegyekkel ruházzuk föl őket, amelyek – a hiedelem szerint – befolyást gyakorolnak életünkre és az előttünk álló esztendőre, akkor hagyjunk fel velük. Miért? Mert keresztény emberként hisszük és tapasztaljuk, hogy egyedül a mindenható Istenben bízhatunk. Nincs más, és nincs is másra szükség. Amúgy meg újévkor együnk nyugodtan lencsét füstölt sonkával! Én is nagyon szeretem.”

„Ölthet babonás színezetet a vallási gyakorlatban való vakhit is. Például ha »jóslásnak« vagy »horoszkópnak« tekintjük a bibliaolvasó Útmutató napi igéjét”

– ezt már Szlaukó lelkésznő teszi hozzá.

Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen tanuló leendő lelkészek találkoznak a babonaság kérdéskörével is. „A teológia tudományán belül a rendszeres teológia foglalkozik a hittartalmakkal kapcsolatos kérdésekkel” – tudjuk meg Szabóné Mátrai Marianna nyugalmazott lelkésztől, az egyetem gyakorlati intézetének korábbi vezetőjétől. – „A lelkészképzésben sok kérdéssel kapcsolatban előkerül a babona, illetve a babonás hit témája, de természetesen nem külön kurzusként. Régebben működött az egyetemen egy néprajzi szeminárium is, amelyet Tátrai Zsuzsanna vezetett, ennek éppen az volt a célja, hogy a népszokások, a néphit pontos megismertetésével segítsen tiszta képet kialakítani a keresztény hit és a babonák területén. Arra a kérdésre, hogy mit tegyen a lelkész, ha babonás gyülekezeti tagokkal találkozik, nem szívesen adnék minden helyzetben alkalmazható, általános érvényű választ. Szükséges, hogy a lelkész meg tudja ítélni, mikor kell valakivel négyszemközt beszélgetni, vagy mikor lehet egy témát például bibliaórán megtárgyalni. Ha a babonás hit egy gyülekezetben észrevehetően és zavaróan van jelen, akkor mindenképp foglalkozni kell a témával. De sokkal fontosabb kitágítani ezt a kérdést.

Arra kellene jobban törekednünk, hogy hitünk valódi tartalmát minél világosabban lássa minél több gyülekezeti tag és értelemszerűen azt is, hogy mi nem tartozik a keresztény hit tartalmai közé.

Úgy vélem, a hittartalom tudatosítására – tehát nemcsak a babonákkal kapcsolatban, hanem sokkal szélesebb tartalommal – intenzívebben kellene törekednie egyházunknak. A »mit hiszünk?« kérdéssel való foglalkozás egyáltalán nem korlátozódhat a konfirmációs oktatásra. Szükség lenne mindenki számára érthető, ismeretterjesztő jellegű könyvekre, amelyek a hit tartalmát lennének hivatottak közvetíteni a gondolkodó és érdeklődő evangélikusoknak.”

Hitünk alapját nem adhatják tehát a babonás cselekvések, és nincs is szükségünk jövőnk és jó szerencsénk ilyetén „bebiztosítására”, hiszen keresztényként mindenkor Istenben bízhatunk, aki mindenható, és mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint mi gondolnánk. Építsük őrá az életünket!

Az írás az Evangélikus Élet január 13-ai lapszámában jelenik meg. Fotó: Makó Híradó.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr814531472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.