Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Belülről feszít – az Egy nap című filmről

2018. november 08. - KötőSzó

Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjét nem jó megnézni. Nem azért, mintha maga a film nem lenne jó. Hanem azért, mert egy olyan konfliktust mutat be, amelytől még nézőként is gyomorgörcsöt kapunk, és amelynek nincs feloldása. Nincs benne katartikus megoldás, nem teszi helyre senki a rosszat, nincs a bűnnek következménye – egyedül a főhősnő magába zárkózott őrlődése van. A napi mókuskeréken áthatolni képtelen drámát viszont teljesen jól átadja a film, nyilván ez az egyik ok, amiért a szakma óriási elismeréssel, a cannes-i filmfesztiválon a filmkritikusok Fipresci-díjával jutalmazta. A filmet november 8-től játsszák a hazai mozik.

Szerző: Laborczi Dóra

egy_nap_02.jpg

Az Egy napot úgy harangozták be, mint a „magyar anya” valóságát végre és igazán jól bemutató filmet, és ez tulajdonképpen igaz is. Habár sok szempontból nem tipikus. Budán játszódik, és egy értelmiségi családot mutat be, ahol a szülők gyereknevelési és konfliktuskezelési módszerei nem feltétlenül reprezentatívak a nagy magyar átlaghoz viszonyítva. Ezt a kiindulási helyzetet azonban jól használja a rendező, amikor bemutatja, hogy Budán sincs kolbászból a kerítés, hogy minden fillért be kell osztani – hónap végén akciós árut kell venni a boltban, és nem kell kihívni a vízvezeték-szerelőt, mert alig van már pénz a borítékban. Az pedig szinte szentté emeli a főhősnőt – az én szememben legalábbis –, hogy amikor a házassága forog kockán, akkor is meg tudja őrizni a gyerekei felé irányuló higgadtságát és emberségét az önmagában is idegőrlő napi rutin során.

Gyakorló anyukaként azt is üdítő látni, hogy – az egyébként szenzációs – gyerekszínészek (Barcza Ambrus, Varga-Baskó Zorka és Gárdos Márk) magukat alakítják, úgy viselkednek, úgy beszélnek, ahogyan azt az ennyi idős gyerekek teszik. A gyerekes hétköznapok időzített bombák, és viccesen abszurd jelenetek sorozatát adják a valóságban és a filmben is, a vásznon ez tehát oldja némiképp a szülők között feszülő, kibeszéletlen, nyomasztó konfliktust. A kétéves, aki motorral zúg le a domboldalon, majd hisztirohamot kap, mikor le kell szállnia róla, az oviból véletlenül elhozott másik gyerek cipője, a kisiskolás, aki minden cuccát elhagyja, mind ismerős lehet gyakorló szülők számára. Ahogyan az idővel, a mosatlannal, a gyerekek délutáni – cselló-, balett-, vívás- – különóráival, az elindulással, az anyóssal, a vízvezeték-szerelővel vívott állandó küzdelem is. Ez annyi harc egy napra, hogy egymással már nem marad sem idő, sem energia megküzdeni.

Habár a főszereplő Anna (Szamosi Zsófia) a mindennapos mókuskerékben nem tudja elmondani, hogy mi feszíti, a film képi világa elmondja helyette. Ha gyerekekkel van az ember, a legnagyobb feszültség, terhelés és belső konfliktus közepette is embernek kell maradnia, hiszen el kell őket vinni, meg kell őket etetni, értük kell menni, lázat kell csillapítani. Mindez nem ad teret és időt sem beszélgetésnek, sem veszekedésnek, sem gyásznak. Viszont ha nincs mód megélni a saját szenvedést, az utat talál máshogyan, akár fizikai formában is. Ahogy fokozódik a várakozás – hiszen az apa (Füredi Leó) megígérte, hogy vacsorára otthon lesz – fokozódik a gyomorgörcs is.

A filmben bemutatott konfliktus valószínűleg tényleg sok magyar anya sajátja, és ez önmagában is kész gyomorbaj. Nagyon erős abból a szempontból is, hogy amit a legtöbb filmben általában férfiszemmel, kívülről látunk, azt most belülről nézhetjük végig. Sok filmben szerepel az éjszakai mulatásból lábujjhegyen hazalopakodó férfi, aki elégedett mosollyal tekint végig az édesen szuszogó családon. Most belülről látjuk a hazatérőt, a tékozló apát, és ebből a perspektívából nézve korántsem tűnik természetesnek és érthetőnek, amit a filmvásznon eddig megszoktunk. Ebből a szemszögből a feszült várakozás és a gyomorgörcs a természetes. Sokáig kellett várni erre a nézőpontra, és hálásak lehetünk érte, hogy végre megérkezett.

A filmben nincs katarzis, nincs megoldás, nem kap ki a rosszfiú, ettől lesz igazán hétköznapi – és igazán lehangoló.

Nagyon nehéz úgy élni egy életet, ha a házassági eskü – melyet Anna egy ponton meg is próbál Szabolcs szájába adni – csak az egyik fél számára számít csupán. Az, hogy az Isten előtt tett fogadalom mégsem smafu, vastagon benne van ebben a történetben. Amikor a legtöbb nagyjátékfilm a kapcsolatok esetlegességéről és rugalmasságáról szól, jön Szilágyi Zsófia, és bemutatja, hogy a két ember közötti kapcsolatnak mekkora tétje van, és hogy mit és miért nem szabad megcsinálni egy másik emberrel.

Fotó: Vertigo Média

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr5614358073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.