Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

„A keményedő hangnemtől távol kell tartanunk magunkat” – interjú Prőhle Gergellyel

2018. október 24. - KötőSzó

„Olyan környezetben nőttem fel, ahol sosem kellett választanom Nyírő József, Herczeg Ferenc és Esterházy Péter között, sem stílusuk, sem politikai nézeteik különbözősége miatt, csak írásaik színvonala volt az érdekes. Meggyőződésem, hogy ez olyan stratégia, amely az irodalmi múzeumhoz hasonló közintézmények számára is vállalható” – mondja Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője az Evangélikus Életnek adott interjúban. A Petőfi Irodalmi Múzeum egykori vezetője tizenkét évnyi felügyelői szolgálatáról, az őt ért támadásokról, menekültekkel kapcsolatos vitáról, reformációról és a jövő teendőiről is beszélt. Az interjút teljes terjedelmében közöljük.

Szerző: Kézdi Beáta | Fotó: Kiss Tamás

prohle.jpg

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményben jelentette be, hogy no­vember 1-jei hatállyal közös megegyezéssel megszűnik a főigazgatói megbízatása a Petőfi Irodalmi Múzeum élén, egyúttal megállapította, hogy „kulturális területen végzett eredményes tevékenységét […] kiemelten hatékonynak tartja, egyben köszönetet kíván nyilvánítani az eddigi munkájáért”. Hogyan élte meg az elmúlt hónapok sajtóhadjáratát, és miért ez lett az ügy kimenetele?

Valóban furcsa helyzet, hogy miközben az ember ilyen dicséretet kap, egy sajtókampány nyomán mégis távoznia kell. Örömmel dolgoztam a múzeumban, eddigi pályafutásom fontos tanulsága, hogy a kultúrának kulcsszerepe van általános állapotaink javításában, gyerekeink nevelésében. Én otthon olyan környezetben nőttem fel, ahol sosem kellett választanom Nyírő József, Herczeg Ferenc és Esterházy Péter között, sem stílusuk, sem politikai nézeteik különbözősége miatt, csak írásaik színvonala volt az érdekes. Meggyőződésem, hogy ez olyan stratégia, amely az irodalmi múzeumhoz hasonló közintézmények számára is vállalható. Sajnálom, hogy ezt a fenntartó miniszter végül másképp gondolta.

Milyen volt ezt belülről megélni?

Nem volt örömteli a stílus eldurvulását és a közélet egyes szereplőinek látványos radikalizálódását érzékelni. Nem véletlenül beszéltem a zsinati beszámolómban is arról, hogy a keményedő hangnemtől távol kell tartanunk magunkat.

Mint ahogy az egyházban hazaszeretetnek igen, de nemzeti radikalizmusnak sincs helye, hiszen ezzel a saját hármas, magyar, szlovák, német gyökereinket emésztenénk föl.

A politikai, civilizációs és egyháztörténeti összefüggések nem választhatók el egymástól.

Mit tehet akkor az evangélikus ember?

Azt, hogy következetesen más hangvételt használ, óvakodik minden radikalizmustól, nem igazodik mások éppen aktuális véleményéhez, ha meg van győződve a maga igazáról. És inkább olyan területen dolgozik, mint mostantól én is, ahol nem teremtenek mások szándékosan hadiállapotot. Azt gondolom, hogy az általam képviselt álláspont nagyon is polgári és kereszténydemokrata álláspont. A rengeteg visszajelzésből látom, hogy ezt az értékrendet sokan osztják kormányzaton innen és túl, aminek persze örülök. Ha jól számolok, voltaképp harmincöt éve elég következetesen ugyanazt képviselem, visszakereshető módon.

Áttérve az egyházban betöltött szerepére: hogyan tekint vissza az elmúlt tizenkét évnyi felügyelői munkájára? Mi volt a felügyelői szolgálatának elején megszületett Láthatóan evangélikus stratégia célja akkor, és mi a célja most?

Amikor tizenkét éve az egyházvezetésbe választott az egyház népe – hiszen akkor még minden gyülekezetben külön szavaztak az országos felügyelőről –, azt tapasztaltam, hogy nagyon sok jó ötlet bukkan fel itt-ott. Akkor vezette be Fabiny Tamás új püspökként a „beszélgető egyház” kifejezést, ami fontos kezdeményezés volt. Nekem viszont az is föltűnt, hogy bár többet beszélgetünk, ami jó, mégsem jutunk egyről a kettőre. A Láthatóan evangélikus stratégiának az volt a célja, hogy e beszélgetéseket valahogy mederbe terelje. Kis gyülekezetekben járva gyakran hallom, hogy milyen témákat beszéltek át, dolgoztak fel együtt olyan, a stratégiában is leírt szempontok szerint, mint az önkéntesség vagy a hálózatosság. Ez már önmagában fontos. Ma már elmondhatjuk, hogy sok helyen él a módszeres tervezés igénye.

Mennyire tartja fontosnak, mennyire igényli, hogy az egyházvezetés lássa a kisebb gyülekezetek gondjait, örömeit?

Szabó Dezső híres mondatát idézve, aki a magyarokról mondta ugyanezt, szerintem minden evangélikus felelős minden evangélikusért, akár a legkisebb gyülekezetekben is. Ugyanakkor az evangélikus egyház vezetésének nem az a feladata, hogy beleszóljon a gyülekezetek életébe, hanem hogy – a stratégia kapcsán is erre törekedtünk – ajánlásokat, jó gyakorlatokat fogalmazzunk meg, amelyeket egy adott közösség, ha úgy dönt, átvesz és elfogad. Voltaképp erről szóltak az elmúlt évek országos felügyelői konferenciái is. Persze ehhez az is kell, hogy pontos képünk legyen egy gyülekezet helyzetéről, és ne csak a végszükségben derüljön ki, ha baj van.

A zsinati értékelő beszédében említette, hogy Luther, Melanchthon és Cranach szellemi hagyatékát komolyan kell venni. Egyházunk hogyan építkezhet ma ebből?

Nekem valóban sokat jelent e három reformátor példája, voltaképp felügyelői tevékenységemet is az ő példájuk nyomán igyekeztem alakítani. Lutherre tekintve az igemagyarázatnak, a Szentírással való foglalkozásnak központi helyet kell elfoglalnia az evangélikus közösség életében. Ehhez hozzátartozik a teológiai munka, a lelkészi hivatás megbecsülése, az odafigyelés és annak a tudatos képviselete, hogy a lelkészt az őt támogató közösségnek fel kell szabadítania erre a hivatásra, hogy ne kelljen a gyülekezet apróbb ügyeivel, mondjuk, pályázatírással nyűglődnie. Melanchthon példaértékű ma is a modernitás iránti nyitottsága miatt. Erről szól például az általam kezdeményezett Sztehlo- és Schedius-ösztöndíj vagy az oktatási területünk igényessége, amiért nagyon hálás vagyok az országos irodának. Cranach kiváló kommunikátor volt, aki tudta, hogy képeinek sokszorosításával hogyan kell Luther és Melanchthon mondanivalóját úgy bemutatni, hogy az írástudatlan kisember és a választófejedelem is értse, és a lutheri tanok követőjévé váljon. Cranach szellemében javult jelentősen egyházi sajtónk vagy az egyszázalékos kampányaink láthatósága, de idesorolnám régi szívügyem, az Evangélikus Országos Múzeum megújítását is; az intézmény méltán vonz sok látogatót, kap sok elismerést.

A taktikus egyházkormányzás is ezen talentumok közé tartozik, ezt szintén említette az értékelő beszédében. Mit érthetünk ma ezen?

A taktikus egyházkormányzás tekintettel van a világi körülményekre, nem doktriner, de nagyon is elvhű. Érdemes felidézni, hogy a reformáció mint lelki megújulási mozgalom nem tudott volna megmaradni, ha a választófejedelmeknek nem fűződött volna politikai érdekük is a Luther melletti kiálláshoz. Amikor Luther a kettős kormányzás elvéről beszél, akkor pontosan tudja, hogy a politikai valóság és a hitbéli meggyőződés bizony néha nincsenek felhőtlen viszonyban egymással. Ez ma is megeshet. Hogy a legforróbb témánál maradjunk: én a migrációs válság csúcsán számos vitában érveltem azzal bel- és külföldön, hogy van egy világos érdek, amely nem más, mint a közösség védelme a bevándorlók kontrollálatlan tömegével szemben.

Nem vitás, hogy a magyar kormánynak komoly érdemei vannak abban, hogy ezt időben felismerte. De ez nem mentesít a személyes felelősség alól, amikor úgy merül fel a kérdés, hogy mint magyar evangélikus, keresztyén hívő mit teszek azért, hogy ezek az emberek ne fulladjanak a tengerbe, de leginkább ne is induljanak el, próbáljanak a saját égtájukon úgy élni, hogy ne érezzék az elindulás szükségességét. Milyen módon tudok én áldozatot vállalni ezért?

Ebből született meg a közel-keleti konfliktus áldozataiért és az üldözött keresztényekért való kiállás és a gyűjtési akciónk. Ezt nevezem én taktikus egyházkormányzásnak. Nem belekeveredve a politikai konfliktusba elvhűnek maradni és az ilyen kezdeményezéseket támogatni.

A menekültkérdésben rossz volt az egyház kommunikációs stratégiája, vagy voltak rosszul fogalmazott mondatai ön szerint? Sokszor rebesgetik ezt mint problémaforrást.

Meggyőződésem, hogy semmilyen szándékos politikai „beszólás” nem hangzott el egyik evangélikus vezető részéről sem, sem itthon, sem külföldön. Ugyanakkor minden megszólalásnak megvan az a veszélye, hogy azt mások a saját érdekeik szerint kihasználják, hogy akár erkölcsi tőkét kovácsoljanak egy püspöki kijelentésből, a saját állításaik alátámasztására.

Erre a kockázatra egymást is figyelmeztetnünk kell, ami meg is történt. Csak úgy és olyan helyen szabad nyilatkozni, ahol ezt a veszélyt el lehet hárítani. Ha ugyanis egy egyházi megnyilatkozás – akár önhibánkból, akár mások rosszindulatából – politikai színben tűnik fel, nem csodálkozhatunk, ha az egyházat politikai szereplőnek tekintik. Ez pedig nem jó.

Felügyelőként kidolgozott egy szempontrendszert a kormányzattal való országos szintű tárgyaláshoz. Mi ennek a célja?

Nem kétséges, hogy az Orbán-kormány a szövetségesének tekinti az egyházakat a társadalompolitikai célok megvalósításában, és erre pénzt is szán. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel júniusban megállapodtunk arról, hogy – amint ezt református testvéreink idén tavasszal már megtették – megújítjuk az állam és az egyház közötti megállapodást. A minap folytatott beszélgetésünk alapján azt mondhatom, hogy a kormány részéről erre valóban nagy az elszántság. Ennek előkészítéséhez azonban nem elég azt elmondani, hogy több pénzre van szükségünk. Kell egy átfogó egyházismerettel kidolgozott szempontrendszer, hogy egyházkerületenként, egyházmegyénként missziói, intézményfejlesztési, műemlékvédelmi szempontból milyen rendezőelvek mentén szeretnénk együttműködni a magyar állammal.

Fontos a belső fenntarthatóság, tehát hogy csak azt csináljuk meg, amit később működtetni is tudunk.

Nyilván helyben tudják a legjobban, mire és hogyan van szüksége a közösségnek, ezért is egyeztettünk elsőként az esperesekkel. Csak akkor vagyunk komolyan vehető tárgyalópartnerek, ha az egyedi érdekérvényesítés helyett a magyarországi evangélikusság missziós és társadalmi küldetését tudjuk felmutatni minden támogatásra méltó fejlesztésben. Mindezt úgy, hogy a külső társadalom számára világos legyen: nem csupán a magunk dolgait intézzük, hanem minden, amit csinálunk, a többségi társadalom hasznára is van. Módszeresen át kell gondolnunk például, hogy milyen hálózatban kellene óvodákat létesítenünk vagy felsőoktatási kollégiumokat kialakítanunk, hol van meg az a gyülekezeti háttér, ahol ezt a magukénak tudják érezni. Hol tudjuk a jelenleginél jobban betölteni missziói hivatásunkat? Ezekről kell megállapodnunk.

Mi az elmúlt ciklusnak vagy akár szolgálata tizenkét évének a legfontosabb tanulsága?

Az ötszázadik évforduló tudatosíthatta bennünk, hogy minden nyűgünk, bajunk ellenére a reformáció egészen a mai napig ható sikertörténet. Érdemes és lehet is ebből erőt és lelkesedést meríteni.

A másik a következetesség fontossága: nem a külvilág elvárásaihoz igazodva, nem más felekezetekhez képest vagyunk lutheránusok, hanem közös évszázados hitünk, teológiai látásunk, történelmi tapasztalataink szerint. Talán a következetességünkből eredő hitelesség következménye, hogy az egyszázalékos fölajánlások száma egyházunk javára más egyházakhoz viszonyítva is nőtt. A harmadik tanulság pedig az, amit még 2006-ban id. Fabiny Tibor mondott nekem: „Néha nehéz a szolgálat, ilyenkor csak az segít, ha szereted az egyházat.” Jó, hogy van mit szeretni.

Végezetül: vállalja az országos fel­ügyelői pozíciót, ha újra jelölik?

Ha jelölést kapok, akkor természetesen vállalom az újbóli megmérettetést.

Az interjú az Evangélikus Élet 2018. október 21-ei számában jelent meg. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr8614315847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.10.24. 14:04:48

De ez nem mentesít a személyes felelősség alól, amikor úgy merül fel a kérdés, hogy mint magyar evangélikus, keresztyén hívő mit teszek azért, hogy ezek az emberek ne fulladjanak a tengerbe,"
megis mit kéne tenni?
kifejtene a kedves kerdezo?
osamenni es elmagyarazni...ha nem tudsz uszni meghalsz?
nezd ez a tenger...nagy..sot bazi nagy.nezd eza csonak 20 szemelyes...ti vagytok 90en.
igy gondolta?
semmifele felelossegunk nincs ezekben az ugyekben.semmi.
nehogymar nekunk legyen lelkiismeretdirdalasunk...

prohle ur pedig...talan nem kellept volna a bolsikat szabadon engedni.
korpa diazno klasszik esete.de mindjart szentte avatjuk.

bomih 2018.10.24. 14:15:56

1./ Igen, szinte kivétel nélkül örömest mondom: igen. Jó lehet ott evangélikusnak lenni, ahol Prőhle Gergely a felügyelő :)
2./ "Nem vitás, hogy a magyar kormánynak komoly érdemei vannak abban, hogy ezt
időben felismerte."
Ezt nagyon sokan vitatjuk. Nem ismerte fel időben, avagy ha felismerte, az jól leplezte. Utóbbi azért is valószínű, mivel a hírszerzés információi nem nyilvánosak.
Soros György pl. kétségtelenül hamarabb nyilvánosság elé állt a várható tömeg-mozgást jelző információval.
A határt védeni nem érdem, hanem elsősorban kötelesség. Még pedig a kormányzat kötelessége. A késlekedés konkrétan kimutatható a felkészülés elhúzódásában, a kerítés-építést a miniszter gyakorlatilag elszabotálta. A következmény: mintegy 400e migráns rázúdult az országra, és Istennek hála, hogy túlnyomó részük önként odébbállt. Védtelen volt a határ, és egy idő után maga a kormányzat szervezte az embercsempészetet /különvonatok és buszok az osztrák határhoz/.
tisztelettel: Bozlék Misi, Galgahévíz

szalma b 2018.10.24. 16:26:57

Biztos, hogy egy ilyen becsületes és tisztességes embert kell eltávolítania a hatalomnak? Inkább örülnének, hogy ilyen pilléreken nyugszik a hatalmuk. Ha egy miniszter csak talpnyalókat tart, mindig tiszta lesz a lába, de nem fog működni a minisztériuma.... :(