Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Mit jelent az advent ma nekem?

Adventi meditáció

2018. december 09. - KötőSzó

Azt szeretném, ha ez az advent – miközben az ünnepre való készüléssel és várakozással telik – arról szólna, hogy mik azok a dolgok a hétköznapokban, melyek jobbá, örömtelivé teszik az életet.

Szerző: Csaba Réka

john-christian-fjellestad-475092-unsplash.jpg

Amikor advent első vasárnapján, melyet sok év után végre újra a szülőfalumban töltöttem, a délután egyik legpuhább pontján, valahol a nappal és az este, a világosság és sötétség között félúton felvettem a kabátom, hogy indulhassunk az esti misére, eszembe jutott egy több mint húsz évvel ezelőtti délután.

Ugyanezen az ajtón kinézve, ugyanezzel a szántófölddel és kis erdővel a háttérben és ugyanennyi elektromossággal a levegőben megláttam az az évi első hópelyheket. Kisiskolás lehettem, sötétzöld, virágos, bélelt kapucnis, kicsit pufi kabátom volt, lefelé bővülő, igazi királylányos viselet, de egyben komoly és méltóságteljes is. Akkoriban persze nem használtam ezeket a szavakat, de ma így mondanám. És legfőképpen olyan meleg volt, hogy bár gyakran a szenteltvíz is belefagyott a márványba, nem fáztam a templomban. 

Kevés ruhadarabra emlékszem a gyerekkoromból, ez az egyik. Nem hétköznapi kabát volt, hanem – ahogy anyukám mondta – templomba járós. Csodaszép pillanat volt, ahogy a csinos kabátomban előbb a tükör előtt billegtem, aztán kint az udvaron vártam a kezemre szálló hópelyheket. Pontosan fel tudom idézni ezt az érzést, az első hó sokáig ilyen hatással volt rám. Ma már nem esem extázisba tőle, bár a hófehér táj most is örömet okoz. A ruhadarabok sem számítanak már annyit, bár a hiúságom megmaradt – a viszonyítási alapok változtak. 

Az advent lényege is más lett: a türelmetlen, ajándékokra és csodára vágyó gyerekkori sóvárgás, majd a fiatal felnőttkorral járó, szinte végkimerülésig tartó év végi hajszoltság helyett szigorú, de igazságos számvetés önmagammal, melyből elhatározások fakadnak.

Nem fogadalmak ezek. Pillanatnyi felindulásból elkövetett fogadkozásokban, rövid távon gyökeres változást ígérő fellángolásokban, pláne világmegváltó ötletekben egyre kevésbé hiszek. A hétköznapok munkájában inkább.

Azt szeretném, ha ez az advent – miközben az ünnepre való készüléssel és várakozással telik – arról szólna, hogy mik azok a dolgok a hétköznapokban, melyek jobbá, örömtelivé teszik az életet. Például az étlen-szomjan végigállt, másfél órás sorban is kedvesnek lenni az ablak mögött ülő nővérrel, aki hiába igyekszik, az új szoftver lassú, a papírok csak nagy sokára érkeznek, és a sor beláthatatlanul kígyózik mögöttünk a folyosón. Nem mérgelődni és felugrani az elégedetlenség hullámára a váróban, amikor várandós kismamák és tolókocsis nénik kerülnek sorra előttem, hiába várok már sokkal régebben egy vizsgálatra. Vagy észrevenni, hogy a buszon nem nyílt ki a hátsó ajtó, és a kislány hiába nyomkodja kétségbeesetten a gombot, hogy neki itt kell leszállni, minden ellenérzésemet félretéve előrekiáltani a sofőrnek, hogy legyen szíves, nyissa ki a hátsó ajtót.

A jó hír az, hogy néha sikerül. Az evangélium is azt jelenti, hogy jó hír. Talán valami olyasmit szeretnék mondani, hogy a hír – öröm is lehet. Remélem, karácsonyig kiderül, hogy hogyan lehet jól csinálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr9914431678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.