Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

A felismeréstől a tettekig – A cselekvő hit közösségei

2018. november 27. - KötőSzó

November 15-én, csütörtökön Gordon Whitmannek, az amerikai Faith in Action szervezet alelnökének budapesti találkozóján jártunk. A szűk körű beszélgetésen, melyet a Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség szervezett, elsősorban az állt a középpontban, hogy a problémák felismerése és megbeszélése után hogyan válhatnánk cselekvő szereplőkké annak érdekében, hogy barátságosabb és szolidárisabb egyházat és társadalmat építhessünk?

Szerző: Slezák Bence evangélikus teológushallgató

mario-purisic-52769-unsplash.jpgFotó: Mario Purisic / Unsplash

Ritkán vannak olyan pillanatok, amelyek motivációt csepegtetnek a mindennapokba, lehetséges, hogy legtöbbször csak egy lélekölő gépezet részének érezzük magunkat. Én úgy éltem meg, hogy ez a találkozás egyike volt ezeknek a reménykeltő, lélekemelő pillanatoknak.

A Faith in Action egy USA-központú vallási szervezet, mely meglévő gyülekezetek és felekezetek közéleti munkáját hivatott segíteni. Az Egyesült Államok több városában sikerrel hangolták össze a gyülekezeti szintű kezdeményezéseket, miáltal elértek olyan, a közösségek számára fontos politikai célokat is, mint például a tömegközlekedési hálózat fejlesztése vagy a fogyatékkal élők oktatására szánt állami források szinten tartása. Eközben ma is működő, szoros kötelékeket hoztak létre a gyülekezetek között úgy, hogy mindvégig sikerült magukat és az egyházakat távol tartani a napi pártpolitikai kérdésektől vagy pártpolitikai elköteleződéstől. A Faith in Action a magyar Civil Kollégium Alapítvánnyal együttműködésben és amerikai egyházak (elsősorban római katolikus és izraelita) pénzügyi támogatásával szeretné munkáját Közép-Európára is kiterjeszteni – olvasható Földessy Árpád, a józsefvárosi gyülekezet másodfelügyelője leírásában.

A Faith in Action az emberek szükségleteinek felismerésével kezdődött, mégpedig igen kis számú közösségekben, mára pedig már több mint háromezer, főként katolikus partnergyülekezete van az Egyesült Államokban. A kezdeményezés alapgondolata, hogy hívő emberként feltétlenül szolidárisnak kell lennünk egymással. A közösségeknek olyan szervezetekké kell válniuk, ahol az emberek megfogalmazhatják és hangot adhatnak saját problémáik forrásának. Annak ellenére, hogy alapvető kiindulópontként jelenik meg a spiritualitás és a hit, nem egy új, egységesebb vallás vagy vallások feletti, összeköttető közösség létrehozása a cél, hanem a különböző hátterű hagyományok egymás mellett működtetése és a közös, humanitárius célok felismerése által vezérelt cselekvés.

Magyarországon rengeteg szenvedéssel találkozhatunk – ezt kár tagadni. Nem is kell különösebben keresnünk, gyakran minket talál meg; az utcán egy hajléktalan ember képében, egy kis faluban, ahol a nincstelen idős asszonyok árulják a virágot, egy árva gyermek szemében, a menekültválság körüli gyűlölet áldozataiban, a közösségekből kitagadottakban, a testi, anyagi és lelki szegényekben... És persze a saját életünkben.

Gordon Whitman arról kérdezett minket, hogy nekünk milyen személyes tapasztalataink, céljaink és kiindulópontjaink vannak a témában: miért érdekel minket a szociális igazságszolgáltatás, és mit tudunk tenni az érdekében? A józsefvárosi gyülekezeti alkalom során egy nagyon jó beszélgetés alakult ki, melyhez mindenki hozzá tudta tenni a saját történetét és indítékait, és közösen, több háttérből érkezve is meg tudtuk állapítani, hogy segítségre van szükség.

Nemrégiben voltam a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) európai regionális találkozóján (erről Bence beszámolója itt olvasható – a szerk.), ahol  hasonló témákat érintettünk. Egyből szóba jött a szegénység, a hajléktalanság és a kiszolgáltatottság. Az LVSZ törekvése és a Faith in Action munkája arra enged következtetni, hogy valóban arra van szükség, hogy a hitünk cselekvővé váljon, és a hitünk megélése a másik szeretetén és segítésén keresztül valósuljon meg.

Mindenkinek megvan a maga tapasztalata arról, hogy mennyire valósul meg Isten szeretete a társadalmi egyenlőség tekintetében, és mindenki tudja azt is, hogy nagyjából mit tesz ennek előmozdítása érdekében. A problémák felismerése és megbeszélése után azonban el kell tudnunk jutni oda, hogy megtegyünk mindent azért, hogy tovább tudjuk adni azt a szeretetet, melyet felfedeztünk.

Jelenleg azonban nemcsak azon kell dolgoznunk, hogy ahogyan tudjuk, segítsük ezeket a törekvéseket és főként a rászoruló embereket, hanem hogy egymással is közösséget találjunk. Fel kell tudnunk ismerni a közös felelősségi területeinket, a közös alapot, és ebből kiindulva kell a szegények egyházává is válnunk.

Egy kérdéssel zártuk a beszélgetést, kinyitva a világ felé: Kivel tudnánk megosztani ezeket a gondolatokat egy kávé mellett az előttünk álló héten? Hogyha eszünkbe jut valaki, miért ne ülnénk le vele egy asztalhoz?

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr9214394338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fáradtolaj 2018.11.27. 15:10:38

1) Akik segíteni akarnak, azok segítenek. Természetesen fel kell hívni a jelenleg nem segítő emberek figyelmét is.

2) A Faith in Action-nek lehet, hogy sikerült távol tartania magát a napi pártpolitikától, de a cikk szerzőjének nem. Sikerült átvenni az ellenzéki sajtó terminológiáját, miszerint Magyarországon idegengyűlölet van. Attól, hogy ellenzéki sajtó szándékosan így nyilvánul meg, abban nincs meglepetés. De ha az ember kinyitja a szemét, minimális gyűlölettel találkozik. Vannak kutatások, melyek rekord magas xenofóbiáról tudósítanak (pl: www.researchgate.net/publication/318267058_A_Hungarian_Trademark_a_Hungarikum_the_Moral_Panic_Button). Ahol a xenofób kifejezést arra használják, aki szerint az országnak nem kéne befogadnia menekülteket. Ez egy vélemény, melyet valaki informáltan vagy befolyásolva gondol. De ez nem gyűlölet. A fóbia valamitől való félelem, szorongás, de nem gyűlölet, ismét hangsúlyozom.
Érdemes elgondolkodni azonban, hogy az ember mitől félhet. Félhet, hogy megváltozik a kultúrája, féltheti biztonságát, féltheti megszokott környezetét. Ezek nem elítélendő érzések, még akkor sem, ha sokszor megalapozatlan. De nem gyűlölet.
Ez azért is fontos, mert ez egy keresztény portál, ahol az emberekre nem rásütni kell, hogy gyűlölöd az idegent, tehát nem szereted. Hanem bátorítani esetleg a keresztényi és racionális gondolkodásra. El kell magyarázni, hogy semmi sem egyértelmű. A menekültproblémát is két oldalról kell megközelíteni. Egy: a lábad előtt heverő, segítséget kérő embert minden esetben segítened kell. Kettő: A tömeges (sokszor illegális) migráció vagy menekülés hatását egy országra, társadalomra nem lehet direkt utasítással megoldani, az a hatalomgyakorló döntése, hogy az országa számára mi a legjobb az adott helyzetben.

BenSlzak 2018.11.30. 13:10:48

Üdv!

A cikk írója vagyok. Most láttam, hogy írtál, így ha késve is, de válaszolok.
Sajnálom, hogyha nem tudtam kellően depolitizálni a menekültkérdést övező heves érzelmeimet. Igazad van, nem gondolom én se, hogy keresztényként rá kellene sütni bárkire is, hogy gyűlölködik. Saját tapasztalataim, és ismerőseim elmondása alapján azonban továbbra is az a véleményem, hogy a félelem mellett gyakran gyűlölet is ugyanolyan releváns reakció nagyon sok ember részéről - azt pedig nem tudom mondani, hogy ez nem függ össze valamilyen módon a közelmúltbeli, menekültekről szóló politikai kampánnyal.
Ennek ellenére én nem szeretném hibáztatni azokat, akik félnek, esetleg gyűlölködnek. Igyekszem megértésre törekedni, még ha ez időnként tényleg a nehezemre esik. Ahogy mondod, például teljesen érthető, ha mondjuk egy ember félti a kultúráját. Az már számomra nem, ha egyetlen emberéletnél is fontosabbnak tartja.
Remélem, valamennyire tudtam árnyalni a képet, amit igyekeztem átadni. Összességében tényleg úgy gondolom, hogy a belső és külső kommunikáció fejlesztése az egyik legfontosabb dolog, amiért tennünk kell. Sajnálom, ha nem úgy tűnt, hogy erre törekszem.