Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Reformáció ma: Luther és az igazság fáklyája

2018. október 31. - KötőSzó

„Bármerre vetem tekintetem, a jó helyett a gonoszt lelem. És üvöltve könyörgök ahhoz a Krisztushoz, aki ostorral verte ki a kufárokat a templomból” – mondja Márton testvér rendfőnökének még az erfurti kolostorban a reformáció 500. évfordulójára megjelent animációs sorozat harmadik részében. Márton a kegyelmes Istent keresi, és tulajdonképpen ez a keresés indítja el a reformációt is. Erre hivatkozott Ferenc pápa a reformáció 500. emlékévét megnyitó lundi ünnepségen tartott történelmi jelentőségű beszédében is: „Miként találhatok a kegyelmes Istenre? Ez a kérdés foglalkoztatta állandóan Luthert.” A pápa ugyanitt azt hangsúlyozta, hogy a lutheránus és a katolikus egyháznak helyre kell hoznia a múlt hibáit, és a kölcsönös megbocsátásra kell törekednie. Hiszen csak „együtt tudjuk megmutatni Isten irgalmát”. Az egység keresése alapvetően határozta meg az elmúlt évtizedek ökumenikus törekvéseit, a történelmi  egyházak megosztottsága azonban még korántsem a múlté, még ha más típusú törésvonalakkal is van ma dolgunk, mint 500 évvel ezelőtt. 

Szerző: Laborczi Dóra

luther_fakly_ref.PNG

Reformáció fáklyagyújtással

A Luther-rajzfilm tanulsága, hogy az animációs műfajnak kedvez a vallási témák esetében különösen fontos szimbolika használata. Mozgó mandalaként jelenik meg például, már Martinus diákkorában komponált dalainak a háttereként az időben sokkal később kitalált Luther-rózsa. (Ezt egyébként Luther felesége, Bóra Katalin találta ki és hímezte meg jóval később.) Ennek a vizuális sűrítésnek az árnyoldala viszont az – főként az első részekben –, hogy olykor leegyszerűsítő, máskor pedig a Luther életét kevéssé ismerők számára nehezen érthető megoldásokhoz nyúl. A harmadik résztől helyreállnak az arányok, és önmagukban is kerek, kiegyensúlyozott, érthető és izgalmas epizódokat láthatunk. Megjelenik Luther vívódása a szerzetesrendben (3. rész), a római út bemutatásakor Luther az egyház és az emberek sötét oldalával szembesül egy példásan megkomponált epizódban (4. rész), az 5. részben pedig egy kocsmai beszélgetés keretében derül ki, hogy miért húzta ki Luthernél a gyufát a búcsúcédula-árusítás annyira, hogy aztán tollat ragadjon, és felszólaljon.

Rendtársával Rómába tartanak, „hol oroszlánnál bátrabb keresztények vére csordult a porba, hol mártírok csontjai hallgatnak a falak között” – mondja az izgatott Luther. Lelkes várakozását azonban felülírja, hogy oroszlánnál bátrabb keresztények helyett csak pénzéhes rendtársakat, prostituáltakat és tolvajokat talál az örök városban, a mártírok csontjainál pedig nyomorultakat. Luther rendületlenül keresi a szentséget a „szent” városban, de bárhová világít fáklyájával, csak bűnt, kapzsiságot, nyomort és sötétséget talál.

Ez a jelenet szerintem a sorozat egyik csúcspontja. Olyan aha-élményt láthatunk itt, amely nemcsak Luther számára lehetett mérföldkő, hanem amellyel minden történelmi korszakban kezdenünk kell valamit. Az is egy kis reformáció lehet, ha tekintetünk elfordítása helyett merünk szembesülni az emberi nyomorúság és a hatalmi visszaélések legmélyebb, olykor visszataszító és ijesztő, ám semmiképp sem kellemes megnyilvánulásaival. Ezt a mozdulatot – a bevilágítást a legelrejtettebb zugokba – az egyház képviselőinek és a hívő embereknek egyaránt újra és újra meg lehetne tenniük, hogy az igazság fényénél láthatók legyenek az Istentől elszakadt emberek és hatalmasok bűneinek következményei.

Azt mondja, ami a valóság

Ebben az írásban, ennek a jelenetnek a tükrében elsősorban arra tenném a hangsúlyt, hogy a jelenlegi társadalmi és politikai helyzet milyen új megvilágításba helyezheti a reformáció valódi üzenetét és ma is égető szükségességét. Az ökumenikus mozgalommal járó felekezetközi közeledésnek köszönhetően az elmúlt évtizedekben számos fontos közös dokumentummal és gesztussal (mint amilyen Ferenc pápa lundi látogatása is volt) alátámasztható állítás, hogy ma nem a protestáns-katolikus frontvonalon zajlanak a legádázabb küzdelmek.

Az egyházakat sokkal inkább politikai frontvonalak osztják meg, semmint teológiai jellegűek. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy nincsenek, vagy nem lehetnek teológiai viták, megközelítésbeli különbségek, de ha pusztán teológiai ellentét tapasztalható, az mindig sokkal könnyebben feloldható, ha a vitában álló felek számára Krisztus követése a közös alap és nem a vélt vagy valós ideológiai törésvonalak.

A hívő közösségekben rejlő potenciál, megújulást és függetlenséget követelő lelkület valós veszélyt jelenthet bármilyen politikai berendezkedés számára ma is, hiszen a hívő ember meggyőződése, ahogyan Lutheré is az volt, hogy élete nem mulandó földi hatalmaktól és pozícióktól függ. E lelkület egyik alapvető példája a reformáció, de számos 20. századi egyházi kiállást is ide sorolhatnánk még: a norvég evangélikus egyház egy emberként zárt össze a náci diktatúrával szemben, magyar kontextusban pedig példa lehet Sztehlo Gábor, az az evangélikus lelkész, aki a második világháború idején kétezer embert mentett meg.

Fontos kiemelni a mai, világszerte egyre erősödő politikai berendezkedésekkel kapcsolatban, hogy bár nyomokban tartalmaznak a valósághoz köthető elemeket, erősségük, hogy elsősorban olyan világot hoznak létre, amelynek célja, hogy senki ne tudja eldönteni, hogy mi igaz, és mi hazugság. Nem az számít, hogy mi valódi, és mi hamis, csak a folyamatosan újrateremtett látszat a fontos. Látszólag távoli a párhuzam, szerintem erre a jelenségre mégis rezonál Luther teológiája, amely szembeállítja a dicsőség teológusát a kereszt teológusával. Az nevezhető méltán teológusnak, aki Istennek látható műveit, azaz a „hátát” a szenvedésekben és a keresztben szemlélve fogja fel. A dicsőség teológusa a rosszat jónak, a jót rossznak mondja, a kereszt teológusa azt mondja, ami a valóságírja Luther a Heidelbergi disputációban.

Tétje is legyen az ünnepnek 

Ha a reformáció mai lehetőségeit és jelentőségét nézzük, elért eredményei és hatásának fényében fontos, hogy lássuk, tudjuk, érzékeljük és megfogalmazzuk, mi a valóság a hatalmasra fújt, mesterségesen létrehozott, közösségeinket megosztó látszatvalóságokkal és hatalmi harcokkal szemben. Hogy a politikai napirend követése és visszhangozása helyett az emberek valódi problémái felé forduljunk. A végtelen és értelmetlen ideológiai viták helyett ismerjük fel, hogy mi az, amit hívő emberként és egyházként meg kell tennünk. A valódi reformátorok az igazság fényénél felismerik, mikor kufárkodnak mások Isten kegyelmével haszonszerzés céljából, és meg tudják különböztetni a látszatot a valóságtól. A lutheri teológiai látásnak ez az egyik alapja, az evangélikus – és az evangéliumot alázattal tanulmányozó, az alapján véleményt formáló – teológusok birtokában vannak ennek a képességnek.

Amikor egyre sötétebb árnyékokat vetnek a mesterien működtetett kommunikációs gépezetek és az azokból áradó féligazság és gyűlölet, amikor egyre szemtelenebbül gyarapítják sajátjaik földi javait a hatalmasok, nagy szükség lenne erre a lutheri örökségre: a dolgok néven nevezésének képességére, a kereszt teológusaira a dicsőség teológusai helyett. Világos állításokra, amikor mindenki más elkeni a lényeget, kiszögezésre az eltakarás helyett, igehirdetésre a hallgatás helyett.

A reformáció egyházai újra és újra visszatérhetnek ahhoz az alaphoz, amelyen elindultak, és amelyen meg tudtak erősödni. Melynek nyomán nem csak megakasztották, de új vágányra is terelték a történelem kerekét. Az ötszáz évvel ezelőtti egyházi berendezkedés vétkeiből okulva, de mai értelemmel és lelkülettel is fel kellene töltenünk a reformáció üzenetét. A méltó ünneplés és emlékezés mellett olyan üzenettel is, amelynek mélysége és tétje van, ahogyan a reformációnak is komoly tétje volt. Ehhez azonban ki kellene állnunk a mai tévtanítókkal és bálványokkal szemben akkor is, ha az a keskeny ösvény, miközben tekintetünket arra az alapra vetjük, amelyen az egyház valóban meg tud újulni. Ez az alap pedig nem más, mint a szilárd hit, Krisztus követése és a Szentírás tanulmányozása, valamint az ezek által motivált cselekedetek. Luther példájának és dilemmáinak hiteles felmutatásával, azt hiszem, ez lehet a legfontosabb mai üzenete ennek a rajzfilmsorozatnak is.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr5414335837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.31. 15:05:10

Luther komolyan elhitte magáról, ő egymagában okosabb Istennél.

Jakab.gipsz 2018.11.01. 23:33:06

@maxval balcán bircaman: És ez miért, probléma vagy baj, a számodra ?

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.11.02. 05:53:53

@Jakab.gipsz:

Mert abszurdum. A reformáció az ateizmus ás a liberalizmus szülőatyja.

laci_52 2018.11.02. 18:20:49

@maxval balcán bircaman: Ez nem igaz! A reformáció a maga korában nagyon progresszív mozgalom volt, mi sem mutatja ezt jobban, mint később a protestáns országok(pl. Anglia és Hollandia) felemelkedése és a katolikus országok(pl. Spanyolország) lemaradása a fejlődésben.

Segíts magadon, az Isten is megsegít - ezt mondják a protestánsok és ez nagyon igaz, azt fejezi ki, hogy előbb próbáljunk saját erőnkből elérni valamit, mielőtt Istenhez fohászkodnánk.

A liberalizmusnak semmi köze a reformációhoz, utóbbi gyökereit inkább a felvilágosodásban, a szabadkőműves mozgalmakban és a cionizmusban kell keresni.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.11.02. 19:28:45

@laci_52:

@laci_52:

Pont ez baja vele: progresszív volt.

A cionizmus zsidó nacionalizmus és egy késő XIX. századi dolog, ráadásul a zsidó világon kívül nem hatott semmire.

A liberalzmus szellemi eredete a reformáció és a felvilágosodás.

szamarhegy 2018.11.03. 08:16:11

A liberalizmus szellemi eredete simán lehetne az ókori Görögország is ennyi erővel, ahol a emberi tudás, belátás, humánum felülírja a dogmákat, ott jelen van a liberális godolkodás. A reformáció végülis a polgárosodott városi középosztály igénye volt arra, hogy Isten és a hívők közé nem kell egy különálló, központosított közvetítő, értelmező szervezet, hanem saját fordításban, saját értelmezésben közvetlenül lehet Istenhez fordulni. Ennek fontos része volt a könyvnyomtatás megjelenése, a 'liberalizált' biblia kiadás, terjesztés.