Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Aki a döngölt padlóra születik

2018. december 26. - KötőSzó

A családpolitikával, családtervezéssel kapcsolatos közbeszéd hangsúlyos részét képezi idehaza az a jelenség, mely szerint kormányzati és ellenzéki politikusok rendre azt latolgatják, hová szülessen és hová ne megfelelő számú gyerek, és hogy mely körökben mennyi a megfelelő létszám. Mindeközben – habár a különböző ösztönzők felállítása támogatandó – mégis úgy tűnik, hogy a gyermekek születésének vagy éppen nem születésének valódi társadalmi és gazdasági gyökereit nem ismerik. Ami a (mondjuk így) többségi nők igényeit és a (mondjuk így) középosztálybeli anyasággal kapcsolatban élő mítoszok kibeszélését illeti, még ha el is indult előre mutató diskurzus, a szegénységben élő nők helyzetéről és annak valódi okairól – hogy miért születik „a döngölt padlóra” annyi gyerek – nem igazán. Ezért vállalkoznék arra, hogy ezt a témát körüljárjam, nemcsak azért, mert magam újságíróként is kutattam ezt a jelenséget, hanem azért is, mert a szegénységben élő családok és nők helyzetével teológiai és egyházi szempontból is sokkal többet kellene foglalkoznunk.

Szerző: Laborczi Dóra

Míg idén tavasszal maga a miniszterelnök hívta párbeszédre a magyar nőket: mondják el, mire van szükségük ahhoz, hogy több gyerek szülessen, pár hete Puzsér Róbert, Budapest egyik főpolgármester-jelöltje vetette fel a kérdést az ATV-n: „Helyes az, ha a magyar állam a döngölt padlóra gyereket szülőket támogatja?” (Nem Puzsér Róbert személyét szeretném támadni, de mivel legutóbb ő tematizálta ezt a kérdést, az általa felvetett mondatokra reagálnék, habár magam is tisztában vagyok vele, hogy mondatai közvélekedésből táplálkoznak.)

Hallhatjuk is a választ: nem helyes! A cigányok már így is túl sokan vannak, hangzik a rosszindulatú érv, a jóindulatú pedig legjobb esetben is a szegény sorba született gyerekek egészségét félti. Következtetés: csak a legalább tízmillió megtakarítással rendelkező, tisztes magyar polgárokat támogassa a kormány, mert ott meg éppen az a baj, hogy nem születik elég gyerek. Ez kocsmalogika – kérdéses, hogy ennek kell-e meghatároznia a politikai nyilvánosságot is. De ha már ez van, főzzünk ezzel.

Fordítsuk meg a kérdést: Helyes az, ha bármilyen (újszülött) magyar állampolgárgyermek nem kap megfelelő ellátást, mert nincsen rá pénze a szüleinek? Büntethető-e a gyerek a szülei miatt? Így tehát a főpolgármester-jelölt úr következő állításával egyet is érthetnénk: „Ne segélyezzük azt, aki a nyomorba szül!” De mit kínálunk segély helyett?

Az egyik évben, a karácsony előtti leghidegebb napok egyikén egy borsodi zsákfaluban voltam, mint abban az évben elég sokszor. Riportot írtam az egyik mélyszegénységben élő kislány egy napjáról. Iskolába menet épp a kora reggeli buszhoz indultunk, amikor a szemközti, ablakokkal, ajtókkal sem rendelkező házból egy megtört asszony jött elő:

kamasz lánya „a döngölt padlón” megszült az éjszaka, most vitték el a mentők. Soha olyan nyilvánvalóan nem éltem át a karácsony valódi üzenetét, mint akkor: méltatlan körülmények között felsíró csecsemőhangban, a fagyos télben bebugyolált szeretetben.

És bár az a lányanyuka, aki alig volt idősebb a bibliai Máriánál, valószínűleg még a kórházban is jobb körülményeket tapasztalhatott, mint odahaza, ő is csak azt mondaná, mint a többi mélyszegénységben élő édesanya: hogy a legnagyobb öröm számára a szűkös életében – amelyben nincs helye ünneplésnek, de még csak egy miskolci kirándulásnak sem – a gyermeke.

Korábban írtam arról egy - az ELLE magazinnak készített - riportban, hogy ugyanebben a faluban egy másik kamasz lány szüleinek háza előtt gyakran megállt egy jótevő rokon autója, aki elvitte a lányt egy körre. E látogatások után barátságos füstfelhő szálldosott a kihűlt ház kéményéből. A lányt pedig kis idő elteltével kisbabával a karján lehetett látni a kapuban. 

Azokkal, akik együtt élnek a férjükkel (aki hivatalosan nem a férjük, mivel nincs pénz „rendes” esküvőt szervezni, ahol az egész falut – ahogy illene – vendégül látják, mégis életük végéig kitartanak egymás mellett), sokszor beszélgettem arról, hogyan védekeznek, és a kérdéstől mind zavartan felnevettek. Fogamzásgátló tablettáról, óvszerről nemigen hallottak (volt olyan nagykamasz lány, aki lufinak hitte), de egyébként sincs hol megvenni (olyan nőkről beszélünk, akiknek a falujában kocsma sincs, csak egy vegyesbolt, és az is bezár délután kettőkor), másrészt pedig annyira drága, hogy eszükbe sem jut. Amikor a megszakítás lehetőségére próbáltam utalni, mind felnevettek: ilyet ők nem mondhatnak az „embernek”!

Visszatérve az eredeti felvetésre: segély helyett tudnánk ezeknek a nőknek ingyenes fogamzásgátlást biztosítani? Szexuális felvilágosítást, megfelelő színvonalú oktatást, hozzáférhető – nem kizsákmányoló – munkát és munkalehetőséget vagy bármilyen perspektívát adni nekik? Megmondjuk a mélyszegénységben élő pasasoknak, hogy ne erőszakoskodjanak a partnerükkel, ha az nem kíván velük ágyba bújni? Vagy megkérjük őket – a férfiakat – szépen, hogy védekezzenek? Ameddig ezekre nem a válasz, addig ezeknek a nőknek egyetlen örömforrásuk lesz egész életükben: a gyerek, mindegy, hogy mennyi.

Az talán az eddigiekből is kiderülhetett, hogy ezek a nők nem azért „szülik tele a döngölt padlót”, mert maguktól szülhetnékjük támad, hanem mert semmilyen eszközük nincs a védekezésre.

Megelőzésre, megszakításra, óvszerre a fenn említett tényező miatt, a fogamzásgátló tabletta szedésére pedig azért nincs, mert az annyira drága, hogy azt csak a szép helyen, szép környezetben élő, jól öltözött, önálló keresettel rendelkező nők engedhetik meg maguknak. A fogamzásgátló tabletta luxus. Ezen a ponton elérkeztünk a probléma lényegéhez: aki megengedheti magának, az szüljön, aki nem engedheti meg magának, az ne szüljön. Mindez nem előírásszerűen működik, nem politikusok nyilvános disputái és elhamarkodott értékítéletei nyomán dől el, hanem mély társadalmi okai vannak, amelyeket ismerni és érteni kellene bárkinek, aki erről a kérdésről nyilatkozik vagy kérdez.

„A döngölt padlón felnövő gyerekek” valóban nagy eséllyel és sajnos „nem lesznek képviselők”. Azt viszont lehet tudni, hogy a szegénység felszámolásának leghatásosabb módja nem a segélyezés, nem a megbélyegzés, nem a szülés tiltása, hanem a mélyszegénységben élő lányok oktatása. Több cikkben írtam már erről, a saját munkáimon és tapasztalatomon túl számos kutatás és az ENSZ Népesedési Alapja is kimutatta már, hogy ha egy lány legalább hét évig iskolába jár, nagy valószínűséggel négy évvel később fog férjhez menni, mint szegénységben élő, kiskamasz sorstársai, és átlagosan 2,2-vel kevesebb gyereket fog szülni. Ha egy ország tíz százalékkal több lányt ültet be az iskolapadba, átlagosan három százalékkal magasabb GDP-vel számolhat. Nem utolsó szempont, hogy ha a nők vezető szerephez jutnak a közösségeikben, akkor visszaszorul a korrupció is, a demokráciának nagyobb lehetősége van a működésre, és kisebb eséllyel kerülnek előtérbe a szélsőségek egy-egy társadalomban.  

Az is kimutatott tény, hogy az egyre mélyülő szegénység egyre növekvő szexizmussal jár, melynek egyik formája a házasságon belüli szexuális kizsákmányolás – melynek következtében a szegénységben élő nők teleszülik, ugye, a döngölt padlót –, a másik a prostitúció (erről bővebben itt írtam). De a mélyülő szegénység nem csak az anyagiak szempontjából fenyegető, a lelki szegénység ugyanígy az ország morális és lelki állapotának velejárója. Ahogyan a nőket érintő elnyomás nem csak a szegénységben élő nőket érinti, habár őket talán hatványozottabban, amiatt is, mert sokkal kevesebb női szerepmintával és olyan példával találkoznak, mely azt mutatná, hogy mindez lehetne másképp is.

Ahol semmilyen más pénzszerzéshez – étkezéshez, fűtéshez, életben maradáshoz – szükséges eszköz nem áll rendelkezésre, ott a test lesz az elsődleges erőforrás, így a férfiaknál a nyers erő, a férfitekintélynek kiszolgáltatott nőknél pedig a szexualitás válik hangsúlyossá. Olyasfajta szexualitás, melynek fókuszában nem az élvezet, hanem a test használata áll, és amely szorosan együtt jár az anyagi függőséggel, egymásra utaltsággal. Valamint a szexizmussal, vagyis azzal a masszív előítéletességgel, amely a nőktől – kizárólag biológiai meghatározottságuk alapján – elvárt nemi szerepen alapul. És azzal is, igen, hogy ennyi gyerek születik.

Hogy a nőket érő szexizmus ellen miért tiltakozhatunk bátran – akár teológiai, egyházi felületen is –, arra a választ Denis Mukwege, a december 10-én Nobel-békedíjjal kitüntetett kongói nőgyógyász is megadta, aki a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) legutóbbi nagygyűlésének főelőadója volt. Mukwege a munkája során irányt mutat Afrikának és a világnak, felszólal az emberek méltóságáért és jogaiért, legfőképpen azokért a nőkért, akik szexuális erőszakot éltek át. A gyűlés tagjainak elmondta: a nők, akikkel a munkája során találkozott, igazi hősök és példaképek. Arra szólította fel a gyülekezeteket, hogy „álljanak a gyengék, megsebzettek, menekültek és kirekesztett nők mellé.

Ha valóban Krisztuséi vagyunk, fel kell szólalnunk, és meg kell vetnünk a gonoszságot.”

Mindez rímel az LVSZ néhány napja, az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának hetvenedik évfordulója alkalmából kiadott közleményére is.

Az egyháznak és a keresztény embereknek világszerte fontos felelősségük van abban, hogy őszintén felismerjék a kiszolgáltatott nőket sújtó problémákat is, különösen amiatt, mert sokszor maga az egyház is hajlamos olyan kultúrát kialakítani, melyben elfogadottá válik a másik lebecsmérlése, semmibevétele, például akkor, amikor Pál apostolra hivatkozva elvitatjuk a nők jogát ahhoz, hogy az egyházban szolgáljanak.

Karácsony környékén pedig érdemes lehet Jézus születésének körülményeit újra megvizsgálni, amikor szegények és gazdagok szüléséhez vagy születéséhez kapcsolódó elvárásainkról elmélkedünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr9314477740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.